Csite András a Magyar Nemzet április 19-i számában (a neten ma olvasható először) összekeverte a szezont a fazonnal. Kétségkívül igaza van abban, hogy a katolikus egyház természeténél fogva nem engedhet mindenféle gyors megújulást követelő hangoknak; ugyanakkor azokat, akik mindezt mégis szorgalmazzák (például az egyházon kívüliek), azok aligha tekinthetők a halálkultúra misszionáriusainak. Egyszerűen csak élnek véleménnyilvánítási jogukkal – amit a Magyar Nemzet máskor – mondjuk amikor valaki a Szózatot szeretné valakinek az arcába üvölteni – olyan fontosnak tart.
A katolikus egyház legfőbb összetartó ereje a tradíció. Kár is lenne letagadni mindazokat az értékeket, amiket az egyház hozott létre s amelyek nem jöhettek volna létre akkor, ha nincs ez a kétezer éves folyamatosság. Nb, a katolikus teológiai tradíció elég haladó ahhoz, hogy még ma is teljesen haladónak számítson; minden látszat és elhajlás ellenére maga a katolikus tanítás abszolút tudománykompatibilis. (Acquinói Szent Tamás az 1200-as években bebizonyította, hogy attól, hogy a világot Isten teremtette, még lehet öröktől fogva való. Már a i.sz. 800-as években is cikinek számított a Bibliát szó szerint értelmezni – ilyenformán a katolikus tradíció éppúgy elutasítja a kreacionizmust, mint a materialista felfogás.) A katolicizmus ma egy olyan közös nevező, amire támaszkodva nagyon sok ember megértheti egymást. Mindezzel persze nem állítottuk, hogy az egyház bűneit el lehetne felejteni: a keresztes hadjáratokat és az inkvizíciót, a feudális rendszerel való buzgó kollaborálást – de ha nem csak ez utóbbiakat tartjuk szem előtt, sokkal árnyaltabb képünk lehet.
Ezeket a tradíciókat feloldalni nem lehet egyik pillanatról a másikra. Ha egy pápa engedélyezné mondjuk a papok házasságát – ami ellen egyébként egészen jó érveket lehet felhozni – az nem a katolikus egyház megújulásához, hanem szétszakadásához vezetne. Bármilyen változás csak nagyon lassú, alapos megfontolások után képzelhető el. A mai világ sebessége persze ennél sokkal nagyobb tempót diktálna; ugyanakkor ennek engedni nagy hiba lenne.
Ez persze nem jelenti azt, hogy ezekben a kérdésekben ne hangoztathatna bárki bármilyen véleményt. Különösen igaz ez az egyházon kívül állókra, akiknek életét a katolikus egyház igenis nagyon komolyan tudja befolyásolni – sokszor negatív irányba is. Mi sem vitatjuk el a pápa azon jogát, hogy az óvszerviselés ellen érveljen; ugyanakkor ettől még érezhetjük erkölcsi kötelességünknek, hogy mindent megtegyünk azért, hogy az AIDS-sújtotta Afrikában rávegyük az ottaniakat ugyanerre. Vagy hogy az abortusz kriminalizálását megkadályozzuk. Ezt egyébként valószínűleg maga XVI. Benedek sem gondolja, és minden bizonnyal nem gondolta II. János Pál sem. Akik igazán biztosak a hitükben, azoknak nem okoz nehézséget toleránsnak lenniük másokkal szemben.
Csite András és társai ugyanakkor elég komoly egzisztenciális válságban szenvednek. Ők maguk ugyan nem nagyon gyakorolják a keresztényi erényeket – legalábbis ennek a cikknek szinte minden mondata tételesen ellentmond valamilyen jézusi tanításnak – ugyanakkor mégi innen remélnek védelmet a szabadelvűség és a multikulturalizmus ördöge ellen. Amelyik bizony – tegyen bármit is a pápa – feltartóztathatatlnul közeledik.
Végre kapóra jött egy cikk, hogy kifejthesd álláspontodat az egyházról. Talán valamilyen keretek közt lehetne ilyen(eke)t csinálni egy esetleges kis senkiházi által írt cikkre való hivatkozás nélkül is, és akkor bármikor megtehetnéd.
Látom, te birtoklod az egyetemes igazságot. Jó lehet.
Johannes
Kedves Algi! Ha kicsit is járatos lennél Csite András tudományos munkásságában akkor biztosan nem titulálnád őt kis senkiházinak…