Category Archives: Kultúra

Lúzerek keringője

Égető bizonyíték (Burn after reading), 2008. Ez a film nagyon boldogtalan emberekről szól — mégsem lehet őket sajnálni, hiszen többségük önzésből és mérhetetlen butaságból került oda, ahová. Nem a körülmények, hanem tudatosan megválasztott tetteik következményeinek áldozatai. Adott egy frissen kirúgott CIA-ügynök, őt folyamatosan csaló felesége, a kincstári ügynök szerető és író neje. Ott van még […]

Egy régi-új alak továbbalakítása

A Kvantum Csendje (Quantum of Solace) 2008. A Daniel Craig által játszott James Bond életre hívói annyira erősen törekedtek arra, hogy új tradíciót teremtsenek, hogy az új film, a Kvantum Csendje első képkockája lényegében hézagmentesen illeszkedik a Casino Royale utolsó jelenetéhez. Noha ez udvarias húzásnak semmiképpen sem tekinthető, és annak, aki nem abszolút rajongó, aligha […]

Most nevetnünk kellene?

Hol az ördögben van Oszama bin Laden?2008. Ez egy poénra vett dokumentumfilm. Mérhetetlenül unalmas, humortalan és dühítően tudatlan, de ez még nem változtat ezen. A film elején azt gondoltam, hogy majd jól lehúzom azzal, hogy a széles tömegeket a geek szubkultúra számára érthető paródiával próbál elérni. (Most komolyan: tegye fel a kezét, aki ismeri a […]

Marketingvírus

Tekerd vissza, haver! (Be Kind Rewind)2008. Magára a filmre kár is pixeleket pazarolni: a poénokon – hála az íróknak és jó színészeknek – én speciel jókat hahotáztam, de az úgynevezett “sztori”, különös tekintettel a “végkifejletnek” nevezett valami, röhejesen gagyi. De ez a film nem is attól igazán élvezetes, hogy miről szól. Ez a film attól […]

Véres akcióklip

Halálfutam (Death Race) 2008. Egy film, ami egy jottányival sem ad többet, mint amennyit ígér — viszont aki nem is számít többre, az nem fog csalódni. Aki mélységre, furmányos sztorira, komplex, kidolgozott, egyedi karakterekre vágyik, az pl. biztosan finnyogni fog. Aki kőkemény akcióra, sok vérre és dögös kivitelezésre, annak viszont sok problémája nem lesz ez […]

A Puszták népe — mai aktualitásokkal

Illyés Gulya: Puszták népe Magyar Elektronikus könyvtár; eredeti megjelenés: 1936 Már régebben is halottam, hogy a Puszták Népe egészen jó forrásmunka, ha a szegénység mibenlétével szeretnénk tisztában lenni. Bár 1936-ban jelent meg, sok vonatkozásában mind a mai napig aktuális. Az eltelt hetven év persze tökéletesen felszámolta a cselédvilágot, amelyben Illyés nevelkedett; nyomorban és kilátástalanságban élők […]

Rajzfilm fénykarddal

Star Wars: The Clone Wars (A klónok háborúja) 2008. Nekem kábé az első tíz perc volt csalódás, de nem is azért, mert bármi érdemleges történt volna abban a tíz percben: ennyi időbe telt akklimatizálódnom. A Klónok háborújának koncepciója ugyanis szemlátomást nem az volt, hogy nosza, készüljön egy, az élő szereplősnél több nagyságrenddel kevesebb pénzből előállítható […]

Egy nagyon sötét lovag

Komolyan kíváncsi lennék, hányan vették a fáradságot, hogy újranézzék Tim Burton 1989-es Batmanét. Csak mert a kritikusok többsége egyetérteni látszik abban, hogy Tim Burton filmje egy másodlagos kis lazaság, bezzeg Christopher Nolan odatette a tutit, Heath Ledger pedig leiskolázta Jack Nicolsont.