Na, ez a homofóbia

Molotov-koktélt dobtak egy melegbárra
Index, 2008. június 28.

Sokan és sokszor hördültek fel ezen a fórumon, azon hogy hangot adtam azon véleményemnek: Magyarországon a melegfelvonulás elleni indulatoknak nem a jó ízlés, hanem a brutálisan bűzlő, vastagon gennyes homofóbia áll a hátterében. Ki lett fejtve, hogy az erőszak “csak” (az idézőjel az enyém!) reakció a minden határon túlmenő provokációra; hogy a magyar társadalmat nem is a homoszexuálisok, hanem a melegfelvonulással együtt járó ízléstelenség háborítja fel.

Pár napja Molotov-koktélt dobtak egy melegbárra. Mindenki hallgat. Senki, aki felhördült azon, hogy lehomofóboztam a magyar társadalmat, nem írja le: sorry, tévedtem. Melegjogokról még idézőjelben sem lehet beszélni Magyarországon. A támadás célja nyilvánvalóan az volt, hogy a meleg közösség ne gyakorolhassa kedve szerint törvény adta jogait — csak úgy, ahogy azt a fasiszta söpredék is engedélyezi.

Véleményem szerint aki ezután sem érzi jelentéktelennek a kérdést, hogy a rószaszín műfaszok jelenléte használ-e a melegek szélesebb körű elfogadottságának, az most már maga is homofób. Hiszen fontosabb neki az állítólagos “jó érzés”, a “közízlés”, mint az, hogy terroristaakciókkal ne lehessen mások szólásszabadságát gátolni. Fontosabb a saját finnyássága, mint mások elidegeníthetetlen emberi jogai.

A helyzetet remekül jellemzi, hogy a Magyar Nemzet — Körmendy Zsuzsa cikkével — ismét az erkölcsi pöcegödörből óbégat. És ez az egyetlen hang, amit a jobboldalról hallhtunk. Balog Zoltán, az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottságának elnöke ismét nem tartotta fontosnak, hogy megszólaljon. Holott nyilvánvaló, hogy egy kisebbség jogait próbálja éppen csorbítani egy még náluk is törpébb, s ami még fontosabb: elvileg is szalonképesebb minoritás. Mások alapvető emberi jogai forognak veszélyben, és a jobboldal, amely oly kitartóan tudott aggódni a fasiszta félállatok lelki és testi épségéért, ezúttal azt üzeni: vegyék már észre ezek a hülye buzik, hogy Magyarországon nem provokálhatnak. Mi több: egyenesen furkósbotként funkcionálnak az egyházak ellen. És mindez egy országos napilapban, amelynek előfizetésére maga Orbán Viktor szólította fel a magyar választópolgárokat. Nem tudom mi ez, ha nem masszív és vaskos homofóbia.

Ami engem illet, akkor vagyok hajlandó legközelebb fontolóra venni, hogy Magyarország nem egy homofób pöcegödör, ha legalább akkora felháborodás övez majd egy melegek alapvető jogai elleni, már lezajlott terroristatámadást, mint egy, még csak a tervekben létező melegfelvonulást.

Az EU az ír kudarc fényében

Az ír elutasítás
Élet és Irodalom, Losoncz Miklós, 2008. június 27.

Lisszaboni Szerződés
A szerződés honlapja

Losoncz Miklós elemzése a Lisszaboni Szerződés ír elutasításáról nem mondható éppen optimizmustól csöpögő írásnak. Mondhatni, benne vagyunk a szarban nyakig, és elegánsan már sehogyan sem lehet kimászni belőle.

Az ír népszavazás eredményét egy percig sem tudtam úgy értékelni, mint a nemzeti öntudat szép példáját. Ehelyett ismét igazolva láttam azt a tézist, miszerint minél nagyobb pöcs valaki a jelen szabályok szerint működő EU-ban, annál jobban ki lesz nyalva a segge. A jelenlegi intézményrendszer megalkotásakor (az elutasított szerződés nem mellesleg éppen ezen próbál változatni) ugyanis nem elsősorban a működőképesség lebegett az alapító államatyák szeme előtt. Sokkal inkább próbálták, beteges aggályossággal bebiztosítani, nehogy előállhasson olyan helyzet, amikor az uniós intézményrendszer bele talál pisálni a nemzeti szuverenitás kristálytiszta tavába. Azt gondolták, létezik olyan finom és elegáns együttműködés, amely mellett lehetséges lesz, hogy soha, semmikor, senkinek az érdekei ne csorbuljanak.

Sajnos ez nem így van. Ha az EU komolyan vezető gazdasági hatalommá akar válni, akkor ahhoz bizony az kell, hogy a tagállami szuverenitás bizonyos mértékig feláldozódjon. Nincs mese. Bizonyos döntési kompetenciákat el kell venni a tagállamoktól, és oda kell adni az uniós testületek kezébe. Csak és kizárólag így garantálható, hogy a retrográd, irracionális tagállami részérdekek ne gátolhassák meg a hatékony, közös döntéshozatalt.

