Monthly Archives: november 2007

Ámokfutás

Nem lehetnek utcai futóversenyek jövőre Budapesten Index, 2007. november 21. Demszky nyomására mégis lesznek utcai futóversenyek Index, 2007. november 28. Amikor azt olvastam, hogy Horváth Gyula, a Fővárosi Közgyűlés Városképvizsgálati Bizottságának szocialista alelnöke javasolta, hogy Budapesten ne engedélyezzenek nagy létszámú futóversenyeket, még csak szimplán hüldeztem. Amikor odáig jutottam az olvasásban, hogy mindezt Ughy Attila, a […]

Nem az egyenlő esélyekre

Nem lesz női kvóta Népszabadság, Csuhaj Ildikó, 2007. november 27. Győzött a papírforma, a Parlament ugyanolyan hímsovén, mint a magyar társadalom. 132 igen, 97 nem, és 118, rendkívül gerinces módon tartózkodó — ennyit lehetett a magyar Parlamentből lelkiismereti alapon kipréselni a nők arányosabb országgyűlési képviselete érdekében. A magam részéről persze már a “lelkiismereti szavazást” is […]

Kártyák az asztalon

Egy élhetőbb és vonzóbb Budapest koncepciója www.tarlosistvan.hu A Fidesz koncepciója – „Egy élhetőbb és vonzóbb Budapest” Magyar Nemzet, 2007. november 24. Meglehet, kisebbségben vagyok ezzel a véleményemmel, de számomra egy adott pártról alkotott véleményem esetén még mindig meghatározó, hogy prominens képviselői mekkora intellektuális teljesítményt tudnak felmutatni. Határozottan igaz ez akkor, ha az adott párt ellenzéki […]

Sztrájk light

A félbiztosítós modell felé Népszabadság, 2007. november 21. Szétkergették a tüntetőket Index, 2007. november 21. A vonatok hat órára leálltak – az ország nem Népszabadság, Kun J. Erzsébet, 2007. november 22. Sztrájkolni jó, demonstrálni jó. Nem kell hozzá ész, és nem jár vele érdemi felelősség. Lehet lógatni a lábat napi hat órában (netán némi színlelt […]

Az újságíró még mindig csak ember

Oszoljanak, oszoljanak, nincs itt semmi látnivaló! Uj Péter, Index.hu, 2007. július 19. A rendőrség súlyosan megsértette a sajtószabadságot Magyar Helsinki Bizottság, 2007. július 19. A két, november 17-i, engedély nélkül tartott tüntetésen előállított újságíró ügyével kapcsolatban azóta többen is megszólaltak. Dörgedelmes cikket írt Uj Péter, az egyik előállított újságíró munkáltatója, az Index főszerkesztője; a Magyar […]

Az újságíró is CSAK ember

Munkatársunk a kőbányai rendőrség fogdájában Hvg.hu, 2007. november 18. 1986. évi 2. törvény a sajtóról Két szempontból is elgondolkodtató a HVG cikke saját munkatársuk előállításáról. Az egyik mozzanat elég könnyen elintézhető — noha a problémát nem szeretném bagatellizálni — felháborító, vagy mondjuk inkább vérlázító, ha valakit egy előállítás során négy órán keresztül álldogáltatnak és még […]

Neki már nem fáj

Aláírásomat adtam ma a Fidesz aláírásgyűjtésén az egyetlen kezdeményezéshez, amit magam is helyeslek: a tandíj eltörléséhez. Persze az aktus már szimbolikusnak se volt nagyon nevezhető, inkább csak szerettem volna nyomatékosítani amúgy is előkelő helyemet a Fidesz direkt-marketing adatbázisában. Masszív kis borítékokat és propagandisztikus e-maileket kapni jó dolog. Amíg aláírtam, hallgattam, hogyan masszírozza egy tizenhat éves […]

Az első lépés

Jövő héten nyújtják be az élettársi kapcsolatról szóló javaslatot Hvg.hu, 2007. november 16. Részben persze nyilván örvendetes, hogy a kormány a Parlament elé terjeszti az egyneműek élettársi kapcsolatát lehetővé tevő törvényjavaslatot. Elvégre mindig alkalom az örömre, ha az állam ahelyett, hogy félrefordítaná a fejét, elismer valamit, ami létezik. Nem hümmög kétértelműen, nem beszél rébuszokban, nem […]

A Google, a Microsoft, a mobiltelefon és a begőzölt újságíró

Az edukált felhasználók aranykora Népszabadság, Szerda rovat, Uj Péter, 2007. november 7. Egy megfelelően bonyolult programhiba megkülönböztethetetlen a program szolgáltatásaitól. Rich Kulawiec Uj Péter ezen a héten verte ki nálam a biztosítékot. Lézer című írása óta meghatározó pont az életemben. Amióta pedig tudom, hogy van olyan, hogy Tóta W. Árpád (ez amúgy nincs olyan régen), […]

Kudarc

The Pakistan Mess The New York Times, 2007. november 6. A jelek szerint Pakisztán sem az a sétagaloppal megvalósított sikersztori, mármint ami Amerika nagy, globális, terrorizmus elleni küzdelmét jelenti. A Pakisztánban most bevezetett rendkívül állapot — ahogy a New York Times szerkesztőségi cikke is kiemeli — nem kellene, hogy akárkit is meglepetésként érjen. Így jár […]