Sztrájkolni jó, demonstrálni jó. Nem kell hozzá ész, és nem jár vele érdemi felelősség. Lehet lógatni a lábat napi hat órában (netán némi színlelt melóval még az aznapi zsetont is zsebre vágni), utána kiruccanni a Kossuth térre és előállni némi értelmezhetetlen követlésekkel. Hat-nyolcezer ember már elég csinos szám ahhoz, hogy jól nézzen ki a tévében. Az előre beharangozott ötvenezertől persze elég messze van, úgy tűnik, messze még az igazán elsöprő népharag. Utána levezetésképpen pár száz idióta lefutja az esti nagykört a rendőrökkel, és ezzel véget is ér ez a szép nap.

“Nem tűrhetjük, hogy a nagyapáink, apáink és a mi magunk által befizetett közpénzt pár rongyos milliárdért odavessék koncnak“. Számomra a nap idézete tulajdonképpen ez, főleg azért, mert ha hihetünk az Indexnek, még éljeneztek is hozzája. Éger István mondta ezt, azon orvosok kamarájának elnöke, akik szemrebbenés nélkül nyelik le az évi több tíz milliárdnyi hálapénzt, amiből aztán persze egy vasat sem forgatnak vissza a szépen lerohadó rendszerbe. (Összeghasonlításképpen: a vizitdíjból és a kórházi napidíjból 13 milliárd forint bevétele van a költségvetésnek.) Mert szemben az üzleti partnerekkel, az orvos az állam és csak az állam feladatának tekinti, hogy az infrastruktúra rendelkezésre álljon. Az infrastruktúra használatáért járó pénzt viszont boldogan teszik zsebre — az ugyanezért járó fizetésük mellé.

Ennek a rendszernek a fennmaradásáért tüntettek ma a vasutasok. Remélem, ez nem azt jelenti, hogy a jövőben, ha egy darabban érkezem meg Pécsre az Intercityvel, mi több, a légkondi sem fagyasztotta le a karom, akkor a vonat személyzete elvárja, hogy én ezt extra borravalóval honoráljam. Én ugyanis azon konzervatív barmok közé tartozom, akik egy dologért csak egyszer szeretnek fizetni. Ugyanakkor egy kapitalista hiéna is vagyok, akit nem zavar, ha ezt nem össznépi mutyizás közben csúsztatom homályos magánszemélyek zsebébe, hanem előre tisztázott feltételekkel csengetem ki ellenőrzött, referenciával rendelkező magánvállalkozásoknak.

Nem látom tehát, hogy a tegnapi demonstráció úgy különösebben fröcsögött volna az intellektualitástól. Tulajdonképpen ez az egyetlen dolog, ami zavar. Nem tartozom azok közé, akik azt gondolják, a kormányt illetlenség kritikával zavarni. Ezt meghagyom a jobboldali médiajómunkásembereknek, akik ezt a nézetet persze csak jobboldali kormány esetén tudják csak igazi meggyőződéssel vallani. De ez a szúrós, homályos, hasfájós, már az ellenérveket sem megtűrő, vegytiszta populizmus, miszerint az jó, ami van, aki meg hozzányúl, az egy vérszívó karvaly, miközben minden alapvetően és strukturálisan szar, tényleg irritál.

A magam részéről persze azt is megkérdőjelezném, hogy a ma sztrájkolóknak vajon tényleg megvolt-e az erkölcsi alapjuk a munkabeszüntetésre. Mert, mondjuk a MÁV-ot alapul véve, a ma sztrájkolók szolgáltatását hétköznap sem érzem kifejezetten elégségesnek.