A probléma éppen ott van, hogy Európának, egyszerűen nincs világos víziója arról, egyáltalán hol húzódjon a kerítés a hazai tyúkól és az uniós játszótér között. Így jelenleg van egy kvázi működésképtelen, de annál nagyobb vízfej, amit eufemisztikusan csak “uniós intézményrendszernek” szoktunk nevezni, amit úgy-ahogy össztartanak a triviális közösségi érdekek. Arra viszont egyszerűen nincs tér, hogy rá lehessen lépni a rakoncátlankodók tyúkszemére. Olyan ritkán és olyan lassan van mód szankciót alkalmazni egy-egy tagállammal szemben, hogy a jogsértéseknek lényegében nincs jelentősége. És miközben a tagállamok fejlettségi szintje durván szór, aközben a döntéshozatali mechanizmus olyan merev és restriktív, ami még egy viszonylag homogén érdek- és értékközösségben is húzós lenne. Gazdaságilag felzárkózásra váró országok birkóznak egész jól fejlettekkel, érett, stabil demokráciák a kommunista éra örökségét még mindig fel nem dolgozott, politikailag kiszámíthatatlan partnerekkel. Mindenki mást vár az uniótól, és mindenki máshogyan akarja azt elérni.

Miközben az egészhez a legitimációt biztosító állampolgárnak halolványlila segédgőze nincs arról, tulajdonképpen mi is az unió, mire jó és mire nem, mibe szólhat bele és mibe nem, miben dönthet és miben nem. A konkrét döntéshozatali mechanizmusok ismeretére pedig — például a manapság oly sokat emlegetetett uniós támogatások kérdéseiben — egyenesen külön erre specializált szakembereket foglalkoztatnak az érintett intézmények, szervezetek. A remokratikus működés és az esélyegyenlőség nagyobb dicsőségére.

Ezek után nyilván nem csoda, ha az átlag írt viszonylag könnyű volt rávenni arra, hogy leszavazza a Liszabonni Szerződést. Számukra ez nyilván nem volt más, mint egy jó kemény, macsó rúgás egy végtelenül távol levő és nagyon nem markáns, alig ismert entitás löttyedt valagába. Ami, ha tartalmilag nézzük a dolgokat, szörnyű, hiszen ez arra mutat rá, hogy az EU alapdokumentuma úgy került eldöntésre (az előzetes egyeztetések során, illetve a többi tagállamban is), hogy érdemi legitimáció egyszerűen nem volt mögötte. Abból a szempontból persze kétségkívül reményteli a szituáció, mert így az írek, ha kimacsóskodták magukat, akár rá is bólinthatnak az uniós alapokmányra, és végre befejeződhet a ratifikációs folyamat. Kivéve persze, ha valaki más nem kap kedvet a keménykedéshez.

Fodor tárgyalt a semmiről

Fodor Gábor mindenképpen sikeresnek nevezheti a mai találkozóját Orbán Viktorral. Benne van a hírekben. A megbeszélés előtt mindenki azon spekulált, miről beszélnek majd, most meg azon filózunk, mi következik abból, amiről igen, és amiről nem beszéltek. Mást aligha várhat az élettől az SZDSZ újdonsült elnöke. Szemlátomást nem is vár.

Fodor persze “nyitott” az előrehozott választásokra. Mi több: emberi hangon is képes tárgyalni Orbán Viktorral! Sajnos ettől nem igazán lesz ijesztőbb; inkább a szánalmassági faktora növekszik. Zsarolópotenciált gyűjt, de hát abból, amit ma felvázolt, egyértelmű: valójában az időhúzásra játszik. Hátha tud a pártja annyit szerepelni a következő választásokig, hogy a zajra ismét összegyűlik a liberális rajongótábor. Mert hát azért a ma felvázolt scenárió: “előbb adjunk egy lehetőséget a mostani kormánynak, aztán egy szakértői kormánynak, na, és ha az sem megy, akkor jöhetnek az előrehozott választások”, nem igazán hangzik komolyan vehetően. Akárhogy is, de két év alatt a második lépésen sem jutnánk túl.

Ha én Gyurcsány Ferenc lennék, lehet, hogy elgondolkodnék azon: megzsarolom Fodort egy előre hozott választással. Figyelj ide Gabikám, sok már a jóból, úgy jössz-mész itt, mint aki maga szarta a Parlament kulcsait. Most itt van ez a kis támogatási szerződés, vagy aláírod és ratifikálja az SZDSZ kongresszus egy héten belül, vagy telefonálok a Sólyom Lacinak, azt megmutathatod, mire mentek a két százalékotokkal. Én ellógatom a lábam ellenézki politikusként négy évig, a Viktor végre kitombolja magát egy időre, te meg max a tévéből nézheted, ahogy hülyeségekkel interpelláljuk, és időnként kiírunk egy-egy dögös népszavazást a móka kedvéért. Biztosíthatlak, hogy hiányoznál, de jelenleg látni sem bírom az XXXXXXL-esre duzzadt, önelégült pofádat. No, van tinta a töltőtolladban?

