Természetesen, amit megkaptam a levelet a Demokrácia Központtól, hogy ezúttal kiemelt példányszámban jelenik meg a Demokrata Videó Televízió, rögtön rohantam az újságoshoz. Ez a kis helyre DVD mindenféle szélsőségesen jobboldali választási propagandaanyagot tartalmaz, amit mindenki megvásárolhat, ha egy kis plusz spirituális kisugárzást — magyarul sok-sok brutális, idiotisztikus baromságot — szeretne magának.
Gonosz dolog ám DVD-n megszólalni, mert fennáll a veszélye, hogy az ember a választások után már elég nagy hülyét csinál magából egyik-másik mondatával. Van rajta egy Orbán-interjú is, szegény Viktor, most már biztos ő is tudja, mennyire sehová nem vezetett ez a retorika. Ma már aligha gondolja, hogy érdemes a Magyar Demokrata Fórumot a MIÉP-Jobbik bohóckörrel egy kalap alá helyezni. Ehelyett inkább csúszik-mászik, félreteszi a sérelmeket; pedig két hete vasárnap, a naggyűlés után még a kamerába mondta, hogy Dávid Ibolya kárt okoz a jobboldalnak. Hehe.
Kerényi Imre sose volt igazán normális a szó köznapi értelmében véve. Legalábbis szerintem, aki képes tizenegy percen keresztül hipnotikus hangon mantrázni ilyesmiket, hogy “a komcsi csalt, a komcsi csal, a komcsi csalni fog, subudubidu, hát persze hogy csalnak, hát persze hogy zsarolnak, a bűnben fogant hatalom mindenre képes”; “megszerezzük a kétharmados többséget, új alkotmányt írunk, a Szent Korona alkotmányát”; “nem szavazunk Dávid Ibolyára, nem szavazunk az MDF-re, mert aki az MDF-re szavaz, annak elvész a szavazata”, majd képes, és ugyanezen a hangon Bartókra, Kodályra és Illyés Gyulára hivatkozik, az jobban tenné, ha inkább négykézlábon mászkálna és a fogaskereket keresgélné. (Odavetőleg jegyzem csak meg, hogy Kerényi ötpontos, kétharmadostöbbségszerző programjának szerves része lett volna az SZDSZ kiszavazás a Parlamentből a nagy választási résztvétel révén. Hát ez se jött be.)
A DVD extrái között, az eddigieknél talán egy kicsit több szót érdemlő nagy attrakciója Pesty László, a Fekete Doboz főszerkesztőjének “dokumentumfilmje” Gyucsány Ferencről.
A film egyik legjellemzőbb motívuma motívuma a 2005-ből nyilván jól ismert sztori, amikor egy Ceglédről elkóborolt kiscsajt a miniszterelnök (vagy a felesége) felcsípett az utcán, estére magához vett, aztán visszaszállított a családjához Ceglédre. A szenzációs médiaérzékkel rendelkező baromarc nem átallja felkeresni (zaklatni?) a családot. Nikit természetesen a mama jelenlétében vallatja — mint az kiderül egyébként, a mama a családsegítő szolgálat felügyelete alatt áll. Dacára annak, hogy Niki egyértelműen belemeséli a kamerába, hogy összevissza kóborolt a városban, amikor Dobrev Klára rátalált, a kedves és nyilván rendkívül felelősségteljes mama megvan győződve arról, hogy ez egy megrendezett jelenet volt. A biztonság kedvéért ezt többször is elismételtetik vele. Az iskolaigazgató természetesen esküszik rá, hogy Niki nem az iskolai problémák miatt szökött meg; egy ilyen szerető környezetből úgyse szökne meg senki sose. A kis csajszibarack véleménye valamiért nem érdekli a “riportert”.
Csípnivaló az a jelenet is, amikor “szakértők” nyilatkoznak (adott esetben fehér köpenyben), igen civilizáltan, a tévés szakértők legtipikusabb gesztusaival arról, hogy a miniszterelnök egy karrierista, személyiségzavaros, cezaromán őrült, és már a KISZ-ben is az volt. Annak idején harcos ellenzéki, gyűlölettől reszkető, türelmetlenül fészkelődő tanárok, akik már a nyolcvanas évek elejéről emlékeznek arra, hogy milyen tartalmatlan, buta, talpnyaló, hatalomvágyó szemétláda volt a mostani miniszterelnök. Szerencsére a kiegyensúlyottságon nem esik csorba, ugyanis a miniszterelnök mellett is sokan és hosszan beszélnek: leginkább valóságsó-szereplők és prostituáltak.
A színen kötelességszerűen átsuhan a Nomentana-ügy is, az ilyenkor kötelező csúsztatásokkal és érzelmi mellékzöngékkel.
Maga a film amúgy tökéletesen nézhetetlen, szarul összevágott, kusza és teljesen hatástalanul (olykor viszont kurva irritálóan) hatásvadász szarkeverék; a lelkes riporter szemlátomást az alternatív arculat sine qua nonjának tartja a ferde kameraállást. A hányingerkeltő nárcizmus jeleként feltűnően sokat nézgethetjük a riporter seggét; saját magát ugyanis valamiért mindig háttal, bőrdzsekiben, cigaerttázva ábrázolja. Néha retkes rendszámtáblákat nézeget egy még mocskosabb pincében.
Nézem Kerényi Imrét, amint éppen arról ábrándozik, hogy majd narancsárga sátrakban fognak lakni a Parlament előtt és onnan csinálnak forrdalmat, ha a komcsik megint csalnak, és egy könnyed kis mosoly játszadozik az ajkaimon. Majd meglátjuk Imre. Majd meglátjuk.