Fél pénzen
Mérő László, Népszabadság, 2008. augusztus 15.
Ha röviden és velősen akarnánk összefoglalni Mérő László írásának lényegét, azt kéne mondanom: ezek az egyetemi tanárok aztán rohadtul ráérnek. Nyolc órában dolgoznak, és akkor még sírnak, hogy nem végezhetnek vállalkozóként pluszfeladatokat (oktatási tevékenységet) saját egyetemüknek.
Kíváncsi lettem már, mitől ér rá ennyire Mérő László — mert azt valahogy nehezemre esett elképzelni, hogy ő heti negyven óra munka európai színvonalú oktatási/kutatási tevékenység után még akkora összegekért akar vállalkozni, külföldi diákokat tanítani, ami miatt megéri neki a picsogás. Nézzük meg tehát, mit ír neki, mint egyetemi tanárnak elő saját egyeteme! Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az ELTE foglalkoztatási követelményrendszere (pdf formátumban) mindenki számára elérhető:
74. §
(1) Az oktató a heti teljes munkaidejében (40 óra)
a)a munkaköri leírásában – az egyes karok képzési és kutatási tevékenységéből adódó sajátosságok szerint – meghatározott oktatási tevékenységet folytat,
b) legalább 1/3 részben tudományos tevékenységet végez, valamint
c)a munkáltató rendelkezése szerint, munkaköri feladatként ellátja azokat a közéleti feladatokat, amelyek összefüggnek az Egyetem működésével, és igénylik az oktató szakértelmét.[…]
74/A. §
(1) Az oktató – két tanulmányi félév átlagában, a 75. §-ban foglaltak szerint – legalább heti tíz órát köteles a hallgatók felkészítését szolgáló előadás, szeminárium, gyakorlat, konzultáció megtartására (a továbbiakban: kötelező óraterhelés) fordítani.
Azt gondolom, Hiller István (nem mellesleg: maga is ELTE-s oktató) sasszeme itt valami olyasmit pillantott meg, ami tényleg figyelemreméltó. Ha előkapjuk a zsebszámológépünket, elég gyorsan kiderül, hogy egy professzor úrnak 10+40/3=23 óra 20 perc fix meló van előírva. Utána azt csinál, amit akar. Ha a dékánja szívatni akarja, akkor még a nyakába sóz valamilyen bizottsági tagságot, de ha jóban van a dékánnal, akkor akár arra is juthatnak, hogy Mérő úr éppen ráér, a követelményrendszerben teljesített feladatait teljesítette, akkor miért ne oktathatna mondjuk külföldi diákokat súlyos vállalkozási pénzekért? Mi, adófizetők pedig ugyancsak dotáljuk ezt a tevékenységet, mi ugyanis teljes állásért fizetjük Mérő Lászlót, aki — adott esetben — munkaidejének 41,75%-ban nem csinál semmit, ami mérhető lenne. Jelentkezzen, aki szerint ez nem vérlázító, és/vagy aki nem szeretne olyan helyen dolgozni, ahol munkaidejének szűk felében azt csinál, amit akar — adott esetben vállalkozóként dolgozik saját munkahelye számára. Hány cég vagy intézmény tolerálhatja ezt az állami pénzből fenntartott magyar felsőoktatáson kívül?
Ha még nem hányunk sugárban, akkor érdemes azt is figyelembe venni, hogy Mérő úr jó eséllyel — évekig az ELTE adminisztrációjának közvetlen közelében dolgozóként ezt kvázi biztosra állíthatom — a magyar állam infrastruktúráját használja felbecsülhetetlen értékű vállalkozási tevékenységének műveléséhez. Égeti a villanyt egyetemi dolgozószobájában, nyomtat, fénymásol, télen melegszik, használja az ELTENET-et, az ELTE könyvtárát és ezért egy huncut vasat nem fizet. Miért is fizetne, amikor főállású egyetemi tanár? Igaz, olykor normál órabérének dupláját markolja fel vállalkozóként; csakhogy ennek elválasztása nem történik meg.
Szögezzük le: semmi kifogásom az ellen, hogy egyetemi tanárok vállalkozók legyenek. Ha Mérő László Hiller István drákói szigorúságú rendelete után inkább az egyetemi szférán kívül akar vállalkozni, én örülnék, ha megtehetné. De előbb szeretném látni, hogy az ELTE a munkaidejével őt az utolsó nanoszekundumig elszámoltatta. Vállalkozzon Mérő László hétfőtől péntekig 0 és 8 óra, valamint 17 és 24 óra között tetszőlegesen, illetve hétvégén bármikor! De ha Mérő László, Galaxis-szerte egyedülálló szakember munkaidőben külföldi hallgatóknak, vállalkozóként tart előadást, akkor az ELTE, legyen olyan kedves, azonnal hatállyal rúgja ki.
Majd meglátjuk, fegyelmivel elbocsátott ex-ELTE-s oktatóként mekkora lesz Mérő László imázsa. Mennyire lesz ő kelendő akkor, ha nem firkanthatja oda a neve alá egy pályázaton: “az ELTE egyetemi tanára”. Mert lojalitása az egyetem iránt szemlátomást csak addig terjed, amíg ott módjában van sokszorosan meglopnia és megzsarolnia a közt. Érdemes lenne látni, valóban van-e akkora fiú, hogy a cikkében említett Cicafül Bt. főállású beltagjaként is megkeresse a kenyérre valót.
na, ez a magyar felsőoktatásra annyira jellemző sztori, hogy én magam is tudnék rá példákat mondani — nem csak az ELTÉről, hanem még legalább 3 vagy inkább 4 más egyetemről és főiskoláról is…
Elgondolkodtató amit írtál, de szívás ez mindenképp.
Egyetértek, ha egyszer megfizetjük, használjuk ki a kapacitását.
De azért az is nonszensz, hogy ez az ember – aki ha jól értem a külföldi (talán piaci árom megfizetett?) kollegák által rosszul vagy egyáltalán le nem tanított anyagot adja át a külföldi diákoknak – így szedi össze a hőn áhított piaci fizetést.
A korrekt megoldás szerintem az lenne, ha a tanár úr ledolgozná a heti előírt óraszámot, vizsont nem feltétlenül reggel nyolc és délután öt között, hanem a hét/hónap végén számolna el time study formájában. ZH-kat ugyanis lehet éppen éjszaka is javítani, kutatómunkáat pedig Vasárnap is lehet végezni. Így megvalósulahtna a nanoszekundumos tetemrehívás, és jobban járna a tanár úr is.
(Saját, de idevágó élmény: Édesapám – Isten nyugosztalja – egyetemi tanár volt, aki szinte minden hétvégéjét a kutatásnak szentelte. Akkor még hírét sem hallottuk az ilyen külsős számlás oktatásoknak, ergo feltételezem, hogy a munkaidejében a munkáját végezte, a munkaidején kívül szintén, csak akkor fizetetlenül; azon gondolkodom, hogy ma hányan járnak hasonló cipőben, és vajon őket ki fizeti meg…)
A külföldi képzésekkel leginkább az a helyzet, hogy Magyarországon tizedannyiért is meg lehet szerezni egy EU-kompatibilis diplomát, mint mondjuk Németországban; a kínai diák ezért inkább idejön.
A hézag szerintem inkább ott van, hogy ez a 17 óra szabadidő ez elvben nagyon jó helyen is lehetne egy egyetemi tanárnál. S. Sárdi Margit filolófusprofesszor pl. sci-fi irodalmat tanít — egyetemi színvonalon. Lehetne foglalkozni a hallgatókkal, tankönyvet írni — és mindezt szabadon, saját beosztás szerint. Imádnám, és sokan ezt is csinálák.
A hézag ott van, hogy egy rakás tanár ezt az időt arra használja fel, hogy felüljön az IC-re, és oktasson mindenhol máshol az országban; holott egy főállású egyetemi tanári fizetés azért nem kevés. Egy csomóan lemutyizzák az egyetemmel ezt a vállalkozósdit — mert ugye azt senki nem képzeli, hogy ezek a hazai pályán induló oktató-vállalkozók tiszta eszközökkel nyerik el ezeket a szerződéseket. Nem az van, hogy kiírnak egy pályázatot, hogy óraadót keresünk, és a legimpresszívebb jelentkezőé a szerződés; házon belül megtalálják a nyerő embert, aztán hagyják, hogy vállalkozói áron dolgozzon, és — ezt sem árt hangsúlyozni — a vállalkozói tevékenységét a köz infrastruktúráján végezze.