A homofób Tótawé

Seggel elõre
w.blog.hu, 2008. június 19.

Vicces, hogy amíg Tótawé egy ordanáré fasz, ha a saját igazát kell föcsögnie, másoknak elõ akarja írni, hogyan éljen a jogaival. A melegfelvonulásról szóló írásával remekül bizonyítja, hogy nem értelmiségi õ, csak egy félmûvelt tahó, aki megszokta, hogy készpénznek veszik, amit ír.

Most nem is az az érdekes, hogy hazudik, aki azt állítja, hogy majd a szolid melegfelvonulás majd segítene a dolgokon. Nem segítene: mindenféle visszalépés olaj lenne a homofóbok tüzére. Hazudik vagy kórosan hülye Árpádunk akkor is, amikor az egyházak befolyását periférikusnak nevezi: a melegházasság ellen újabb nyilatkozatot kiadó katolikus egyháznak éppenséggel kvázi saját frakciója van a Parlamentben. Elsõsorban azért nem, mert nem arról van szó, hogy itt van vagy lehet valamilyen vita arról, hogy lehet-e Magyarországon melegnek lenni vagy sem. Mind az alkotmányunk, mind a hatályos jogszabályok a nemi identitástól független esélyegyenlõségrõl szólnak: a probléma ott van, hogy a mindennapok szintjén képtelenek vagyunk értelmezni, mit is jelent az “egyenlõség” szó. Pontosan az a baj, hogy egy Tótawé harmadfokú arcbõr-égési sérülések nélkül képes megfogalmazni: nincs baj a melegekkel, de

Például azt, hogy az extrém viselkedést egyformán toleráljuk melegeknél és nem melegeknél egyaránt. Van Budapest Parádé, amit le sem szar senki, de elég csak elnézni egy kicsit is underground szórakozóhelyre, ha valaki szélsõségesen öltözött (heteroszexuális) polgárokat akar látni: ezt nagyjában-egészében leszarjuk. Ha nem éppen lelkesen fényképezzük, mint ahogy tették azt azzal a tetõtõl talpig latex fétisruhába öltözött csajjal, aki így lejtett végig az Andrássy úton. Ha viszont melegek, akkor fúj, undorító, érezniük kellene, hogy ezt azért nem kéne.

Arcpirító, hogy egy más kérdésekben vadliberális, ultrakapitalista, véresszájúan szabadelvû fazon ezt így képes leírni. Hogy nem képes felfogni, hogy itt pontosan arról van szó: a melegeknek akár a maguk extremitásához is joguk kellene, hogy legyen? Tótawé sok minden miatt tépi a pofáját, de nem emlékszem, hogy valaha is kikelt volna magából a heteroszexuális extremitások miatt.

Jó lenne már észrevenni: a szabadság nem az, amikor módunkban áll alkalmazkodni másokhoz. A szabadság az, ha vannak olyan esetek, amikor nem kell alkalmazkodnunk. A bejelentett, törvényes, legális melegfelvonulás pont egy ilyen eset. Mindenféle külsõ törekvés, okoskodás pedig nem más, mint egy szép, vaskos köpés mások szabadságára.

Segély, gyerek, közmunka

Gyerekeskedjünk
Népszabadság, Révész Sándor, 2008. június 16.

Értő fülek
Népszabadság, Tamás Gáspár Miklós, Június 11.

Gyurcsány: helytelen a közmunka ellenében adott segély
Népszabadság Online, 2008. június 11.

Hajrá, Monok!
Népszabadság, Csányi Vilmos, 2008. május 10.

Érdekes divat terjeng mostanában polgármesterek között: úgy döntöttek, tudatosan törvényt sértenek, igazságérzetük jegyében. Nem adják ki a rájuk bízott segélyt, csak ha a gyerek jár iskolába, a szülők pedig közmunkát végeznek. Noha tudjuk már, hogy politikusok különösen durva, társadalomromboló törvényszegéseiért nem jár büntetés, engem az egész sztoriban azért mégiscsak ez az arcátlan, jogtipró magatartás háborít fel a legjobban. Függetlenül Csányi Vilmos mondanivalójától, azt gondolom, a jogállam alapjaival csak minimális mértékben is tisztában levő értelmiségi egyszerűen nem mondhatja: “Hajrá Monok!”. Mélységes meggyőződésem ugyanis, hogy polgármester polgármesterként nem sérthet törvényt. Minden körülmények között a jogállam az első. Ha ugyanis valaki azt akarja, hogy aztán az ő rendeleteit is betű szerint betartsák, az egyszerűen nem cselekedhet másképpen.

