Oravecz Éva Csilla többször hangsúlyozza, nőként világosan látja, hogy a feministák valójában félrecsúszott, frusztrált, csúnya, kövér, buta, beképzelt és sikertelen nők. Nos én férfi vagyok és feminista, de nem csak úgy udvariasan és szőrmentén, hanem az az igazán radikális és véresszájú fajta. Azon véleményt azonban nem osztom, miszerint Oravecz Éva Csilla kártékony és sértő lenne. Van saját álláspontja, és ez antifeminista — nem csak úgy udvariasan és szőrmentén, hanem keményen, radikálisan, érzéketlenül, felületesen és igen arrogánsan. Nem gondolom azonban, hogy ezért meg kellene kövezni. Azt viszont gondolom, hogy álláspontjának minden pontja tökéletesen téves.

Ha csak egyetlen dolgot hiányolhatnék ebből a könyvből, akkor is elég könnyen válaszolhatnék: a forrásokat. Oravecz Éva Csilla elég sok mindenre hivatkozik közismertként, nyilvánvalóként, többször emleget kutatásokat. Mégis, a kemény, ellenőrizhető, visszakereshető (és így vitatható) tények azonban hiányoznak a könyvből — amit kapunk, az Oravecz Éva Csilla véleménye, egy olyan Oravecz Éva Csilláé, aki szeretne úgy csinálni, mint aki a nyilvánvalót magyarázza. Ezt az író-olvasó megállapodást ezennel felmondom.

Oravecz Éva Csilla két dolgot hoz fel és keverget tetszése szerint rendszeresen: az egyik a biológiai meghatározottság, a másik a társadalmi hagyományok. Biológiai meghatározottság természetesen van. Következik ebből sok minden: a férfi női viszonylatok miértjeire a biológiával válaszolni azonban merő csúsztatás. (Ha Oravecz Éva Csilla úgy érzi, fejet kell hajtania a biológia vasakarate előtt, viselkedjen úgy egészen nyugodtan úgy, mint egy nőstény csimpánz.) Az emberi szexualitás, oly sok mindenhez hasonlóan azonban már társadalmi konstrukció, amelynek mélyén a biológia áll ugyan — de csak nagyon a mélyén. Oravecz Éva Csilla a társadalom tényeit is megváltoztathatatlannak kezeli, mintha a történelem egyik érdekes mellékterméke nem éppen az lenne, hogy egyre kevésbé köt minket a biológia, és egyre nagyobb szerephez jut a szabad elhatározás. A férfiak dominanciája, a prostitúció, a nő szexuális objektum mivolta, bizonyos pályákra predesztináltsága Oravecz Éva Csilla történelem-értelmezésében mind társadalmi tradíció, amit elfogadni és aminek örülni kell. Modern, felvilágosult korban élünk, ahol a nőnek már mindent szabad, elértük az emancipációs Kánaánt — aki ennél is többet akar, az az Anyatermészettel vizel szembe. Hogy miért pont most kell megállni, miért éppen akkor, amikor Oravecz Éva Csillának már nem kell nélkülöznie semmit, nem derül ki ebből a remekműből.

Oravecz Éva Csilla ugyanis egy sikeres és érzéketlen nő. Univerzumának középpontjában ő áll, minden kilőtt nyílvesszője köré céltáblát rajzol. Ha ő ellen tudott állni a később szexuális erőszak miatt sokszorosan elítélt férfi csábításának, akkor mindenki ellen tudott volna. Ha Oravecz Éva Csilla nem szembesült a férfiak részéről olyan mennyiségű és/vagy minőségű erőszakban, amit ne lehetett volna humorral kezelni, akkor senkit nem fenyeget ilyen erőszak vagy ha igen, akkor született áldozat, azaz pszichiátriai eset. Ha Oravecz Éva Csilla barátja soha nem részesítette a pornót előnyben vele szemben, akkor a pornó nyilván klassz és remek dolog, a női függetlenség, önállóság és méltóság vaskos védőbástyája. Ha Oravecz Éva Csilla soha nem részesült munkahelyi diszrkiminációban, akkor nyilván elmondható, hogy soha, egyetlen nőt sem hoztak női mivolta miatt hátrányos helyzetbe. Maximum arról lehet szó, hogy az illető nem fogta fel, hogy őt női agya másra predesztinálta, mint a férfiakat. Sokkal kevesebb sikerre, sokkal kisebb önállóságra, sokkal több alázatra és passzivitásra.

