Orbán Viktor brutális kommunikációs offenzívába kezdett — a semmiről. Nagy médiafigyelmet kapott a tét nélküli Fidesz-kongresszus, újonnan megválasztott elnökként rengeteget szerepel a médiában. Mégsem mond semmit; pontosabban semmi olyasmit nem mond, ami nem illeszkedne a már ezerszer elhasznált panelekbe. Orbán Viktor biztonsági játékot játszik.

Triviálisnak látszik az igazság, hogy ha a kormány intézkedéseivel szemben fennmarad a jelenlegi elégedetlenség, és a Fidesznek sikerül legalább egy elfogadható image-et fenntartania, akkor lényegében érdemi ellenzéki tevékenység nélkül meg lehet nyerni a következő választást. Kérdés azonban, hogy ez egy felelős politikai alapállás-e. Amit jelenleg tudunk a Fidesz politikájáról, annak alapján akár az is elképzelhető, hogy megválasztásuk esetén államcsődbe kormányozzák az országot. Érdemi, konkrét vitatható javaslatok nem hangzanak el: ami elhangzik az az, hogy ne legyen, amit a kormány akar.

Ami mégis elhanzik, az maga a téboly. Hogyan értelmezhető például az a megjegyzés, hogy az egészségügy és az oktatás nem üzlet? Piacgazdaság van. Jelenleg a felsőoktatásban tanulók durván fele költségtérítéses képzésre jár; az ő oktatásuk hogyan értelmezhető másképpen, mint üzletként? Vannak eleve fizetős képzések; vannak magánegyetemek is. És akkor még nem is beszéltünk a felsőoktatáson kívüli oktatásról, legyen szó nyelviskoláról, magániskoláról vagy valami felnőttképzésről. Ezekre mind nincs szükség? Aki plusz képzést akar és van rá pénze, nem fizethet, mert az oktatás nem üzlet?

A magán-egészségüggyel egészen hasonló a helyzet. Az elég nyilvánvaló, hogy a jelenlegi szervezeti keretek a jelenlegi finanszírozási struktúrában nem fenntartható. A magántőke ráadásul már most is jelen van az egészségügyben; gondoljunk a gyógyszergyárakra, a magánklinikákra, a magánpatikákra és magánrendelésekre. Aligha tekinthető tehát kérdésnek, hogy a magántőke jelen legyen-e az egészségügyben. Vitatkozni leginkább azon lehet, hogy hogyan legyen jelen.

Orbán Viktor persze legszívesebben kommunizmust építene. Kormányzása idején komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy elhiggyük: minden jó az államtól ered. Családi pótlék, gázártámogatás, ingyenes oktatás és egészségügy, lakásépítési támogatás: mind az államtól ered. Soha egyetlen szó sem esett arról, hogy a Nagy Univerzális Adakozás forrása az adófizetők pénze. Pedig ha azt várjuk, hogy mindent az állam intézzen helyettünk, akkor azt nekünk kellene majd kicsengetnünk, a saját zsebünkből. Ezért, bár elvben lehetne persze ezt is, ehhez is átfogó koncepció lenne szükséges — Orbán Viktor pedig csak arról beszél, hogy bezzeg az ő idejében mennyivel jobb volt nekünk.

Jobb volt, persze, de nem fenntarthatóan. Orbán pontosan azért hallgat mindenről, ami nem merő általánosság, mert tudja: ha ő lenne hatalmon, neki is a népszerűtlen intézkedések és a további maszatolás között kellene választania. Ezért inkább nem mond semmit. Ezért is nem akar előrehozott választásokat, ezért lépett ki a radikálisok mögül, ezért húzza folyamatosan a népszavazási bohóckodást. El akarja játszani azt, amit 1998-ban már eljátszott egyszer: ő akarja learatni a megszorító gazdaságpolitika hasznát.

Pofáraeséssel csak akkor kell számolnia, ha a reformok még a választások előtt elkezdik éreztetni a hatásukat. Ebben az esetben ugyanis Orbán ott fog állni egy idétlen mosollyal az arcán, anélkül, hogy lenne érdemi politikai teljesítmény, amit fel tud mutatni.