Szóval ez itt egy elég összetett balhé, tele csalással, helyi kis minialkukkal és igazi magyar mutyikkal.
Csak még annyit tennék hozzá az infrastruktúra használatéhoz, hogy igen könnyű lenne egy mindenki számára kedvező döntést hozni: a számlás oktatás bevételének egy részét az egyetem infrastruktúrájának fejlesztésére kellene fordítani. Pl. egy igazi, egyetemi előadókban jól használható projektor (4000+ ANSI lumen) ára jelen pillanatban egymillió fölött van. Ha erre össze lehetne gründolni a pénzt ilyen módon, a fent emlegetett külföldi diákok is jobban járnának, és a hazai diákok oktatási színvonala is emelkedne.
Sajnos fogalmam sincs, hogy mennyi egy főállású egyetemi tanár fizetése, de ha számlás oktatásokat vállal, bizonyára nem piaci, vagy ő nem érzi annak.
Végezetül megyjegyezném, hogy Hiller Istvánt is “főmunkaidős” miniszterként fizetjük, úgyhogy a dolog valahol kétségtelenül visszaüt, hiszen ő meg az egyetemen oktat.
Trychydts, beelőztél, pedig már be akartam nyögni a varázsszót: InterCity-professzorok.
Lévén olyasvalaki, aki most már egy ideje a központi közigazgatásban dologzik, ezer százalékra mondom neked, hogy Hiller István nem napi nyolc órát nyom le miniszterként, hanem inkább napi tízet. Így, ha tart pár órát az egyetemen, az engem nem zavar, mi több, megértem, hogy nem akar évekre kiesni az oktatásból.
A költségek megosztása azért elég gázos ötlet. Hiszen az SZMSZ tartalmazza, hogy egy egyetemi tanár jogosult internetezni, jogosult saját szobára stb. Ha vállalkozási szerződést köt, attól neki még nem jár kevesebb. És bármikor hivatkozhat arra, hogy ő mindent, ami a vállalkozással kapcsolatos, csak otthon csinál. Egy egyetemen nincs apparátus ennek ellenőrzésére.
Ennél jobban zavar, hogy szemlátomást továbbra sem érted a fő problémát. Az egyetemi tanári státusszal — körülbelül — inkompatibilis, hogy az ember a saját egyetemének vállalkozik. A jelenleg érvényes szabályok nagy szabadságfokot adnak neki; ez azonban azt feltételezi, hogy az egyetemi tanár az egyetemért dolgozik, saját belátása szerint. Nem éjszakánként “kutat” — egy egyetemi tanárnak már inkább kutatócsoportokat illik irányítania, munkákat koordinálnia, konzultálnia. Inkább a tanársegéd/tudományos segédmunkatárs az, aki megteheti, hogy éjszaka cikkeket olvas az EISZ-ről.
Az egyetemi tanár — vezető oktató. Ha pénzt kaphat azért, hogy plusz órákat tart, akkor abban lesz motivált, hogy ellobbizza a lehetőséget másoktól, mondjuk a fiatal oktatóktól (mondjuk egy docenstől, aki azért már valaki tudományosan is). Ha ezt nem teheti meg, akkor jobban el tudja dönteni, hogy tartson-e effektíve órát, vagy legyen inkább afféle supervisor. Ha 8-16 óráig így is, úgy is benn van az egyetemen, akkor biztosra vehető, hogy ha adódik számára valamilyen pluszfeladat — mondjuk egy bizottsági tagság –, akkor azon a tőle elvárható színvonalon vesz részt. Ha két napot Miskolcon tölt, hakni-oktatással, vagy orrba-szájba vállalkozik az egyetemen, akkor nem fogja elolvasni az előterjesztéseket, és hülyeségeket fog beszélni/kérdezni, és össze-vissza fog szavazni. (Láttam ilyet elégszer.) Ha vállalkozhatnak is, akkor az egyetemi oktatók abban lesznek érdekeltek, hogy minden tevékenységet egymásnak outsource-oljanak. Ha ezt nem tehetik meg, akkor nekik is érdekük lesz, hogy az egyetem házon belül oldjon meg mindent, ezzel is védve a saját versenyképességét.
Miért kéne egy egyetemi tanárnak piaci fizetést adni? Ez egy állami egyetem. (Amúgy egy egyetemi tanár olyan bruttó 400 ezer körül keres, vezetői pótlékok nélkül.) A közszéra egyik sajátossága, hogy itt nem járnak piaci fizetések — ugyanakkor teljesen más a lehetőségek dimenziója is. Az ELTE az ország egyik legnagyobb szellemi műhelye, olyan iskolákkal, amelyek nemhogy az országban, de a régióban is egyedülállóak. Olyan kutatási lehetőségekkel, amelyek egy privát kutatóhely számára hozzáférhetetlenek, egészen egyszerűen azért, mert nem éri meg az ahhoz szükséges kapacitásokat fenntartani. Olyan tudományos kapcsolatrendszerrel, amelyhez évtizedes kutatási hagyományok kellenek. Akinek ez nem jó, az menjen el máshová. Mérő gazdaságpszichológiával foglalkozik: legyen szakértő egy trénercégnél. Csakhogy a piacon a verseny kondíciói is mások. Az ELTE-n egy védett környezetben, óriási versenyelőnnyel indul minden szerződésért: házon belül van, utaznia nem kell, az infrastruktúrát használhatja, és minden pályázatnak minden részletét ismerheti. Ezek a mutyizás legalapvetőbb ismérvei.
Nem vitatkozom. Sőt, még Hillertől sem sajnálom az egyetemen eltölött órákat. Egyvalamire viszont nagyon jól rámutat Mérő, bár nem mondja ki ennyire nyíltan. Ha a “szakma krémje” és a szakma oktatói két külön csoportot sorolhatóak, vagy élesen elválik egymástól a kettő, akkor beigazolódik a régi tétel: Aki tudja, csinálja, aki nem tudja tanítja.
Azt te is beláthatod, hogy az egyetem nem outsource-olhat kifelé: Azon túl, hogy hülye lenne, nem mondhatja azt egy külföldi egyetem hallgatójának, hogy látogassa a Cicafül Bt. óráit. Vagyis, az egyetem vagy leszervez mindent házon belül, vagy hagyja az egészet a francba. (Ami azzal jár, hogy egy másik kelet-európai egyetem nyeri el a pályázatot) Ennél talán, hangsúlyozom, talán, a mostani helyzet is jobb.
Tehát az igazi kérdés: igazságos a döntés, de mi lesz most?
Megmondom én neked: semmi. Mérő ugyanis jó eséllyel nem lojalitásból ELTE-s oktató, hanem mert itt találja meg legjobban a számítását. Le fogják hát nyelni a békát a professzor urak, maradnak a helyükön, és lemondanak az inkorrekt módon, érdemi verseny nélkül elsíbolt közpénzekről.
Az outsource-ing egyébként azt jelenti, hogy az egyetem a saját feladatát mással végezteti el. Tehát a tanfolyam ELTE-s marad, akkor is, ha az ELTE azt külsősökkel oldja meg. Ilyen külsős lehet Mérő is: nem szükséges mást tennie hozzá, mint lemondania az egyetemi tanári státuszáról. És persze egy külsős oktatási cég meg csak örül, ha a saját tanfolyamát el tudja adni ELTE-s tanfolyamként, hiszen az ELTE neve kb. ezerszeresére növeli egy tanfolyam eladhatóságát. L. pl. a Jogi Továbbképző Intézet tanfolyamait. Nem arról van szó, hogy az egyetem nem szervezhet kívülről oktatókat; hanem arról, hogy egy oktatónak el kell döntenie, vállalkozóként vagy alkalmazottként akar-e dolgozni az ELTE-nek. Ha alkalmazottként, akkor ennek összes előnyét élvezheti, de akkor a fizetése is e szerint alakul. Ha vállalkozóként, akkor piaci árat fog kapni az egyetemtől (annyit kér, amennyit akar, az egyetem meg nyilván kifizeti, ha Mérő tényleg pótolhatatlan; ugyanakkor az egyetem csak a ledolgozott órákat fizeti ki, és ha nem Mérő a legjobb, akkor nem vele fog szerződést kötni. Pénz meg nyilván lesz a külsősök foglalkoztatására, hiszen a fizetős tanfolyamok költségeit nyilván a hallgatók állják, ezt jelenti a piac.
