Még egy ócska, kliséktől hemzsegő kémfilm. Lapozzunk.

Juliett Binoche persze nem alakítja rosszul az öregedő, de azért még mindig vonzó, francia Mata Harit. Az eredetiség jegyében kapott maga mellé egy angol romatikusokat idézgető bérgyilkost, egy francia libapásztorlányt, aki persze (nyilván az internetnek köszönhetően) élből tart politikaifilozófiai előadásokat, valamint mindenféle sötét alakokat, akik fenyegetően beszélnek a telefonba, és megőrülnek a sötét öltönyökért. A hab a tortán, vagy az engedmény a női közönség felé (tulajdonképpen tökmindegy), egy kellemesen nyálas, amerikai szakácsfiú, aki persze a globalizmus jegyében egy francia étteremben dolgozik odaát. Mindez egy igen bágyadt cselekmény mentén egyenletesen szétkenve Velencében és Párizsban.

Hiába vannak azonban a többnyire érdekes, és rendszerint egyáltalán nem hiteles karakterek, ha nincs történet, ami összetartaná a dolgot. A háttérben ott settenkedik a rejtélyes, vérprofi apuka, aki szeretne újból találkozni a gyerekeivel — az egyiket tíz éve, a másikat pár hete hagyta magára. A miértekre és a háttérben húzódó eseményekre persze csak apránként derül fény, de rettenetesen elnyújtva és elviselehetetlenül, tűrhetetlenül, felháborítóan kiszámíthatóan — aki igazán figyel, az már a film felénél tud mindent.

Persze a technikai megvalósítás még a legócskább darabokat is fel tudja tupírozni — de nem itt. A filmes eszköztárból csak a legelcsépeltebb darabokat tudták összeválogatni: kis mélységélességű közelképek, kihangosított mindennapi zajok (ruhasuhogás, ajtócsapkodás stb), és rettenetesen jellegtelen, ötlettelen, az unalmat csak újabb és újabb hatványokra emelő zenével.

A hab a tortán, ami miatt végképp elviselhetetlen az egész, az a szofisztikált, ál-intellektuális, poénosnak szánt Amerika-ellenesség. Amikor azt gondoljuk, hogy attól leszünk az európai bölcsesség és humánum letéteményesei, ha szépen és elegánsan meg tudjuk fogalmazni, hogy miért az amcsik felelősek a világ összes bajáért.

Némi humor azért van benne, és az egy méternyi filmre jutó klasszikus szépirodalmi idézetek száma is feltűnően magas. Már ha valakinél ez mentő körülmény.