“Ez a múltam, ez a fiatalkorom”

Egyike azoknak az embereknek, akiket először kezdtem el azonosítani az LD50-nel, meg azoknak is, akiken először láttam műrasztákat. A saját szememmel láttam, ahogy 9th-tal kettesben a halálból rángatott vissza egy totális bukásnak látszó bulit. Azóta kergetem egy diktafonnal, végül csak sikerült sarokba szorítanom. Interjú Sissel.

Elég fiatal vagy, mégis elég régóta benne vagy az LD50 életében, és a DJ-zést sem tegnap kezdted. Hogy sikerült ezt így összehozni?

Az LD50 eleve egy fiatal társaság volt, én is szinte a kezdetektől benne voltam, Damage-ékkel voltunk kezdettől fogva barátok. Amikor az LD50 kezdett kinőni egy blog és egy szűkebb társaság keretei közül, akkor kellettek új emberek, akik zenélnek, cikket írnak, akiket ismerünk. Engem amúgy nem is Damage, hanem Liquid hívott: 2005 januárjában volt egy buli, ahol rendeztek egy Goteki órát – Liquid pedig felajánlotta, hogy játsszak, próbáljam meg, milyen. Tizennégy éves korom óta jártam Depeche Mode Klubba, néztem a DJ-ket, jó sokszor megfordult a fejemben, milyen klassz lehet ennyi embernek zenélni, hát persze rögtön elvállaltam. A buli után mondták, hogy elsőnek ez nem is volt rossz.

Magad tapasztalod ki, hogyan lehetne jobban játszani, vagy odaálltak melléd a pultba, és mutatták, hogy hogyan lehetnél még jobb?

Nem, javarészt hagyták, hogy magamtól fejlődjek. Aki tényleg sokat tanított, az Tibi volt – ő mondta, hogy oké, a dolog lelki része már megvan, fel kéne fejleszteni hozzá a technikát is.

Ez pontosan mit jelent?

Kezdetben nekem azt jelentette a DJ-zés, hogy a páratlan sorszámú számokat kiírtam az egyik CD-re, a párosakat egy másikra, aztán csak áthúztam a hangerőt. Nekem nincs otthon saját pultom, így a bulikon kezdtem el kísérletezni, ami azért elég rizikós. Megnyomok egy gombot, hogy kipróbáljam, mi az, és leáll a zene – na, ez elég ciki tud lenni. Ilyenkor villámgyorsan kell kapcsolni, de azért még így is nagyon nagy szerencse volt, hogy ez kör elég szűk ahhoz, hogy ilyenkor ne lincseljenek meg. Ki kellett tapasztalni az ütemegyeztetést, hogy a két szám azonos tempón szóljon – ezt nevezik beatmatingchnek – hogy hogyan lehet belekeverni a számokba, felerősíteni-legyengíteni a magas vagy a mély hangokat, ezzel belevinni mindenféle izgalmas torzításokat a zenékbe. Elvileg lehet tempót is gyorsítani – nekem ez még nem megy. Állítólag bakelitlemezről könnyebb lenne mindezt megtanulni, de mi CD-ről játszunk.

Hogyan alakul ki egy DJ zenei stílusa?

Én otthon mindent meghallgatok, de persze az ember igyekszik tartani magát a közönség igényeihez, nem csak a kedvenceit játssza. A közelmúltban így is előfordult, hogy beszóltak nekünk Tibivel, hogy minek döngetjük itt a hardcore-t, amikor ez csak néhány embernek tetszik. Ugyanakkor azt is nehéz játszani, ami nem szívből jön.

És neked mi jön szívből?

Én buliban mostanában a legjobban goát tudok játszani, amit viszont elvárnak, amire a legnagyobb igény lenne, azok a különböző industrial zenék, pedig ilyesmit már otthon is alig hallgatok. Néha ez azért ez nekem is egy kicsit problémás, van, hogy én is elkalandozok más irányokba. Szerencsére ezt a közönség a legtöbbször elég jól tolerálja.