Nyilván persze az is benne van a pakliban, hogy Oravecz Éva Csilla még a büdös életben nem hagyta cserben nőjét az ágyban egy sima orgazmusért, soha nem verte ki magának dögös és a fotók alapján kizárólag szexre programozott címlaplányokra, soha nem soha nem volt jelen munkaerő-válogatáson, ahol a csinos lányokat néhány hímsoviniszta poén kíséretében teszik félre, nem hallgatta, hogyan beszélnek pasik csajukról azok háta mögött. Azon egyszerű oknál fogva, hogy nincsen farka.

“Miért olyan ivarérett, felnőtt nőket akarnak a feminista mozgalmárok a családon belüli erőszakkal szemben védelmezni, akik felelősséggel tartoznak önmagukért és döntéseikért?” — kérdezi Oravecz Éva Csilla. Érzéketlenségből jeles, vadliberalizmusból úgyszintén. Mások ügye magánügy, csak az én ügyem az enyém — nyilván egy tűzoltó, egy mentőorvos vagy egy önkéntes szociális munkás is így gondolkodik. Megkérdezni, hogy miért segítsünk olyan nőkön, akiket mikrokörnyezetük gyermekkoruk óta kényszerít folyamatosan a “tradicionális női szerepbe”, akiket a férjük, egy részeg állat minden nap vagy héten kékre-zöldre ver, és akiktől nem mellesleg igen komoly anyagi függőségben is vannak, ugyancsak érdekes felvetés.

Túl kéne már lépni azon a liberális dogmán, hogy elég, ha mindenki élhet a lehetőségeivel. Nem elég. Amire szükség lenne, az az, hogy nők és férfiak ugyanazokat a lehetőségeket kapják az élettől. Ez ma nem áll. Oravecz Éva Csilla hosszasan és tetszetősen elemzi, hogy azért van több sikeres férfi tudós, mert a nők agya más felépítésű. Nem ad magyarázatot arra, hol van ez a más morfológiájú agy akkor, amikor egyetemre több nőt vesznek fel, mint férfit. (Nők aránya a felsőoktatásban: 50%; nők aránya az akadémikusok között: 3%.) Oravecz Éva Csilla szerint azért van több női pedagógus, mint férfi, mert a pedagógia tipikusan és hagyományosan női foglalkozás. Hagyományosan? Móra Ferenc és Gárdonyi Géza idejében, amikor a tanítói állás társadalmilag és anyagilag is kiemelten elismert volt, szinte kizárólag férfiak tanítottak. “Minden nőben benne van a ribanc” — szól a kategorikus kijelentés, de aki tanult ismeretelméletet, az tudja, hogy ilyen, hogy minden, ilyen nincs. És akiben nincs, azzal mit kezd Oravecz Éva Csilla?

Könnyű persze a férfiaknak és a férfiközpontú társadalom híveinek úgy pofázniuk, hogy a nőket alávetettségre és alsóbbrendűségre nevelik — majd diadalittasan mutatnak alacsony szükségleteikre. Egyeseknek persze szerencséjük van, és nem utolsósorban a feminista mozgalom munkájának köszönhetően megússzák a diszkriminációt (már ha ez a hímsován, kirekesztő, beszűkült látásmód megúszásként értékelhető). Másoknak nincs szerencséjük, és rábasznak. Másoknak vagy szerencséjük van, vagy nem, nyitva tartják a szemüket és nem fogadják el a világot olyannak, amilyen. Ilyenek a feministák is.

Nem tehetek róla, de bennem Oravecz Éva Csilla ingerült fröcsögése nem kelti a kiegyensúlyozott, passzív és finom nőiesség érzetét.