Ha valaki polgári elégedetlenkedni akar, akkor a helyes megoldás: lemondunk, megtesszük, amit akartunk, majd tettünk következményeit késlekedés és jogi huzavona nélkül vállaljuk a büntetést. Nem pedig sunyi módon bízunk az igazságszolgáltatás lassúságában, a közigazgatási hivatalok töketlenkedésében, és nemes egyszerűséggel ellopjuk az állam által ránk bízott pénz egy részét. Ha, teszem azt, a Magyar Posta vagy egyenesen a postás dönt úgy, hogy nem fizet azoknak, akik nem járatják iskolába a gyereküket, és/vagy nem dolgoznak, akkor érdekes módon mindenki látná, hogy ez bűncselekmény. Ha a polgármester él vissza durván és aljas módon a rá bízott felelősséggel, fejet hajtanak bölcsessége előtt.

Persze kár lenne a polgármesterre kenni mindent, hiszen alapvetően a közvélemény is suttyó. Van itt mindenféle suttyóság: rasszista suttyóság, miszerint a cigányok fényesen megélnek abból, hogy csinálják a gyerekeket; dolgozni nem hajlandóak, csak tartják a markukat a segélyért. (Nem tudom, hányan vannak, akik észreveszik, hogy ebben az az implicit állítás is benne van, hogy a cigányok valójában ősközösségi szubkultúrában fetrengő félállatok, akiknek a segély nyújtotta életszínvonal is “fényesnek” számít.) Van elvakult, pitiáner, vadkapitalista suttyóság, miszerint akinek derogál, hogy éhbérért (=segélyért) kell közmunkáznia, az menjen el dolgozni rendesen. Miközben Magyarországon munkanélküliség van, nyilván és különösen a szóban forgó, alacsonyan iskolázott, falvakban lakó, minimális mobilitási lehetőségekkel (és nem hajlandósággal) rendelkező lakosság körében. És persze van a szokásos, natúr surmóság, miszerint ha nekem rossz, másnak legyen remélhetőleg még rosszabb. Ha én dolgozom, akkor dolgozzon más is, vagy dögöljön éhen.

Na, ez az, ami nem megy. Vagy legalábbis nem kellene, hogy menjen. Ennek ellenére persze Monok polgármesterének aligha kell rettegnie a várható jogi következményektől a tudatos törvénysértésért. Mi több, hacsak egy nem még nála is rasszistább és primitívebb őstulok indul ellene, az újraválasztása is aligha kétséges, most már.

Ennyit a morális-szellemi közegről.

A közmunka amúgy persze nem lenne rossz dolog. Ha az ember körbenéz az országban, nyilván nem mondja azt, hogy tök jó lenne, ha többen dolgoznának. Pláne, ha közmunkán nem csak az utcaseprést értjük. Ugyanakkor a fentebb megfogalmazottak mindent idéző- és zárójelbe tesznek.

Gondoljunk csak bele! Ki az, aki komolyan jó ötletnek tartja, hogy az a polgármester, aki most önkényesen visszatart olyan pénzeket, amelyeket mérlegelés nélkül továbbítania kellene, jó és megbízható képviselője lesz az államnak, mint munkáltató? A “segély=közmunka” modell még durvábban kiszolgáltatná neki azokat, akiket most olyan mélységesen megvet, hogy még durva és szándékolt törvénysértésre is hajlandó ellenükben. Rasszista, szociálisan érzéketlen suttyókra nem bízzuk a szegényeket, nálam ez első számú vastörvény.

Kettő. Ha valaki dolgozik, akkor pontosan ugyanolyan feltételek mellett kell dolgoztatni, fillérre pontosan ugyanannyiért, mint azt, aki nem azért dolgozik ott, ahol, mert máshol nem kapott munkát. És tényleg rohadtul meggondolnám, kinek adom azokat a munkáltatói jogokat. Lehetőleg olyasvalakinek, akiről még álmomban sem feltételezzük, hogy ezzel visszaél. (“Oké Lacikám, akkor ez az állomásfestés megvolt, akkor már csak az én budimat kell kilapátolnod/az én kertemet kell felásnod/az én házamat kell lealapoznod “szívességből”, és akkor már írom is az igazolást, hogy megvolt a közmunkád.”) A segélyek egy része pedig független a közmunkától: a gyermekvédelmi támogatás pl. minden gyerek után egyformán jár, és a gyerekek száma semmiképpen sem növelheti a közmunkával töltött időt.

És persze a nulladik számú feltétel, hogy a társadalom vesz egy nagy levegőt, és elismeri a közmunkásokat. A közmunkás nem az, akit simán meg lehet alázni, le lehet köpdösni (mondjuk mert cigány), mert másnap is ott lesz, mert másnap is ott kell lennie; ráadásul, mivel aluliskolázatlan, fogalma sincs, mik a jogi lehetőségei. Kötelező közmunka akkor lehetséges, ha a hatóságok tűzzel-vassal védik a közmunkások emberi méltóságát. És akkor, ha a közmunka keretében végzett tevékenységeket emberileg is elismerjük, mint tiszteletre méltó, valamennyiünk javát szolgáló munkát, és nem pedig egyfajta stigmává tesszük.

