Pokorni Zoltán elég érdekes elmélettel állt elő: ragaszkodjunk Arany János oktatásához és küldjük az osztályokat edélyi osztálykirándulásra, hogy aztán a felnövő fiatalok még magasabb fizetésért se menjenek az EU-ba dolgozni. Remek cikk, elég csak rágondolnom, s máris belém áll a rángatózás.

Pokorni Zoltán nyilván könnyen felejti el a maga fizetésével és adómentes juttatásaival, hogy a magasabb fizetés ma nem egyszerűen a luxusprofitra hajtás eredménye, hanem olykor a normális élet záloga lenne. Van egy felnőtt fiatal barátom, nemrég húzott ki az Egyesült Királyságba szerencsét próbálni; történetesen nem menő agysebész, nem is világhírű elektromérnök, mégis megdöbbenve tapasztalja, hogy az ottani fizetésből nemcsak hogy megélni lehet, de kellemesen is lehet élni, és az életszínvonalat ha lassan is, de folyamatosan lehet emelni. Nyilván nem tanult elég Arany Jánost az iskolában, sőt, megkockáztatom, hogy a háttérben nyilván a külföldi karvalytőke által mozgatott kéttannyelvű (!) gimnázium egy erdélyi osztálykirándulást se szervezett.

Nb. engem a hagyományos magyar surmóság valahogy sokkal jobban irritál, mint a fizetés színvonala. Mondjuk Pokorni cikke egy “mérsékelt” példája ennek: a franc se gondolja, soha nem is mondta és senkin nem is gondolhatja komolyan, aki többet ért az oktatásügyhöz egy hat hete belezett, gutaütésben elhunyt kaliforniai fácántyúknál, hogy Arany János vagy Ady Endre belátható időn belül lekerül a palettáról. Azzal viszont talán már egy kicsit nehezebb lennbe riogatni, hogy esetleg a gyerekeknek akár kortárs gyerekirodalmat is lehetne adni – mert ugyan Ady, Arany, Petőfi Vörösmarty ugyan lényegében az örökkévalóságig a sine qua nonjai lesznek a magyar irodalomoktatásnak, a kompetenciákat talán nem rajtuk kellene megszerezni. Arról már nem is beszélve, hogy a Pokorni által sötét árnynak delirált Harry Potter fullos megértése talán nem is rossz elmegyakorlat egy mai fiatalnak – na meg az univerzum Orbán Viktor személyes auráján kívül eső részén az idő sem állt meg valamikor a második világháború előtt.

És akkor Pokorni még egy értelmiségi, aki legalább képes viszonylag kulturált és egész mondatokban uszítani; a Magyar Nemzet más számai némileg erőteljesebb olvasnivalót is kínálnak. És akkor minek maradjunk le a politikánál – lényegében nincs az életnek olyan területe, ahol nem számolhatnánk azzal, hogy merő szórakozásból kiszúrnak majd velünk. A seggfej biztonsági őr a szupermarketben, a magyar bürokrácia áthatolhatatlan rengetege (egy személyi elvesztését nem lehet ám bejelenteni a sarki rendőrkapitányságon – másfél óra kötelező bumlizás a minimum estébé). Kedvenc aktualitásom: hasonlítsuk össze, hogyan kezelnek egy elszakadt bankjegyet Angliában és Magyarországon.

Arany a magyar irodalom egyik legnagyobb zsenije volt, de ezt még a Toldi is csak nagyon nehezen feledteti el az emberrel. Lehet, hogy még Pokorni Zoltán országgyűlési képviselőnek is lenne némi tennivalója.