Mérő cikke arról szól, hogy ő akkora felülmúlhatatlan ász, hogy megteheti, hogy nem adja fel az egyetemi oktatói státuszát, és a piti kis külső cége majd lenyomja az ELTE-t az oktatási versenyben. Amin persze csak röhögni tudok. Az oktatási piac ennél azért telítettebb, pláne Mérő László szakterületén.
Már elnézést, de ha nekem idejön a főnököm és azt mondja, hogy 40 órás a munkaheted, ki is fizetem a 40 órát, de csak 23 órányi munkát adok a kezedbe, akkor a maradék 17 órámban én is nyilván foglalkoznék a saját vállalkozásommal. Hülye lennék ülni és várni a főnökre. Ugyanakkor természetesen ha úgy dönt, hogy ezen a héten még 5-10 órát rám terhel, akkor vállalkozás eldobva és csinálom a munkám, mert 40 óráért fizetnek. Ez a természetes.
A megoldás tehát az, hogy ha valaki heti 40 órára van szerződtetve, akkor 40 órányi feladatot írok elő neki, nem 23-at.
A számításból ráadásul kihagyod, hogy még egy középiskolai tanárnak sem kvázi 40 órányi óratartás van előírva, hanem 20-22. Azonban egy tanárnak az órákra fel kell készülnie (oké egy Mérő kaliberű professzornak ez már rutin), zh-kat kell összeállítania, ki kell javítania, stb.
Úgyhogy ne jöjjünk már megint a “tanárok nem is 40 órát dolgoznak egy héten” szöveggel mert ennyi erővel ezt elsüthetnénk az egyetemi dolgozókon kívül bármilyen tanárra.
Elhiszem ugyanakkor, hogy objektíven nehezen mérhető a 40 órányi teljesítmény, tekintve ez nem McDonalds, gyártósor. Látod én is ide kommentezek ahelyett hogy kvázi dolgoznék. Ha nem teljesíteném a munkám 100%-ban, meg is kapnám a magamét a főnökömtől, ne félj. De mivel van fölös kapacitásom, belefér.
Ha a szitu az lenne, hogy Mérő László nem megfelelően végzi el az egyetemi tevékenységét, mellette meg a munkaidejében nagy pénzeket keres vállalkozásaival, a hallgatók meg panaszkodnak, hogy a tanár nem megfelelően oktat, akkor a főnöke intézze el vele személyesen, tegyen panaszt, rúgja ki, ha úgy érzik terhelhető még egyetemi feladatokkal a 40 óra keretében, terheljék!
“Mérő cikke arról szól, hogy ő akkora felülmúlhatatlan ász, hogy megteheti, hogy nem adja fel az egyetemi oktatói státuszát, és a piti kis külső cége majd lenyomja az ELTE-t az oktatási versenyben.”
Nem erről van szó, hanem arról, hogy ha ilyen helyzetbe hozzák az egyetemi tanárokat, akkor szépen lelépnek majd, mert a Cicafül Bt-ben többszörösét keresik mint az ELTE-n,( egy Mérő Lászlót meg bármelyik Cicafül Bt. alkalmaz), az egyetemen meg majd oktathatnak tanársegédek meg frissen végzett hallgatók.
1. A vezetõi oktatói státusz lényege az lenne, hogy nem a fõnököd terheli rád a munkát, hanem te találod ki, hogy hogyan lehetnél a leghatékonyabb.
2. Magyarországon egyetemrõl rossz teljesítmény miatt gyakorlatilag senkit nem rúgnak ki, részben a motiválatlan munkáltató, részben az oktatók összetartása miatt.
3. Ha Mérõ jobban megélne a piacból, mint az ELTE-bõl, nyilván elmenne a piacra; ha nélkülözhetetlen lenne, az ELTE onnan is megvenné. A cikkébõl azonban az következik, hogy neki nagyon is szüksége van az állására, a fizetésére, az ingyen infrastruktúrára, és nem utolsósorban a házon belül tanyázók mutyielõnyére.
4. Ha szerinted Magyarországon, ahol még a felsõfokú szakképzést sem sikerül eladni, van társadalmi igény a Cicafül Bt. tanfolyamaira, akkor te nem sokat láthatsz a felsõoktatási piac mûködésébõl.
5. Egyetemi tanár nem írat zh-t, legalábbis nem nagy számban. Az egyetemi tanár jellemzõ mûfaja az elõadás.
6. A középiskolai tanár nem mehet haza, vagy nem taníthat másik középiskolában, ha éppen nem tart órát. Nekem, mint köztisztviselõnek sem osztják be az idõmet órára pontosan; de a teljesítményt és a rendelkezésre állást megkövetelik.
1. ott a dékán
2. mutyiland, de ezen ez a rendelet nem változtat
3. az, hogy esetleg szeret tanítani/kutatni, egyetemen dolgozni az fel sem merül? Nyilván emellett szeret jól is keresni. Nyilván a kettő között adott esetben még kapcsolat is van.
4. Ellenben “tréningekre” és továbbképzésekre bizony van szükség és irdatlan összegeket is fizetnek érte a cégek.
5. Oks. Köss bele. Ellenben én még írtam Mérőnél “vizsga zh-t”.
6. Na látod. Köztisztviselőként nem “dolgozod” le a napi 8 órádat. Még az is lehet hogy szoktál nyomtatni az irodából. Neadjisten még fénymásolsz is. Sőt, akár még néha 1-1 magántelefon is a vonalas telefonról. Ha te feltételezed Mérőről, akkor gondolom én is megtehetem rólad. Postolgatás munkaidőben? Ejnye bejnye, közalkalmazottként? Állami pénzen? Az én adómból? Hányjak sugárban?
Az összes, infrastruktúra-használatra és munkavégzésre vonatkozó szabályt maradéktalanul betartom. Te meg befejezted a személyeskedést, és most fejezted be.
Nehéz is, utálok is úgy vitatkozni, hogy a másiknak fogalma sincs a témáról, amirõl szó van. A vezetõ oktató lényege — leírom még egyszer — hogy õ irányítja az oktatási tevékenységet, nem pedig azt, hogy csinálja, amit a dékán mond. Ez a színvonalas egyetemi oktatás lényege és záloga: az értelmiségi autonómia.
Ha Mérõ szeret kutatni és oktatni, akkor oktasson és kutasson. De nem oktatni és kutatni szeret: a “reguláris feladatait” letudni szereti — õ maga állítja, arról pedig szemérmesen hallgat, hogy esetében a reguláris feladatok 23,3 órát tesznek ki — utána meg pénzt keresni. Nem cégeknek tart tanfolyamokat irgalmatlan pénzekért — ezt megtehetné most is –, hanem az ELTE-nek adja el magát még egyszer. Olyan tevékenységekre hivatkozik, amelyeket zömmel munkaidõben szokás végezni (órák külföldi diákoknak). Ha jól akar keresni, miért nem oktat egy magánegyetemen? Ha keresni akar, miért nem akarja bevállalni a versenyt a piacon? Miért ragaszkodik az ELTE-tõl lenyúlható mutyipénzhez? Már arról nem is beszélve, hogy micsoda irgalmatlan és unfair versenyelõnyhöz jut így minden esetben, amikor felvetõdik, hogy egy-egy oktatási feladatot az egyetem vállalkozóval végeztessen el. Erre még egy szót nem reagáltál.
A rendelet pedig nagyon is változtat a helyzeten, hiszen megtiltja, hogy egy egyetemi oktató vállalkozzon az egyetemen. Tehát kénytelenek lesznek azt a tevékenységet munkakörükön belül ellátni. Mérõ állításával ellentétben ugyanis senki nem fog elmenni egy külsõ kurzusra, amikor egy egyetem is meghirdeti azt, akkreditálva, egyetemi végzettséget adva, referenciával. Olvastad egyáltalán az eredeti cikket?