Persze, ha mindez teljesülne, én akkor is berzenkednék attól, hogy a segély legyen a közmunkáért járó bér. Nekem sokkal jobban tetszett pl. az Lendvai Ildikótól (a Budapest Majálison) hallott javaslat, hogy a segély feltétele havi tíz óra munka igazolása. Ezzel ösztönöznénk némi feketemunka legalább részbeni kifehéredését (mert sokan, akik segélyt kapnak, dolgoznak, pl. idénymunkában, csak tök feketén), ráadásul a segélyre szorulók kiszolgáltatottságát is csökkentenénk ezzel. A közmunka csak egy kötelezően biztosítandó lehetőség lenne, amivel mindenki élhet (a példánál maradva: havi tíz óra keretéig), akinek nincs munkája. És, az önkormányzat természetesen ugyanúgy fizetést ad, mint a szomszéd vállalkozó, aki a hagymapucolásért fizet.

Így és most abban a helyzetben vagyok, hogy talán tíz éve először azt kell mondanom: TGM-nek alapvetően igaza van.

Mégis vonulhatnak a melegek

Vége a tiltásnak: mégis lehet melegfelvonulás a fővárosban
Népszabadság Online, 2008. június 13.

A policáj csizmája
Népszabadság, Révész Sándor, 2008. június 13.

Mérhetetlenül jó érzés látni, hogy mégsem engedheti meg magának a rendőrség, hogy betonfeje legyen. Nem játszhatja következmények nélkül az idiótát: hirtelen kisült, hogy a hatósági önkénynek és a törvényekkel való visszaélésnek is vannak határai. Elég volt egy nap, és a rendőrkapitány is rájött: ha rendőrkapitány akar maradni, akkor talán jobb lenne mégis rendőrként, és nem egy beszari aktakukacként viselkednie. Egyelőre tehát a homofób csőcseléknek semmi oka az örömre: melegfelvonulás lesz, és a rendőrség is kapott egy bátorító seggbe rúgást a randalírozó ellentüntetőkkel szembeni markánsabb fellépésre.

Könnyen lehet persze (drc már tegnap felvetette, hogy a rendőrségből nem is annyira a gyávaság, mint inkább rájuk nem kevésbé jellemző szervilitás bújt elő most. Itt lehetett volna az alkalom, hogy bizonyítsák: bizony, ők nagyon is vevők ám a jobboldali értékrendre. A könyökvédős bürokrata mentalitást, ha szükséges, ezen célok érdekében is bevethető: a rendőrség erre is képes és hajlandó.

Kicsit persze sajnálom, hogy Tóth Gábor megúszta egy ilyen nagyon látványos pofáraeséssel: azonnali felmentését szerencsésebbnek és indokoltabbnak is tartottam volna. (Azt azért nem zárom ki, hogy Draskovits Tibor legalább informálisan jelezte neki, hogy vagy visszatáncol, vagy repül, de Budapestből egy délután erejéig sem fog antiliberális Nirvánát csinálni.) Jelenleg ugyanis olyan ember a rendőrkapitány, amelyik nyíltan nyilvánította ki homofóbiáját és/vagy a szélsőséges csürhe iránti zsigeri gyávaságát. Bár végül nem kerül bíróság elé az ügy, de gyanítom, hogy mindezt szemkápráztató jogi igénytelenséggel tette.

Érdemes megemlíteni azt is, hogy ez az egy nap kevés volt pl. Balog Zoltánnak, az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottsága máskor oly határozottan és villámgyorsan nyilatkozgató elnökének, hogy állást foglaljon a kérdésben. Nyilván el volt foglalva. Morvai Krisztináról és társairól most nem beszélek; ők csak szabadidejükben jogvédők, így részükről tökéletesen legitim álláspont, ha kizárólag a fasiszta és nyilas hordák huligánjainak jogegyenlőségéért képesek aggodalmat érezni.

Elég zöld volt?

A Hulk képregény az egy nagyon hálás téma. Az alapsztori nagyon erős érzelmi reakciók kiváltására képes: a főhős bűntudatot érezhet az átváltozása miatt, és ha elég geciláda a főgonosz, akkor nagyon nagy elégedettségfaktora lehet, amikor Hulk lezúzza. Ezért nem is aggódtam, amikor elmentem a Hihetetlen Hulkra: ha csinálnak egy tisztességes akciófilmet minden plusz és ráadás nélkül, akkor a téma elviszi a hátán az egészet. Még azok a hírek sem tántorítottak el, hogy ez a film az általam felettébb kedvelt Ang Lee féle Hulk felülírása lesz, mert hogy az nem volt elég hulkos, bezzeg majd ez. Hát, jó.

