– Amikor kiderült, hogy kik az érintettek, valóban találkozott Orbán Viktorral?
– Az csak az újságokban jelent meg.

– Orbán egy tévéinterjúban elismerte.
– Én nem szívesen beszélek a magánjellegű találkozóimról.

Hát a magánvéleményem azért mégiscsak az, hogy ha Hollós már az Orbán-interjúk alatt félretette a szakmai tisztességét, akkor most már igazán kár volt azt előkeresnie – a szóban forgó interjúk ugyanis nem egyszerűen lehetőséget adtak a miniszterelnöknek, hogy a nyilvánosság elé álljon, hanem a legundorítóbb és legszolgaibb módon adták meg neki a módot arra, hogy álláspontját mindenféle bosszantó újságírói okoskodás nélkül, szűretlenül zúdítsa a magyar népre. (Ha úgy tetszik, Orbán Viktor minden szerda reggel rárontott nemzetére – én legalábbis, amikor a reggeli kakaó mellett elcsíptem ezt-azt, hát a három és fél méteres belmagasság dacára is lefröcsköltem a mennyezetet.)

Ennek fényében inkább csak egyfajta érthetetlen kuriózum, hogy ilyen kevéssel a választások előtt Hollósnak most miért kellett eljátszania, hogy ő bizony egy független értelmiségi – nekem bizony a Magyar Rádió Kondor alatti vezetésének tagjai már soha nem lesznek azok. A Magyar Rádió a legékesebb példája annak, hogy milyen amatőr módon végzi – ha végzi egyáltalán – a kormány a közszolgálati média befolyásolását; a Nap-kelte rászabadítása a tévére ennyi erővel akár egy fatális baklövés is lehetett. Kevés olyan médium van ugyanis ma Magyarországon, amely különösebb pirulás nélkül bírta volna el mindazt, amit mondjuk a Vasárnapi újság megengedett magának. Hogy közszolgálati médiumvezetőként Kondor mit meg nem engedett magának, azt már visszaidézni is fájdalmas lenne.

Ha Hollós János most a Fidesz kegyeiből is kiesett, hát az maximum egy örvendetes evolúciós tény lehet; sajnálni tuti nem fogjuk.