Milyen könnyen felhúzod magad ha veled “személyeskednek”, miközben te lazán leírsz olyan feltételezéseket egyetemi oktatókról, amiket bizonyítani abszolút nem tudsz. Mindezt olyan szavak kíséretében, hogy vérlázító, meg sugárban hányás.
Szerinted ha te írod rendben van, ha én írom akkor “Te meg befejezted a személyeskedést, és most fejezted be.”
Visszavehetnél a stílusból, vagy viseld el mástól is.
A dékánt azért írtam, merthogy ő mégiscsak a vezető oktató főnöke. Ergo, ha a vezető oktató sz*rul végzi a munkáját, akkor ő még mindig kontrollálhat. Mondhatja, hogy “Lacikám, ez így nem lesz jó”. Javíts ki, ha tévednék, elvégre “fogalmam sincs a témáról”.
Újabb varázsszó következik: feudalizmus.
Nagy különbség, hogy míg én aláhúzom, hogy Mérõ László — egyetemi tanárként — jogszerûen használja az egyetem infrastruktúráját –, te engem jogellenes tevékenységgel vádolsz. Hiszen én nem állítottam, hogy nem lenne szabad használnia; azt állítottam, hogy nem lenne szabad ott vállalkoznia, ahol máskülönben egyetemi tanár, ill. hogy ugyanazért a munkaidõért nem vehetne fel két fizetést. Például azért, mert ez torzítja a versenyt. A külsõ szakértõvel szemben Mérõ így mindig versenyelõnyben lesz: utaznia nem kell, az infrastruktúra helyben van neki, plusz része a döntéshozatali mechanizmusnak (direkten vagy indirekten), amelyik a szerzõdésekrõl dönt, plusz õ — mivel fõállású tanár — lejjebb mehet az áraival, mint egy piaci szakember, lévén neki garantált, fix bevétele van. Semmi mást nem kritizáltam — veled ellentétben — mint amit Mérõ maga állított.
És igen, ha azt képzeled, hogy a dékánnak módjában áll kontrollálnia, ellenõriznie, számon kérnie, akkor tényleg gõzöd nincs arról, mirõl beszélsz. Aki csak egy kicsit is ismeri ezt a szférát, akkor tudja, hogy tele van feudális jellegû hatalmi viszonyokkal, mindenféle alkukkal — amiknek (felelõs vezetõként) a dékán van a leginkább kiszolgáltatva. Lépne rá egy egyetemi tanár tyúkszemére, rögtön megmozdulna ellene a fél kar. Mert tudják: ha az egyik kollégát engedik számon kérni, elõbb-utóbb rájuk is sor kerül.
“Ha Mérõ szeret kutatni és oktatni, akkor oktasson és kutasson. De nem oktatni és kutatni szeret: a “reguláris feladatait” letudni szereti — õ maga állítja, arról pedig szemérmesen hallgat, hogy esetében a reguláris feladatok 23,3 órát tesznek ki — utána meg pénzt keresni.”
Nem tudom feltűnt e a “legalább” szó a szabályzatban. Ergo a 10 óra hetente a MINIMUM. Ennyi a kötelező. Mérő László az ELTE-n 10 órát tart egy héten konzultációkkal együtt? Nem tudom, kérdezem. Csak mert te úgy mondod, mintha tudnád.
Komolyan nem értem min vagy kiakadva. Egy tanárember konkrétan mindig 20-22 órányi konkrét feladatot kap, ébresztő, középiskolai tanár is ennyit kap! A maradék 18 órájában rendelkezésre kell állnia (ahogy feltételezem az egyetemi tanárnak is, elvégre 40 órás a munkahete) a középiskolai tanár is csinálhat ezen felül fordításokat, bármit.
Értem én, a gáz az, hogy ő közben a kvázi szabvány munkaidőben (8-16) bevállal vállalkozás jelleggel feladatot. Elismerem, ez valóban necces lehet a következő esetekben: ha a lebetegedett tanársegéd helyett kéne mondjuk Mérő Lászlónak beugrania zh-t iratni. Vagy ha elő lenne írva, hogy a kutatási munkát bizony csak 8-16 óráig lehet végezni.
A rendelet baromira nem megoldás, ennél már sokkal értelmesebb lenne a 10 órát felemelni 15-re, ha ennyire ezen akarunk lovagolni.
“azt állítottam, hogy nem lenne szabad ott vállalkoznia, ahol máskülönben egyetemi tanár, ill. hogy ugyanazért a munkaidõért nem vehetne fel két fizetést.”
Mi alapján állítod, hogy ezt teszi? Számon tartod, hogy Mérő László mennyi órát tart, mikor kutat, kutat-e eleget? Ha 8-12ig órát tart, majd 12-16ig vállalkozóként tart órát, otthon pedig 18-22 óráig kutat (napi 8 óra egyetem, 4 óra vállalkozás), akkor hol áll meg a te állításod? Pont Te, aki az előbb még azt hangsúlyoztad, hogy fő az értelmiségi autonómia?
“Nagy különbség, hogy míg én aláhúzom, hogy Mérõ László — egyetemi tanárként — jogszerûen használja az egyetem infrastruktúráját –, te engem jogellenes tevékenységgel vádolsz. Hiszen én nem állítottam, hogy nem lenne szabad használnia”
Már ne is haragudj, de olvasd már el még egyszer:
“…hogy Mérő úr jó eséllyel — évekig az ELTE adminisztrációjának közvetlen közelében dolgozóként ezt kvázi biztosra állíthatom — a magyar állam infrastruktúráját használja felbecsülhetetlen értékű vállalkozási tevékenységének műveléséhez.”
A vállalkozási tevékenységének műveléséhez. Érted. Ez nem vád? Vagy ez nem jogszerűtlen egy közintézményben? Miért te nem abban dolgozol? Szerintem kettőnk állítása ekvivalens volt, ha az enyém vád, akkor a tiéd is.
Utolsó komment: nem jogszerűtlen, csak etikátlan. (Mint ahogy én is legálisan [írásban rögzített módon] használhatom — korlátozott mértékben — a munkahelyem infrastruktúráját magáncélra.) Amúgy te ezt hogy képzelted? Hazamegy le-emailezni a külföldi hallgatóknak tartott órát, aztán visszamegy dolgozni az egyetemre?
A többi: elég sokat dolgoztam az ELTE-n ahhoz, hogy tudjam; az egyetemi tanárok óraterhelése rutinszerűen megmarad a minimumon. Mint ahogy ahhoz is, hogy tudjam: az oktatók jó része (főleg nem-TTK-s szakterületen) nincsenek benn a hét minden napján. (Nem állnak rendelkezésre, ahogy nagyon szerencsésen fogalmaztad, ellentétben mondjuk egy középiskolai tanárral.) Ez teljesen köztudomású, de elég könnyen leellenőrizheted te is.
Továbbá leszállhatnál arról, hogy 20-22 óra a normális, abbahagyhatnád az ébresztőzést, úgy egyáltalán, az arrogáns fröcsögést, és elolvashatnád, amit írok — ugyanis én is azt írtam, hogy ez így normális, mi több, ki is fejtettem, hogy ez a kívánatos; néha éppen ellened érvelve. Én pusztán csak azt állítom, hogy nem etikus ezt az időkeretet az egyetemnek való vállalkozással tölteni. Nem hiszem, hogy ez az állításom tarthatatlan lenne, hiszen Hiller István rendelete is pontosan erről szól. Az óraterhelés felemelése pedig nem jó ötlet, hanem megveszekedett, szűklátókörű, bürokrata, hipokrita marhaság: ezt az időt ugyanis az egyetemi tanárok tetemes része tehetséggondozásra, iskolaépítésre, tankönyvírásra, konzultációra, nemzetközi kapcsolatépítésre, egyetemi közéleti tevékenységre fordítja. Az az egyetemi tanár, amelyik tíz óránál többet tanít, el van pazarolva. Egy egyetemi tanár esetében a reguláris, alapképzéses órák megtartása a legkevésbé értékes tevékenység; már feltéve persze, hogy amúgy azt csinálja, amit a törvény szelleme elvár tőle, és nem vállalkozásban tart órákat.