Előfordul persze olyan is, hogy odajönnek a pulthoz, kérnek valamit, amihez nem igazán van kedvem – ilyenkor persze berakom, hiszen ők szórakozni jöttek, fizettek is érte, de ezt néha sokkal nehezebb átélni, hibázni is szoktam, sajnos elég gyakran. A profik az ilyen helyzeteket is jól tudják kezelni – én mostanában nagyon nem.

Cél, hogy ezen változtass?

Persze.

Van, amit mégsem játszanál sose?

Metált. Ahhoz azért, hogy az ember DJ legyen, egy elég nagy zenei tájékozottság is kell, három CD-vel nem lehet lemenni egy buliba.

Te hány CD-vel mész le egy buliba?

Most úgy kétszáz lemezem van. Annak idején nagy csapás volt, amikor elvesztettem egy száz darabos gyűjteményt. Két CD táskám van: akad benne olyasmi is, amit még soha nem játszottam le, és van, amit már rongyosra használtam.

Például?

A Combichristot mindenki imádja, ezért azt szinte mindig játszom. Ugyanakkor, ha mondjuk Tiestot tennék be egy Future Dream Partyn, szerintem botrány lenne.

A bulik elején szoktam látni, hogy a DJ néha csak magának meg az üres teremnek keverget; aki viszont később kerül sorra, az szerencsés esetben telt háznak játszik. Hozzád melyik stílus áll közelebb?

Mindkettőnek megvan a maga varázsa. December 23-án volt egy buli, 12-en voltak lenn, ilyenkor eléggé lehetett lazítani, olyan volt, mint egy házibuli, beraktunk mindenféle vicces zenéket is. Persze, ha nagy közönség van, akinek ráadásul még tetszik is, amit játszunk, az egészen fantasztikus érzés. A Sonic Nighton például nekem ez nagyon átjött. Az ilyesmi mind fizikailag, mind lelkileg feltölt.

Tibitől épp a Sonic Night kapcsán hallottam, hogy reggel kilencig játszott, talán olyan hajnali egy-kettőtől. Te mennyit tudsz egyfolytában játszani?

Én egyelőre elég hamar fáradok. A Future Dream Partykon, ahol több settem is van, négy órát is el tudok vállalni. Mégis jobb, ha hosszabban, összefüggőbben játszhatok, ilyenkor több terem van az önkifejezésre – így körülbelül három óra hosszat bírom.

Máshogy látja az ember a bulikat, ha már maga is DJ?

Amióta zenélek, nem tudok bulizni. Lemegyek, és ahelyett, hogy ellazulnék, figyelem, hogy ki milyen számokat játszik, hogyan rakja őket össze. Nem is tudom, mikor volt olyan utoljára, hogy csak úgy lementem volna valahova és végigtáncoltam volna egy estét.

Játszottál már nem LD50 szervezésű bulin?

Igazából nem a szervezés, hanem a közönség az, ami számít. Eddig a Sonic Night volt az a rendezvény, ahol egy teljesen másik szubkultúrának kellett játszanom, nagyon kevesen voltak az LD50-ről. Ők teljesen másfajta visszajelzést adnak, nekik idegenként játszom, így ha ők dicsérnek meg, az egy kicsit tárgyilagosabb elismerést jelent.

Sok visszajelzést kapsz?

Persze, személyesen is odajöttek már többször is, e-mailben is sokan írnak, van, aki az iWiW-en vett fel ismerősnek, és írta, hogy hallott, és hogy nagyon jó voltam.

Szívesen kipróbálnád magad idegen közegben rendszeresen is?

Persze, de ehhez azért még sokat kell tanulnom, meg fel is kellene nőni a feladathoz. Azért a mostani helyzetemmel is elégedett vagyok, nem vágyom komoly DJ-karrierre. Az LD50-en Damage, Tibi meg Ágota után lehetek körülbelül a negyedik a DJ-k között, ez már nem rossz eredmény.

Valaki írta nekem egyszer, hogy ő azt szereti a legjobban, ha Tibivel back to back vagytok. Más érzés kettesben játszani, mint egyedül?