Mit sem sejtve ültem a nézőtéren, amikor elkezdődött a film. Első meglepetés: ugyanolyan montázzsal kezdődik a film, mint Ang Lee Hulkja. Hát, jó, ezek szerint nem ezzel volt a baj. Aztán a montázsba belekeveredik egy előtörténet, ugyanúgy, mint Ang Lee Hulkjában, hát jó. Igaz, ez az elősztorimontázs (mi történt az előző epizódban) tulajdonképpen felülírta Ang Lee Hulkját. Hát, jó, akkor ez egy másik film. A montázsban egyébként valami gamma-besugárzásos kísérlet is volt, ami viszont végtelenül hasonlított a korábbi Hulk film kísérletére. Akkor ezek szerint nem is az volt a baj, hogy nem egy gamma-robbanás változtatta Hulkká. Erre elkezdődött a cselekmény: Bruce Banner latinamerikában bújkál, ahogy a Hulk végén. Ezek szerint ez a korábbi Hulk film nem létező folytatásának remake-je? Ekkor már nem értettem semmit.

Minden esetre vártam, hogy jöjjenek a hulkos dolgok. A film egyik első jelenetében Bruce Banner megsérül, és rögtön bepánikol… később kiderül miért: ha valaki lenyeli a vérét, az sugárfertőzésben meghal, ha valakit megfertőz a vére, az meg mutánssá változik. Ugye, mindannyian emlékszünk arra a képregényből, hogy Bruce Bannernek vigyáznia kellett, nehogy valaki érintkezzen a vérével? Vagy nem? Minden esetre hamar megjelenik egy pulzus számláló is, ugyanis Banner akkor változik Hulkká, ha túl magas lesz a pulzusa. Ez engem a számítógépes játékokra emlékeztetett, gondoltam is, hogy az alsó sarokba egy HUD-ra ki kéne rakni a számot, hogy nyomon követhessük. Minden esetre Bruce-nak nem szabad se izgulnia, se félnie, se örülnie, se boldognak lennie, még szexelnie sem, különben Hulkká változik. Ugye, erre is emlékszünk a képregényből? Hulk modellje egyébként kisebb mint a korábbi filmben és szürkébb, ami azért érdekes, mert a szürke és a zöld Hulk közötti különbségek nagyon izgalmas sztorilehetőséget nyújtanak (a hagyományos az zöld, nagy és buta, az amúgy eredeti szürke az intelligens és gonosz).

Minden esetre néztem tovább a filmet, bár nem láttam semmi értelmét a sztorinak, de minden jóindulattal ültem és vártam, hátha lesz valami élvezhető. Viszont amikor Ross tábornok (Bruce szerelmének apja, afféle jóindulatú, visszatérő főgonosz) úgy találja meg Bruce Bannert, hogy USA-ban valaki épp sugármérgezésben meghal, majd kiderül, hogy az üdítőt, amit fogyasztott épp Bruce munkahelyén palackozták, rájöttem, hogy ez egy kurvaszar film, és végig az is marad. És milyen igazam volt!

Mert ez így nem jó! Ezt helyre kell rakni! 1. Hulk az nem egy kémtörténet. Mi ez a faszság a vérrel? 2. Bruce akkor változik Hulkká, ha DÜHÖS! Mint most én! Nem akkor, ha boldog! Ez a lényeg. Hulk az maga az elvakult, tomboló harag. A boldogságtól nem fog Bruce átváltozni! 3. Hulk legyen zöld és nagy, ne szürke és kicsi!

Persze ezek most csak egy geek panaszai, sokkal nagyobb probléma, hogy a film nézhetetlenül rossz. Nem úgy nézhetetlenül rossz, mint egy B-kategóriás Cynthia Rothrock vagy Don “The Dragon” Wilson akciófilm. Nem: azok a filmek bár alacsony minőségűek, de legalább összeszedettek, következetesek, egyben vannak, kerekek, működnek. Gyengék, de működnek. Ez a Hulk film nem egyszerűen gyenge minőségű, hanem működésképtelen. Beülök, nézem, és nincs értelme az egésznek. Nincs értelme a sztorinak, az összes jelenet hiteltelen, egyik pillanatban süt a Nap, a másik pillanatban esik az eső, a harmadikban pedig a napsütötte ház verandáján esik. (Komolyan! Képzelhetitek, ha ilyen szinten rossz az egész, milyen lehet a sztori! Vagy a dramaturgia!) Véletlenszerűen jelennek meg új szereplők, új fordulatok, az egyik jelenetnek semmi köze a másikhoz. Csak akkor lélegeztem fel, amikor a kínszenvedésszerű sztori megállt egy akciójelenet erejéig, ami irtó ritkán volt (talán úgy háromszor összesen az egész filmben), de ez se segített semmit, mert a sztori híján az akciójelenetnek se volt semmi ereje, nem érdekelt, ki nyer és miért.

Visszaolvasva utolsó mondataimat úgy érzem, nem fejeztem ki eléggé, milyen trágya is ez a film. Ugyan lehúztam a Vasembert, meg a Fantasztikus Négyest is a maga idején, de ezután a film után már bánom. Hogy írhatnék egyetlen szót is a Hihetetlen Hulkról azok után, hogy lehúztam a nagyon is nézhető Fantasztikus Négyest, meg a zseniális humorú, mesterien kikacsingató Vasembert. Ó, ti zseniális remekművek, hol vagytok most? A Hihetetlen Hulk talán az X-men 3-mal hasonlítható össze. Össze is hasonlítom: rosszabb nála. Abban legalább volt egy jól megcsinált közhely, amikor Angyal lerázza láncait és kiugrik az ablakon, hogy elrepüljön. Itt a legjobb jelenet az volt, amikor… Na, most jól megfogtam magam.