Amúgy ha valaki dolgozik valahol, aztán ugyanazt a tevékenységet, amit 40 órában alkalmazottként végez, még x órában vállalkozóként végez ugyanott, az bújtatott túlmunkának, és rejtett foglalkoztatásnak minősül, ami még törvénysértés is.
Trychydts, Att,
Bocs, hogy beleszólok, de szerintem teljesen felesleges az infrastruktúrán rágodni: ez valóban csak etikai kérdés.
Hiszen, ha a tanár úr egy “számlás” előadásra készül, s ennek megfelelően az EISZ-t bújja, nyugodtan hivatkozhat arra, hogy ez a tudás hasznosítható a mindennapi munkájában is.
Érdekesebb már inkább Trchydts-től a “mutyizás” és a “számlázás” szavak tartalmi összevonása. Azzal azért valamennyien tisztában vagyunk ugye, hogy Hiller is része annak a politikai elitnek, amely megszavazta magának a számlanélküli költségelszámolást. Nem akarok politizálni, ebben szélsőjobbtól szélsőbalig mindenki sáros.
Úgyhogy mielőtt Hiller felvenné a szupermenes polót, és a hozzá tartozó piros fecskealsót azért gondolkodjunk el egy pillanatra: kitől is kellene inkább sugárban hányni?
Sziasztok,
A fenti hozzászólásokban nagyon sok vélemény érkezett az egyetemi oktatók munkaidejével kapcsolatban, aminek konklúziójaként 20-24 órát hoztatok ki, mint konkrétan oktatással, töltött idő. Ez tapasztalataimat alapul véve, akár korrektnek is mondható (tisztán oktatással, és annak közvetlen járulékos dolgaival számolva, nem beleértve a kutatást, az adott szakmai terület változásainak nyomon követését, megtanulását és oktatásba vitelét, az ipari partnerekkel való kapcsolattartást és még számtalan olyan dolgot, amit most itt nem soroltam fel.). Nekem hozzávetőlegesen ez a 20-24 óra szokott kijönni, amikor összeszámolom mennyi időt töltök közvetlen hallgatókkal való foglalkozással (előadás, labor, konzultáció, vagy azok közvetlen előkészítése). Tehát maradjunk annál, hogy én kb. félállásban dolgozom az egyetemen (azért annak aki még nem csinálta leírom, hogy egy labor foglalkozás, vagy előadás összerakása karbantartása akár több száz munkaóra is lehet, úgy hogy az ember viszonylag járatos az adott szakmai területen).
Mivel műszaki területen vagyok, ezért végezzünk egy kis számolást, amihez segítségül veszek két dokumentumot. Az egyik dokumentum a 2008. jan. 1-től érvényes oktatói-kutatói bértábla (http://www.tudosz.hu/2008_okt_kut_bertabla.html) a másik a BME Diákközpont gondozásában megjelent: Felmérés a BME-n 2005-ben végzettek körében
és a 2003-ban végzettek utókövetése (jelenleg az általam ismert legfrissebb ilyen tanulmány http://www.sc.bme.hu/content/10/Felmeresek/vegzett/BME_2007_elhelyezkedesi_eselyek.pdf )
Tételezzünk fel, hogy én egy tanársegéd vagyok. Az oktatói-kutatói bértáblából könnyen kinézhetjük, hogy nekem vagy 161 800 Ft vagy 174 900 Ft a bruttó fizetésem, amiért a jelek szerint én 20-24 órát dolgozom. Most nézzük meg, hogy az iparban mennyit adtak 2007 februárjában egy 2005-ben végzettnek átlagos mérnöknek (vegyük nyugodtan figyelmen kívül, hogy egy tanársegéd általában kb. 5 év tapasztalattal rendelkezik, és talán illene az átlagosnál picit jobb képességekkel rendelkeznie, valamint a 2007, 2008 közötti inflációt). A felmérés átlag 301 710Ft bruttó fizetést hoz ki (saját tapasztalatból is megerősíthetem, hogy ez nagyjából a reális mérnöki pályakezdő fizetés). Nos, a 301 710Ft-ot a 20, vagy 24 órára vetítve 20 óra esetében hozzávetőlegesen 150 800 Ft, míg 24 óra esetében 181 000 Ft jön ki.
Ezek után minden kedves olvasóra rábízom, hogy megítélje a 20-24 óra sok vagy kevés és az egyetemi oktatóknak hobbijuk, vagy feladatuk, hogy a zárójelben leírt egyéb tevékenységeket (kutatás, az adott szakmai terület változásainak nyomon követését, megtanulását és oktatásba vitele stb.) ellássák.
Itt jegyzem meg, hogy jelenleg a felsőoktatás valóban egy kupleráj és mindenképpen változtatásra van szükség, beleértve az oktatói morált is. Elég, ha valaki megnézi, hogy hány 30-40 év közötti egyetemi munkatárs van (az én környezetemben például nagyon kevés talán ők is elvégezték a fenti számítást) .
Nekem az az érzésem, hogy mindenki mindent péniszhosszra akar lefordítani. Ha jól értem a dolgokat – de ha nem, akkor mondjátok meg -, az előző cikkben sem az volt a kérdés, hogy hány órában tanítsanak természettudományt, ahogy ebben a cikkben sem az a kérdés, hogy kevés órát tanítanak-e a professzorok.
Mérő ügyében csúnyán benéztél valamit, aminek az lett az eredménye, hogy alap nélkül sározol egy embert pusztán azért, hogy a témában kialakított álláspontodat hangoztathasd. Egy a baj: Mérő irtó rossz alany ehhez.
Ez persze csak akkor derül ki, ha az ELTE szabályzatán kívül is körülnéznél a neten – például azügyben, hogy mit csinál Mérő, meg hogy főállású-e az ELTE-n.
Aztán abba is belegondolhatnál, hogy a világ vezető egyetemein hány vendégprofesszor van, és mit jelent az oktatási rendszer szempontjából, ha egy-egy téma kiváló szakértői nem egy, hanem több egyetemen is visznek egy-egy kurzust.
Ha mindezekkel össze tudod hangolni mondanivalódat, és képes vagy ezt ad hominem támadás nélkül is leírni, talán figyelembe vehető lesz írásod, mint egy vélemény a sok közül.
Így azonban igencsak kínos.
Érdekes, érvet egyet se mondtál, csak személyeskedtél. Kissé te is benézhettél valamit, mert pl. nyolc év felsőoktatási szakújságíróskodás után kb. sejtem, mi a helyzet a mindenfelé oktatgatással. (Mert azért azt vegyük figyelembe, hogy nálunk a professzorok nem “vendégprofesszorok” — kőkeményen beszámítják őket az intézményi akkreditációba.) Pl. tudom, hogy mennyire káros. Tudom, hogy ezt a jelenséget tűzzel-vassal igyekszik korlátozni az oktatási kormányzat.
Az, hogy Mérő főállású-e vagy sem, végül is tökmindegy. Az az állítása, hogy a reguláris feladatai mellett már nincs módja több órát vállalni, nem lesz igaz akkor sem, ha nem főállású.
A cikk sajnos nem volt megírható személyeskedés nélkül, mivel a témában viszonylag langyos a véleményem. Mérő László cikke viszont, illetve az abban tett állításai viszont — fenntartom — vérlázítóak. Az “alkalmazott vagyok, de a feladataim egy részét vállalkozásban szeretném ellátni, miközben élvezem az alkalmazotti státusz előnyeit (miközben visszaélve a professzori szabadságommal, a legmagasabb óradíjú tevékenységemet tenném át vállalkozásba)”, akkora nonszensz, olyan szintű pofátlanság és akkora hazugságokkal van megtámogatva, ami szerintem tűrhetetlen és elfogadhatatlan.
Jelen esetben inkább arról van szó, hogy te nem látod a fától az erdőt, hanem lehasalsz egy ismertebb egyetemi figura tekintélye előtt. Érdekes módon Hiller Mérő által támadott intézkedésének zéró visszhangja volt. Nem álltak ki ellene a szakmai szervezetek, nem volt ellene semmiféle mérhető tiltakozás; a többség elfogadta, hogy ez a kedvezményes bérlet most lejárt. Az alkalmazottak mostantól megmaradnak alkalmazottaknak, a vállalkozók vállalkozóknak. Aki vállalkozni akar, az mostantól ki kell, hogy jöjjön az akolmelegből.