Nagyon más. Olyasvalakivel, akivel nem vagyok nagyon jóban, nem is tudnék együtt DJ-zni. A back to back azért nagy összhangot követel meg a DJ-k között. Olyan ez, mint a teniszezés – a másik felrak valamit, nekem erre gyorsan reagálnom kell valamit, amit én teszek be, arra ő válaszol. Ha igazán jól sül el a dolog, történetszerű, összetett struktúrák is kialakulnak. Így talán jobb is, mint egyedül, mert így lehet a legtöbbet tanulni.

Igyekszel új zenékkel is bővíteni a kínálatodat?

Éjjel-nappal zenét hallgatok, otthon, utcán, mindenhol. Rengeteg zenét töltök le és próbálok ki, próbálok felkutatni igazi újdonságokat, amiket még nem hallott a közönség. Talán még ennél is jobban szeretem a régi nagy számok más stílusban való feldolgozásait. Ezektől meg tud őrülni a közönség – valami olyan, amit már ismernek és szeretnek, de teljesen más hangzásban.

DJ-ként mik a legkellemesebb élményeid?

A közönséggel való kapcsolat szempontjából a régi LD50-es bulik voltak a legjobbak; újabban ez a társaság mintha kevésbé szívesen jönne bulizni, vagy túl sok rendezvényt szerveztünk-szervezünk, nem tudom. Technikailag az A38 hajón való szerepléseim voltak a legjobbak, hiszen ez Budapest legprofibb technikával felszerelt szórakozóhelye. A Gothic Halloween szakmailag is nagyon összejött nekem.

A Future Dream Partyk azért elég sikeresek, és ez a nevedhez is szorosan kapcsolódik.

Harmadik hónapja játszottam már, amikor Liquid, aki tulajdonképpen “felfedezett”, kitalálta, hogy csinálhatnánk egy saját bulit. Kéthavonta rendezzük meg, és ide valahogy mindig lejön százhúsz ember, ami azért elég arra, hogy megtöltse a Gyárat — a Kék Yukban sem hatna éppen kevésnek.

Mennyire érzed magadénak ezt a sikert?

Valamennyire magaménak érzem, de persze ez elsősorban Liquid érdeme. Egyrészt olyan zenét játszik, industrialt meg EBM-et, amit nagyon sokat szeretnek, másrészt minden bulira szervez valami olyasmit, vendég DJ-t vagy egy zenekart, ami további közönséget vonz. Annyira lelkesen is csinálja, hogy az sokakat már önmagában is megragad.

Persze ezeken a bulikon én is igyekszem házigazdaként viselkedni – ha éppen nem játszom, akkor nem a többieket hallgatom, hanem próbálom figyelni a hangulatot, beszélgetni az emberekkel. Amúgy ez az egyetlen alkalom, ahol a régi értelemben tudok még bulizni.

Az imént szóba került, hogy a Sonic Nighton egy másik szubkultúra volt jelen. Az LD50, mint szubkultúra, miben nyilvánul meg?

Nekem vagy úgy általában?

Úgy általában is és neked is.

Hogy az LD50 valójában mit jelent, azt senki nem tudja megmondani, Damage-ék is csak most próbálják ezt valahogy definiálni. Én 13-14 éves korom óta vagyok benne ebben a közegben, az LD50-nel együtt nőttem fel, és én is nagyon sok zenei irányba nyitok; de a társaság az mégiscsak állandó, hiába jönnek nagyon sokan, a mag azért mégiscsak ugyanaz.

De ez a dolog nem a zenéről szól, ugye? Végül nagyon sokféle zenei irányzat hívei jelen vannak itt…

Az LD50 egy nagyon kusza jelenség, amit én aligha tudnék megfejteni. Ez a múltam, ez a fiatalkorom, ezért persze, hogy sokat jelent nekem. Nekem ez olyan, mintha egy család lenne…

De ha már így kérdezed, talán a gondolkodni akarás az, ami mássá tesz minket. Meghallgatom azokat a zenéket is, amiket a Bank Discoban játszanak, de az egy olyan primitív társaság, hogy oda biztosan nem tartoznék szívesen. Az itteni emberek sokkal nyitottabbak, toleránsabbak, próbálják magukat minél színesebbé tenni. Fiatalabb koromban nagyon fontos volt nekem az is, hogy más legyek, mint az átlag. Talán én is egyfajta kitörésképpen kerültem bele ebbe a körbe.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.