Most komolyan. Ez szégyen. Utálom Hollywoodot, de jó iparosmunkával nagyon élvezhető munkák jönnek létre. Tisztességes iparosmunkával pedig nézhető filmek. Ezesetben azonban stúdióhoz méltatlan módon lefikázták az amúgy nézhető és szórakoztató (bár valóban szokatlanul lassú tempójú) saját filmjüket, mert túl művészieskedő, majd a művészieskedés nevében nem tartották be a minimális hollywoodi standardokat az új filmben, ami garantálta volna a nézhetőséget. Hát, gratulálok. Őszintén szólva nem tudom, mi volt a bajuk a korábbi filmmel, de abban is voltak látványos akciójelenetek, innentől kezdve meg a Marvel eláshatja magát. Ugyanis ez már nem szakmai probléma, nem a filmkészítési tudás hiányossága, ez egyszerű etikátlanság, amit művelnek.

A rendőrség nem engedélyezi az LMBT felvonulást

Azt gondolom, amióta Orbán Viktor az Astorián tarthatott naggyűlést, azóta nincs olyan, hogy egy rendezvény a forgalom akadályozása miatt nem tartható meg. Nyilván most sem erről van szó. A rendőrség beszart, ennyi az egész.

Mennyivel egyszerűbb egy álló rendezvényt biztosítani — arról már nem is beszélve, hogy mennyivel kevesebb ellentüntetőt vonzana így az esemény. Hiszen a menet puszta elmaradása is győzelem lenne sokak szemében, lévén a céljuk eleve az volt, hogy a buzik ne vonulgathassanak kedvük szerint a városban. Ha körbekerítik magukat egy kordonnal, és meglapulnak a rendőrségi védőgyűrű mögött, akkor akár buzik is lehetnek. A hatóság meg kiadhat egy tökös sajtóközleményt, hogy lám, mennyivel szakszerűbb volt ez így, mint tavaly. Hogy a rendezvény eredeti célja így nulla százalékban valósulhat meg, azt meg mindenki leszarja: ez ugyanis nem valami politikai happening, ahol egymás akolmelegében akarják magukat érezni a résztvevők: kifelé akarják demonstrálni, hogy ők is vannak, léteznek, és követelik, hogy ugyanúgy kezeljék őket, mint a többieket.

Ráadásul ami a rendőrség részéről csak némi bürökratikus köntösbe burkolt gyávaság, az a homofób söpredék oldaláról vagány összekacsintás. Igen fiúk, mi is utáljuk a buzikat, de nekünk nem kell sörösüvegeket dobálnunk, egyszerűen csak ideütjük ezt a pecsétet, és ha valaki mégis vonulni merészel, azt jól lefújjuk könnygázzal. Nekünk ugyanis szabad.

Én meg egyszerűen nem értem, hogy a rendőrségnek miért jó társadalmilag veszélyes csoportok felé folyton azt bizonygatnia, hogy ő mennyire szervilis és inkompetens.

Fodor zsarolási trükkje

Párbeszéddel nyitna Fodor
Népszabadság, Nyusztay Máté, 2008. június 10.

Fodor Gábor elnök lett. Elnökségét — ha hihetünk a sajtónak — sikerült egy jókora idiotizmussal kezdenie.

“Akkor lehetnek előre hozott választások, ha a pártok közösen – törvényben – deklarálják, hogy a következő kormány nem módosítja az alkotmányt, a választási, illetve az állampolgársági törvényt.”

A javaslatnak mind a betűje, mind a szelleme egészen elképesztő. Kezdjük talán a szellemmel: Fodor Gábor akkor járul hozzá az előre hozott választásokhoz, ha a pártok megegyeznek abban, hogy a korlátozzák a következő Parlament szuverenitását. Miközben elvileg ugye akár az is lehetséges, hogy a következő választásokon mind a négy párt kiesik, és helyettük az egyelőre még nem is létező Csicsóka Párt került hatalomra. Aki értelemszerűen még csak nem is tudott részt venni az alkuban. Ez persze csak merő ízléstelenség lenne, egy ízléstelen kis zsarolópárt alighanem utolsó ízléstelen húzása. Arról, hogy mi a helyzet akkor, ha a fenti törvények teljesen objektív okokból szorulnak majd módosításra, ne is beszéljünk. (És mivel nem szeretném, hogy hülyének nézzenek, ezért jelezném, hogy persze tudom, hogy Fodor valójában nem a Csicsóka Párt kezét akarja megkötni, hanem virágnyelven azt mondta: “Orbán Viktor ígérje meg, hogy nem fog Orbán Viktorként viselkedni.)