Szerinted persze Mérő egy kivételes zseni, az egyetlen professzor, aki merő szívjóságból tötyörészik oktatással; máskülönben már rég multimilliomos lenne — mi több, most, hogy Hiller István rákényszeríti, hát keserű szívvel, de az lesz.
Akkor mondom: Mérőnek saján, igen jól menő cége van, szoftvert fejlesztenek. Emelett könyveket ír és külföldi egyetemeken is megfordul. Egy baja van: szeret tanítani, így órákat ad. Viszont mostantól nem lehet külsős óraadó szerződést kötni, hanem részmunkaidős foglalkoztatásit – természetesen pont ugyanannyi költségből, mint eddig. Ebből következik, hogy Mérő fele annyi pénzt kapna mostantól az óraadásért, mint eddig, és ez neki így más nem éri meg.
Tehát adva egy egy tehetséges ember, aki komoly dolgokat lerakott már az asztalra, és szeretne tanítani anélkül, hogy szponzorálná az ELTE-t.
Ez az ember nem aszonta, hogy kapjátok, be, szarok az egyetemeitekre, hanem szólt, hogy nem okés. Ráadásul azt is felvállalta, hogy nem mismásol, mint mindenki más, hanem világosan elmagyarázza, hogy személyes érdekeivel ütközik Hiller rendelete. Abban bízott ugyanis, hogy a társadalom felfogja, mit jelent az, ha a lábszagú egyetemi szférán kívül is szakmailag-anyagilag rendkívül sikeres emberek kiszorulnak az egyetemekről, mivel Hiller saját, jólfelfogott érdeküket porba taszító rendelete ezt értelmetlenné teszi.
Úgy látom, Mérő bízalma túlzott volt – legalábbis, ami téged illet.
Hát, ezek az érveim.
Teccikérteni?
Szerintem érdemes lenne egy kicsit utánakaparni a dolgoknak, nem pedig csak a Maga itt a tánctanár?-ból tájékozódni. Már ha az ember mellényúlásról akar beszélni. Ezt minden bántási szándék nélkül mondom; de most már elég nyilvánvaló, hogy többet nem nagyon tudsz, mint én.
Mérő egyetemi tanár az ELTE-n. Egyetemi tanár csak egyetemi alkalmazott lehet. Mérő tehát nem külső óraadó, akár van szoftverfejlesztő cége, akár nincs (a Magyar Narancsból ugye úgy tudjuk, hogy van). Ez egyébként a cikkéből is kiderül: nem csak hobbi órákat tart, hanem reguláris feladatai is vannak, vannak munkaköri meg munkakörön kívüli feladatai stb. Innen nézve, amit írsz, nem áll. Ha az lenne az ábra, hogy Mérő egy külső vállalkozó, aki mostantól nem bérelhető fel, csak ha alkalmazottá válik, az persze egy fokkal durvább lenne.
Mérő sajnos nem közölte, hogy mely jogszabállyal nem ért egyet — ez eléggé megnehezíti, hogy álláspontját értelmezni lehessen. Most már egy kicsit elegem lett és megpróbáltam utánanézni, de hiába keresgéltem a jogtárban fél óráig az Oktatási és Kulturális miniszteri rendeletek között, nem találtam semmi érdemlegeset. Így még az is lehet, hogy rendeletről szó sincs, csak valamilyen miniszteri állásfoglalásról, ahol megerősítették, ami amúgy is kötelező lenne.
Legjobb tudomásom szerint a külföldi, fizetős hallgatók angol nyelvű oktatásáról van szó, ami nem “reguláris feladat”, és az egyetem eddig is különpénzt fizetett érte – megbízási szerződés, keresetkiegészítés, vagy vállalkozói szerződés keretében. Ha jól értem, Mérőnek az a problémája, hogy a fenti három módból most már csak a keresetkiegészítés lehetősége adott, vagyis az az oktató, akinek vállalkozása van, rosszabbul jár, mint régebben – miközben az egyetemnek sem marad több pénze. Nincs mutyi, nincs vállalkozóként végzett “reguláris feladat” – pluszfeladat van, amiért eddig is kaptak pluszpénzt az oktatók, de mostantól kedvezőtlenebb feltételek mellett kapják.
Ami pedig a stílust illeti: a blogger szerint Mérő László levele “picsogás”, Mérő László “munkaidejének 41,75%-ban nem csinál semmit, ami mérhető lenne”, és ettől “sugárban hányhatunk”. S ami még súlyosabb, Mérő csak addig dolgozik az egyetemen, “amíg ott módjában van sokszorosan meglopnia és megzsarolnia a közt”. És így tovább. Nem tudom, ez pl. jogilag hogyan minősül. Becsületsértés? Rágalmazás? Vagy Mérő közszereplő, akinek többet kell tűrnie?
Lehet Mérővel egyet nem érteni, de… kérdezem: ájult tekintélytisztelet, ha legalábbis pökhendinek érzem ezt a hangnemet? Ha azt mondom, hogy Mérő a teljesítménye (pl. könyvei, egyetemi előadásai) alapján legalább egy kis tiszteletet megérdemelne? Felháborító személyeskedés, ha fölvetem, hogy tegyük már egymás mellé Trychydts és Mérő László CV-jét és publikációs listáját, és hasonlítsuk össze?
Örkény Antalnak (aki szintén “ismertebb egyetemi figura”) a mai Népszabadságban sikerült teljesen normális hangnemben megírnia, miben nem ért egyet Mérő Lászlóval. (“Béke bétéinkre!”, lásd: http://www.nol.hu/cikk/504863/) Trychydts-nek ez miért nem megy?
Túlzott személyeskedésnek nem érzem a publikációs lista összehasonlítását, ugyanakkor tiszteletteljesen meg kell jegyeznem, hogy az ötletet autoriter baromságnak gondolom.
A véleményem ugyanis az, hogy a vélemény-nyilvánítási jogomnak köze nincs a publikációs listámhoz. Nem attól lehet véleményem, hogy x publikációt megírtam.
Mint ahogy Mérő morális megítélését (illetve hogy mekkora mértékben háborodok fel azon, amit ír) sem befolyásolja, hány könyvet írt. Vagy szerinted 3 könyvtől már dolgozhat szürkén/feketén/belülről lemutyizott, kicsit sem transzparens és közpénzbarát szerződésekkel, 6 könyvtől és egy rovattól a Magyar Narancsban már sikkaszthat, ha pedig impakt faktorával bekerül a világ első három legjobb tudósa közé, akkor bankot is rabolhat? Ha valakinek nem tetszik az itteni stílus, javaslom, hogy olvasson másik blogot vagy törődjön bele, hogy rossz napjai lesznek. Örkény Antal, ELTE-s oktatóként nyilván más szemmel látja ezeket a dolgokat, mint én, aki egy éve kiszállt ugyanebből a mókuskerékből.
Mondjuk sokkal több pénzt én csak akkor ölnék a felsőoktatásba, ha azzal eredmény is jár. Méghozzá garantált eredmény, nem pedig valamiféle maszatolás. Érdekes módon, ha mondjuk egy pályázatról van szó, akkor a magyar felsőoktatás — és az ELTE is — működik, mint a parancsolat. Ha felsőokatási reformról, akkor a tökéletesen nyíltan és expliciten felvállalt álláspont a nyílt szabotázs (és igen, ebben Mérő cikke is remekül illeszkedik).
Azt hittem, nyilvánvaló: a téma tartalmi részéhez csak egy bekezdésnyit szóltam hozzá (és nem is kaptam választ), a többi a modornak szólt. A publikációs listák összehasonlítását a véleménnyilvánításnak nem a tényéhez, hanem a stílusához kapcsolódóan vetettem fel. “Több tiszteletet” =/= “nem nyilváníthatsz véleményt”.
A stílusod megváltoztatására pedig nem tudlak és nem is akarlak rákényszeríteni. Elvégre az nem az olvasóra, és nem is Mérőre nézve kellemetlen.
Azt gondoltam, elég részletesen kifejtettem már fentebb, mi ebben a mutyi. Normál esetben azt gondolnám, hogy mielőtt valaki hozzászól, elolvassa az eddigi hozzászólásokat.
