A mai bejegyzés elolvasása után már tudom, hogy gyakran ellátogatok majd erre az oldalra. Ilyen közelségből még nem volt alkalma “hétköznapi” embernek végigfigyelni és drukkolni egy választási kampányt, látni, hogyan épül Magyarország újabb négyéves sikertörténete.

(Idézet a Gyurcsány-blog kommentjeiből.)

Most, hogy már futkorászik egy ideje Gyurcsány Ferenc blogja, ismét belenéztem. Azt hiszem, a jelenlegi miniszterelnököt aligha fogja valaki a dinamizmus hiányával vádolni, még akkor is, ha ez a dolog ebben a formájában egy kicsit halotthalovány.

Mert hát milyen is lehet egy miniszterelnök blogja? Hát természetesen egy hangfelvétel után készült leirat; meglepődnék, ha egy jóindulatú szerkesztés ne futna rajta végig, mielőtt a nyilvánosság elé kerül. Így aztán az olvasmányosság minimuma végső fokon garantált — a miniszterelnök viszont nem kerül hozzánk igazán közel.

Na persze elég röhejes is volna, ha a blogjában írna le mindenféle államtitkokat vagy teregetné ki a családi szennyest; elvégre nyilván nem azért bloggol, hogy muníciót szolgáltasson az ellenzéknek. Ezért, ha szolidan is, ha személyesen is, ha némileg eredeti csomagolásban is, de azért alapvetően mégis csak az MSZP-s jelszavakat kapjuk vissza.

Az igazán durva persze most is az olvasótábor; megdöbbentő, milyen sokan veszik a fáradságot arra, hogy reagáljanak — van, aki “mint maga is blogger”, szakmai tanácsokat osztogat a mi Ferinknek, van aki benyal, ahogy azt fentebb is olvasható; van, aki az interaktivitást kifogásolja. Van, aki politikai kampányt folytat. Hát nemtom, én mindig is szívesebben kukorékoltam a saját szemétdombomon.

A dolog azért mégsem teljesen érdektelen, jól példázza az MSZP új, modernre szabott, fiatalosságra törekvő stílusát — nehéz lenne elképzelni, ahogy mondjuk Orbán Viktor bloggol. Előbb fog Kövér László ikebana-kiállítást rendezni, semminthogy ez bekövetkezzen.