Betűileg vizslatva a javaslatot, Fodor azt akarja törvénybe foglalni, hogy az Országgyűlés ne módosítson bizonyos törvényeket. A törvényeknek azonban inherens sajátosságuk, hogy módosíthatóak és hatályon kívül helyezhetőek; éppen ezért nem lehet ezt törvényben korlátozni. Egy megfelelő többségű Parlament akár az első ülésen dönthet úgy, hogy a Fodor által javasolt törvényt hatályon kívül helyezi. Nyilván a megváltozott körülményekre való tekintettel. Ehhez “csak” kétharmados többségre van szükség, pontosan ugyanakkorára, amekkorára az alkotmány módosításához. Némi leegyszerűsítéssel mondhatjuk tehát, hogy Fodor Gábor alkotmánymódosítással kívánja megakadályozni az alkotmány későbbi módosítását. Ez demokráciában elvi képtelenség.

Fodor Gábor persze ennyire aligha lehet hülye. Szlogenje azonban már hetek óta az: “az SZDSZ-t nem lehet zsarolni”. Abban reménykedik, hogyha legalább retorikában elég nyitott a Fidesz és az előrehozott választások irányába, akkor majd több SZDSZ-elképzelést lehet átverni az MSZP-n. A kérdés már csak az, hogy ki fogja elhinni, hogy egy éppen eltűnőben levő, megsemmisült identitású törpepárt tényleg képes lesz nevét adni az előre hozott választásokhoz? Szerintem ez az SZDSZ még Szili Katalint is megszavazná köztársasági elnöknek, ha azon múlna a dolog.

A melegfelvonulás szükségesséről

Komolyan mondom, ne legyen igazam!
gus.freeblog.hu, 2008. június 8.

Amihez nem szólnék hozzá Gus bejegyzésében, az az, hogy használ-e a melegfelvonulás úgy általában a “meleg közösségnek” vagy a “meleg ügynek”, akármit is jelentsenek ezek a szavak. Ugyanakkor viszont azt gondolom, hogy elég szar lenne, ha pár agyatlan, erőszakos fasiszta baromállat döntené el, hogy Magyarországon ki és hogyan vonulhat fel.

Ma Magyarországon a gyülekezési jog pontosan szabályozza, hogy ki és milyen feltételekkel tarthat demonstrációt. Aki ezeket a feltételeket betartja, annak demokratikus alapjoga felvonulnia, és mindenki másnak kötelesség ezt tiszteletben tartania. A hatóságoknak pedig kötelessége (a tavalyi események után sajnos azt is hozzá kell tennem: lenne), hogy a felvonuláson részt vevőket megvédje. Aki pedig képtelen tolerálni a joggyakorlásnak ezt a fajtáját, az egyszerűen nem demokrata.

Érdemes hangsúlyozni, hogy a tojásdobáló szarháziaknak nagyon erős erkölcsi hátteret adnak például azok a politikusok, akik “mérsékelten” küzdenek a melegjogok ellen. Mérsékeltségről persze nem igazán érdemes beszélni, hiszen az, aki más emberek alapjogainak csorbításáért küzd saját komfortérzete érdekében, az minden, csak nem mérsékelt — valójában tehát csak masszív álszentséggel állunk szemben. Ők azok, akik bár minden követ hajlandóak megmozgatni annak érdekében, hogy két férfi vagy két nő ne deklarálhassa polgári jogi szerződésben, hogy együtt kívánnak élni, mélységesen kussolnak, ha melegeket bántalmaznak. Arra talán felesleges példákat felhoznunk, hány ügyben érzi szükségét a KDNP, hogy nyilatkoztatot adjon ki: ehhez képest Balog Zoltán, a Magyar Országgyűlés Emberi Jogi Bizottságának elnöke “szükségtelennek” nevezte, hogy pártja nyilatkozatban álljon ki a tavaly fizikailag is brutálisan bántalmazott melegek mellett. Erre a rétegre is bőven szükség van ahhoz, hogy a melegverő szarháziak igazán jól szórakozhassanak. Mert ha azt, aki azzal henceg a munkahelyén vagy a baráti körében, hogy milyen remekül képes volt asszisztálni — mondjuk — a melegek alkotmányos jogainak sárba tiprásáért (vagy akit csak simán felismernének a tévéből, mint tojástobáló huligánt), durván és súlyosan megbélyegezné a környezete, nyilván jóval kevesebb atrocitás lenne. Ehhez viszont igenis szükség lenne arra a politikusi-értelmiségi kiállásra, amit Balog Zoltán “szükségtelennek” tart.

Sose egyezkedj a terroristákkal. Az csak újabb erőszakot szül. Ezt történetesen Carter tábornok mondta a Deus Exben, de nagyon igaza volt. Ha idén nem lesz felvonulás, akkor a fasiszta csürhe megerősítve érzi magát abban: erőszakkal igenis lehet eredményeket elérni, meg lehet akadályozni másokat alkotmányos alapjogaik gyakorlásában. És ezen, kedves Gus, semmilyen párbeszéd nem fog tudni változtatni.