Igenis mutyi, ha valaki olyan vállalkozói szerződést köt, amelynek mindkét oldalán ott ül (mert egy egyetemi tanárnak indirekten mindenképpen, direkten esetlegesen nagyon is beleszólása van ezekbe a döntési folyamatokba), ha a pluszfeladat elvégzéséhez szükséges feltételeket az egyetem nem transzparensen adja. Így természetesen a végső ár is mutyizás révén alakul ki, hiszen hogy mennyi lenne az adott munka piaci értéke, arra nincs adat. Mérő annyit kap, amennyit kér, és mondjuk egy debreceni egyetemi tanárnak (pedig ott is van pszichológia) vagy egy külsősnek esélye sincs elindulni ellene. Ráadásul Mérő még abba is beleszólhat, hogy mi pluszfeladat és mi nem. Ugyanis nincs olyan szabály az ELTE-n, az ő reguláris feladata nem lehetne a külföldi óraadás, a pluszmunkája meg a mittudomén hanyad éveseknek tartott óra, amit ugyanilyen színvonalon leadhatna egy docens is, az ő szakmai felügyelete mellett — csak hát neki nyilván azt éri meg pluszmunkának feltüntetnie, amely tevékenység drágábban eladható.
Ha alkalmazott vagy, a kapacitásaid fix áron állnak a munkaadó rendelkezésére. Ha vállalkozó vagy, akkor a többi vállalkozóval kell versenyezned. Ahol nincs verseny, ott az árak magasabbak, mint ahol van. Ahol a közpénzekkel játsszák el ezt, az mutyizás. Azt gondoltam, ez mindenki számára nyilvánvaló.
A stílus pedig inherensen hozzátartozik a véleményemhez. Ha a cikk nem háborított volna fel mélységesen, ha nem úgy éreztem volna, hogy Mérő az utolsó etikai aggályokat is félredobva, pénzéhségtől elvakultan írt szemenszedett, nyilvánvaló, ordító hazugságokat, akkor cikket sem írtam volna. Tanultam alkalmazott nyelvészetet professzortól, akinek jól menő magánvállalkozása volt szövegfeldolgozás témakörben, de valahogy a szemem se rebbent tőle. Hirdettem, tartottam, vezettem le kurzust már úgy, hogy az oktató csak a jegyeket írta be az indexbe, az óraterhelést meg szépen jóváírták neki, de nem igazán tudott felizgatni az sem. Mérő viszont expliciten kimondva azt siratja, hogy mostantól nem nyúlhat le elég pénzt az egyetemtől, illetve (az általad hivatkozott írásban is jelzett módon), kevesebb járuléktól és adótól foszthatják meg az államot.
Innentől kezdve a stílus nekem tuti nem lesz kellemetlen.
Hiszed vagy sem, elolvastam az eddigi kommenteket, mielőtt hozzászóltam volna. Nézzük akkor a dolog tartalmi részét.
1. Nem böngésztem át részletesen az ELTE szabályzatát, de amennyire én tudom, a külföldi hallgatóknak adott órák de facto soha nem tartoztak a reguláris feladatok közé. Lehet, hogy van erre szabály az ELTÉ-n. Lehet, hogy nincsen, csak “szokásjog”.
2. Mindenesetre szerintem ez így teljesen elfogadható: a külföldi hallgatókat nem a magyar adófizetők pénzén képzik, hanem ők maguk fizetnek érte, ezen kívül angol nyelvű órákra jóval nehezebb felkészülni. Aki a magyar nyelvű óráinak megtartása mellett még külföldieket is tanít, az bizony többletmunkát vállal. Ez olyan, mint máshol a túlóra.
3. Ha a fentiek stimmelnek, akkor Mérő nem maga jelentkezett, hogy ő a munkájának ezt a jobban fizető részét szeretné különmunkaként végezni – ez már eleve adottan különmunka volt, amiért az egyetem különpénzt fizetett. Személyes tapasztalatom is van erről: eleve úgy kértek fel angol nyelvű órák tartására (persze a magyar hallgatóknak tartott “reguláris” óráimon felül), hogy külön fizetnek érte. Méghozzá fix pénzt, vagyis nem alku tárgya volt a dolog. Mondhattam igent, vagy mondhattam azt, hogy kösz, de nem, keressenek mást.
4. Az már más kérdés, hogy a különpénzt milyen formában fizetik ki. Amelyik oktatónak vállalkozása vagy bt-je van, az szíve és zsebe szerint nyilván így számlázna, mert neki így jobban megéri. A magamfajta naiv lúzer pedig megbízási szerződéssel dolgozik, vagy mostanában egyösszegű kereset-kiegészítést kap. A bruttó ugyanaz. Az egyetem nincs megrövidítve. Az pedig, hogy sokan vállalkoznak, bétéznek, eváznak, vagyis a mai szabályok szerint legális (!) módokon igyekszenek minimalizálni az adóterheiket, korántsem csupán a felsőoktatásban létező jelenség.
5. Még egyszer: a külföldi hallgatók képzéséért ők maguk fizetnek, és nem a magyar adófizetők. Vagyis: nem közpénz. És ha nem az, akkor az egyetem ebből a pénzből azt kér fel óratartásra, akit akar. Nyilván olyat, aki színvonalas órákat tart, hiszen az egyetemnek érdeke, hogy az ott végzettek jó hírét keltsék, és a jövőben is legyenek fizetős külföldi hallgatók. És nyilván olyat, akinek nem kell olyan sokat fizetni, hogy már ne érje meg a külföldiek oktatása. És ha kéznél van egy Mérő, aki a szakmai hírneve mellett még köztudomásúan színvonalas órákat is tart (ezt történetesen magam is tudom), és nincsenek irreális anyagi igényei (ezt nem tudom, csak feltételezem), akkor az ELTÉ-nek megéri egyszerűen őt felkérni, és nem Debrecenben keresgélni.
6. Ha a miniszteri rendelet miatt Mérőnek ezen túl nem éri meg majd külföldi hallgatókat vállalni, akkor lehet, hogy azt fogja mondani, hogy “kösz, de nem, keressetek mást”. Mérőt őszintén szólva nem féltem: van neki szoftvercége, ami számítógépes játékokat gyárt (lásd pl. a róla szóló szócikket magyar Wikipédián). Abból gondolom, meg lehet élni.
7. Furcsa dolgok ettől még vannak az egyetemeken, de konkrét eseteket konkrétan ítéljünk meg. Én is láttam már intercity-professzort közelről. Tartottam már úgy kurzust, hogy a rangidős oktató csak a nevét adta hozzá – és képzeld, még a jegyeket is én írtam be. De ezt ne keverjük már össze a fenti esettel.
8. A poszt és a kommentjeid stílusát lehet, hogy nem csak én tartom elképesztően arrogánsnak a magam CV- és publikációsjegyzék-centrikus szemléletével. Ám legyen: “de gustibus…”
Véleménynyilvánítási jogod természetesen van, ehhez nem kell publikációs lista.
Azt viszont visszautasítom, hogy vélelmezésekbe bocsátkozzál velem kapcsolatban. Honnan veszed a bátorságot, hogy tényként közlöd, én honnan tájékozódom és mit tudok?
Pusztán azt jeleztem, hogy Mérő esetén az egyetemi nyomtató magánhasználata és főállású láblógatás nyilvánvalóan nem igaz, ráadásul kiválóan megvan ő az ELTE-s baszakodás nélkül is, szöges ellentétben azzal, amit írtál, hogy milyen jól jön neki pályázatoknál mindez.
Igen tiszteletlen voltál Mérővel szemben, ráadásul úgy tűnik, hogy nem is vagy a tények birtokában.
Először azt írtad, hogy nincsenek érveim, majd azt, hogy tökmindegy, főállású-e Mérő, később azt, hogy főállású, viszont azt sem tudod, milyen rendeletről beszél.
Ebből persze levonod azt a következtetést, hogy lehet, nincs is rendelet.
Tiszteletlenül a tisztességtelenekkel szokás bánni, másoknak akkor is kijár a tisztelet, ha nem értünk vele egyet.
Itt vétetted el a mértéket: utána se néztél, mit csinál Mérő, és miről beszél, de ocsmány és személyeskedő módon jellemezted.
Én ezt próbáltam jelezni, és Tanárseggéd is.
