Orbán Viktor tetteinek elemzésekor, azt gondolom, újra és újra ugyanarról a kiindulópontról kell nekiveselkednünk. Ennek a fickónak az elsődleges célja saját politikai túlélése.

Ha Gyurcsány idén vagy négy év múlva elveszíti a választásokat, politikai tekintélyéből nem is kevés megmarad, hiszen rendelkezik egy olyan markáns, koherens, és választói számára is elfogadható vízióval, amilyen a jobboldalnak egyáltalán nincs és jelen formájában soha nem is lesz. A baloldal víziója, ha erős torzulásokkal is, de a jobboldal számára érzékelhető: erős, versenyképes, a nemzetközi gazdaságba aktívan bekapcsolódó, a régi kedvezményes bérleteket szépen lassan felszámoló, multikulturális országot akar. Ha egy jobboldali publicista tényleg nekiszalad, sokszor ír olyasmit, ami csak odaát szájhabzásfokozó — a folyó innenső oldalról nézve kifejezetten vonzó jövőkép. Semmi bajunk a privatizációval, a komoly innovációt megvalósítani képes multikkal — és ha utóbbiak adókedvezményt kapna munkahelyteremtésért cserébe, hát hajrá. Nem kérünk ingyengyógyszert és ingyengázt.

Ha Orbán egyszer is elbukik úgy esik pofára, hogy azt mindenki látja és elhiszi, neki annyi. Mert akar ezzel a jobboldal? Nehéz ezt megmondani, mármint úgy, hogy a jobboldali szavazók ne tűnjenek nettó idiótának. A multikulturalizmust nyilván sokan elítélik, és alighanem ez a kötőerő, ami összetartja őket — mindenki, aki más, legyen az homoszexuális, ateista vagy füvező, fülbevalós tinédzser, az veszélyes az életvitelünkre, félre kell állítani. Egy választópolgárnak ennél nem is kell többet tudnia — hogy mi kerül a levesbe, azt majd megmondják a politikusaik. Egy politikusnak gazdaságpolitika is kellene, például.

A hézag az, hogy szemben Orbán állításával, a nagy, széles bázisú, centralizált tömegpárt egy olyan szartócsa, amiből elég nehéz lesz kikecmeregni. Orbánnak folyamatosan kacsingatnia kell a középkorias szemléletű magyar egyházak, a xeno- és homofób szélsőségek, és a konzervatív középosztály felé; csoda, hogy ki nem folyik a szeme. Felépítette a nagy jobboldali vezér mítoszát — pártelnöksége addig megkérdőjelezhetetlen, amíg ez a dinoszaurusz méretű párt össze nem roppan. Ha három-négy párt versengene egymással a választókért, akár több szavazatot is össze lehetne szedni — csak éppen az Orbánhoz hasonló Führereknek kellene elhúzniuk a picsába. Nem fátyolos tekintetű, atyáskodó veteránok kellenének, hanem modern, gyors reagálásra és folyamatos konfrontációra is képes, vérbeli politikusok. (Nb. Kósa Lajos nem ilyen, Kósa Lajosnak akkor se szűkülne a látóköre, ha bevarratná a szemeit; helyi politikusnak oké, országos, tárgyalni és taktikázni képes vezéralaknak nem oké.)

Tökmindegy, hogy hol áll a Fidesz — Orbánnak addig biztos lesz jövője, amíg elöl áll. Most sikerült önkormányzati túlsúlyhoz jutni, akkor ez értékelődik fel hirtelen, ennek áll az élére. Elébe megy annak, hogy Gyurcsány a háta mögött folytathasson konstruktív együttműködést a helyi politikusokkal. Kell a masszív ellenségkép, muszáj hinteni a port arról, hogy Gyurcsányt akár le is lehetne sittelni. Orbán csak akkor győzhet, ha az ellenség hibázik, hiszen már két országgyűlési választás is megmutatta: ha csak rajta múlik, az általa képviselt maszlag kisebbségben van. Ki kell várni, amíg a baloldal rosszul számolja ki a lépést.

Az új jelszó: a népnyúzó megszorítások helyett hozzuk fel az országot inkább EU-s támogatásból. Fasza ötlet, az MSZP nyilván heroint és prostikat akart vételezni az uniós támogatásból. Hogy a megszorítások teremtik meg az előfeltételeit annak, hogy egyáltalán legyenek ilyen támogatások, senki nem mert megemlíteni odaát. Háborúban nincs vita. Háború kell; és ha nincs, hát majd csinálnak.