További jó tombolást, bocs, hogy megzavartalak.
Na, azért lassan kezd elegem lenni.
Ukridge: Azt gondolom, értelmiségi nem vitatkozik úgy, hogy nem adja meg a forrást; ehhez képest Mérő sem, te sem adtál forrást ahhoz, amit állítasz. Erre én átnéztem az összes, 2008-as és 2007-es OKM rendeletet, nem találtam semmit; te pedig csak olyasmit írtál le, amit az ember a Maga itt a tánctanár?-ból is tudhat. Levontam két következtetést, de a források kihagyása már nehogy az én hibám legyen. Az, hogy Mérő fél- vagy főállásban oktató, az tökmindegy; az, hogy óraadó, nem áll. Az érveim szempontjából pedign csak ez jelentene különbséget. Hiteles, megfelelően hivatkozott forrásod meg egy sincsen, amelyik bármelyik feltevésemet cáfolná. (A Wikipédián semmilyen állítást nem támaszt alá semmilyen forrás.) Én viszont elég masszívan alátámasztottam mindent, amit állítottam, plusz nyolc évet töltöttem az ELTE döntéshozó fórumainak hallgatásával. Ha Mérőnek nem számítana az ELTE-n való baszakodás, akkor nem lenne fő (vagy mellék, de inkább fő)állású egyetemi tanár. Akinek jár a szoba, jár az infrastruktúra,
tehát nem csak arra a kilencven percre kell beuatóznia; két órája között tud dolgozni stb.) Óraadó lenne, amúgy meg lapátolná magának a pénzt. A cikkében szó sincs az ELTE-s státusz feladásáról; csupáncsak arról, hogy nem fog túlmunkát vállalni, pontosabban, hogy azt a magánszektorban teszi meg. Jó neki, hogy ennyire ráér — kb. erről szólt a cikkem, te még mindig nem cáfoltál meg belőle egy szót sem.
Tanársegéd úrtól meg azt kérdezem, szerinte hogyan születtek meg azok a fix összegek? Az Úristen faxolta le a mennyből, vagy valakik eldöntötték? Lehet, hogy másutt ez máshogy van, de az ELTE-n az utóbbi a helyzet, no meg az egyetemi autonómiából is ez következik. Sajnos ezek a döntések nagyon nem transzparensek. Így lehet persze, hogy Mérő Lászlótól nem kérdezik meg, hogy Lacikám, x forint jó lesz?, de a szokás nem ez. X egyébként egy olyan összeg, amit senki nem támaszt alá és senki nem vizsgál — ez viszont tény. (Mellékszál: próbálok órára készülő egyetemi tanárt elképzelni, de nekem valahogy nem megy.) Amúgy, ha szerinted egy közintézmény saját bevétele nem közpénz, akkor javaslom, hogy nézz utána még egyszer. Állami infrastruktúrával szerzik, állami alkalmazottak munkájával, miért ne lenne közpénz? Azon pedig, hogy egy Bt-nek kifizetett összegből ugyanannyi adó és járulék folyik be, mint az alkalmazotti fizetésből, leginkább csak röhögni tudnék, ha lenne hozzá kedvem. De ezt még az általad hivatkozott
cikk is cáfolja.
Nem akarom ragozni, mert bár egyetemen dolgozom, annyira azért nem érek rá – és egyébként is csak magamat ismételném, no meg a hivatkozott Örkény Antal-cikket, amihez nagyon közel áll a véleményem.
A döntések persze nem transzparensek, és ez nem jó, de amíg a külföldiek oktatása nyereséget hoz az egyetemnek, addig tolerálható.
Közpénz vagy nem közpénz: jogász nem lévén biztos rosszul fogalmaztam. A lényeg, hogy nem a magyar adófizetőktől származó pénz, hanem tkp vállalkozás-szerű tevékenységgel szerzett bevétel, ezért (nálam, a nemjogásznál) más megítélés alá esik. Az adófizetőnek annyi köze van hozzá, hogy az állam adja az infrastruktúrát, és ezért az állam persze joggal kérheti a rezsit. Az állam egyébként most sem abba szólt bele, hogy ez pluszpénz legyen, hanem abba, hogy milyen formában fizethető ki.
Olyan butaságot meg, hogy “egy Bt-nek kifizetett összegből ugyanannyi adó és járulék folyik be, mint az alkalmazotti fizetésből”, nem írtam – olvasd el még egyszer. Pont az jelenti Mérőnek az érvágást, hogy így többet kellene adóznia, mint másnak, máshol; illetve többet, mint amennyit eddig amúgy teljesen legálisan adózótt – és így már nem éri meg, akkor inkább a Cicafül Bt-t választja. Bétéország vagyunk, de erről nem a felsőoktatás tehet. De nem folytatom, másolhatnám be a Mérő- és az Örkény-cikket.
Az idő majd eldönti:
1. Mérő vagy marad és tartja az angol nyelvű kurzusokat kevesebb nettóért;
2. vagy marad, de ezeket az órákat már nem vállalja (és jön helyette pl. egy frissen végzett, lelkes leányzó, akinek ennyiért is megéri, és remélhetőleg ugyanolyan jó órákat tart majd…);
3. vagy elmegy és ezen túl csak számítógépes játékokat fejleszt, vállalkozóként; mellette alkalmanként oktat szintén vállalkozóként a Cicafül Bt-ben (nesze neked közterhek).
Az 1. esetben Mérő lesz szegényebb, a 2. és 3. esetben az ELTE.
Egy 4. esetben pedig kitalál valamit, amire eddig nem gondoltunk.
Na, készülök az őszi kurzusaimra… próbáld meg elképzelni, ahogy powerpointtal és a zh-kra való tesztkérdésekkel bíbelődöm, hátha sikerül. Aztán majd meglátjuk, mi lesz Mérővel.
Kedves Trychydts,
most láttam csak a blogod, kissé késve, de képzeld, annyira ráérek, hogy válaszolok.
A 6/2007 OKM utasításról van szó, amellyel az a fő baj, hogy a 217/1998-as kormányrendelet 59.§ 9.bekezdésével úgy interferál, hogy annak eredménye az, amit leírtam. Azt ugyanis eddig lehetett sokféleképpen értelmezni, de ezt az utasítást nem. És csak az egyetemeknek nem, a többire nem vonatkozik. Ezért hozza versenyhátrányba az egyetemeket.
Amúgy pár szó a munkaidőről és a ráérésről, bár nem ez volt a cikkem témája. Nem részletesen, annyira azért nem érek rá. Képzelj el egy vezető színészt. Főállású munkaviszonyban áll egy színházzal. Mitől ér rá mellette filmekben, tévéműsorokban szerepelni, haknizni? Szó szerint érvényes rá, amit az egyetemi tanárokról írsz. Talán egy fiatal tehetség ugyanúgy el tudná játszani, néha, talán. De nem rá jön be a közönség. A színháznak megéri hagyni, hogy “ennyire ráérjen”. És amikor “ennyire ráér”, esetleg pár óra alatt megkeresse a színházi főállásos jövedelmét.
A lényeg: ezt is a piac alakította ki. A főállásos bérét is, a haknidíját is. Egyik sem mutyi.És ha az egyikbe belenyúlsz, az egész egyensúlyt borítod fel, főleg, ha a másikat változatlanul hagyod. Akkor más helyet fog keresni a versenyben. És nem biztos, hogy a színház fog vele jól járni.
Örkény Antal véleményével és Hiller rendeletével az a bajom, hogy vagy igaza van abban, hogy ezt a bétévilágot fel kell számolni, vagy nem, de ez egy MÁSIK vitatéma. Egy kis szeletébe belenyúlni viszont olyan, mintha bevezetnénk a jobboldali közlekedést, de csak a buszokra. Nem szívesen lennék busz ilyen feltételek mellett. Inkább kipróbálnám, milyen buszként autónak vagy kamionnak lenni, lehet, hogy az is menne.
Ha netán válaszolsz, lécci küldj egy emailt a mero@darwins.hu-ra is, mert azt olvasom, ezt a blogot csak véletlenszerűen.
Üdv,
Mérő László
[…] Előzmény:Mérő László válasza Mitől ér rá ennyire Mérő László? című cikkemre. […]