A körülményekhez képest nagyon kellemesen meglepődtem, amikor elolvastam az Alkotmánybíróság határozatát a regisztrált élettársi kapcsolatról szóló törvény elutasításáról. Azért a körülményekhez képest, mert jómagam természetesen továbbra is azt gondolom, hogy ennek a kérdésnek egy és egyetlenegy megnyugató formája létezik: ha két tetszőleges nemű ember köthet házasságot és alapíthat családot. Utóbbihoz persze az is hozzá tartozik, hogy akinek nem lehet gyereke, az fogadhat örökbe. Minden más diszkrimináció; olyan értékek védelme, amelyek kizárólag a mástól való rettegésből eredeztetett, intoleranciából vezethetők le. Ha ehhez alkotmányt kell módosítani, akkor nosza.
A kellemes meglepetés abból adódik, hogy az Alkotmánybíróság szeneslapáttal verte fejbe azon elmehábordottakat, akik azt akarják elhitetni magukkal, környezettükel, választóikkal és az Alkotmánybírósággal, hogy a homoszexuálisok kapcsolatának törvényi védelme kárt okozna a heteroszexuális családoknak. Az alkotmányból jelenleg — az AB álláspontja szerint — az következik, hogy házasságot csak egy db. férfi és egy db. nő köthet, és az államnak ezt az intézményt védenie kell. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az államnak jogában áll megtagadnia homoszexuális polgáraitól, hogy élettársi viszonyukat a törvény előtt is rögzítsék. A lényeget talán ez az idézet foglalja össze leginkább:
“A házasságkötési joggal rendelkező különböző nemű személyek helyzetét az azonos neműek regisztrált élettársi kapcsolata nem befolyásolja, különösen nem sérti, vagy veszélyezteti. A házasság támogatására, védelmére, ösztönzésére vonatkozó — az Alkotmány 15. §-ából következő — állami intézményvédelmi kötelezettség ugyanis kizárólag azok vonatkozásában értelmezhető, akik házasságkötési joggal és lehetőséggel rendelkeznek. Csak az ő esetükben nem lehet alkotmányosan létrehozni egy, a házassággal „majdnem” azonos tartalmú más jogviszonyt. Az azonos nemű személyek számára azonban, akik az Alkotmány alapján házasságot nem köthetnek, a jogalkotónak az Alkotmány korlátai között biztosítania kell egymás irányában a házastársakéhoz hasonló olyan jogállást, amely az egyenlő méltóságú személyként kezelésüket biztosítja [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48-49.].”
Ez több szempontból is jó. Egyrészt a Semjén Zsolttal fémjelzett aberrált, retrográd világnézet kapott egy alkotmánybírósági sallert — ez minden egyébtől függetlenül kellemes, zsibbasztóan megnyugtató érzés. Mostantól papírunk van arról, hogy a homofób fröcsögés még az alkotmány szerint is ökörség. Másrészt az AB az állam kötelezettségeként állapítja meg, hogy biztosítson megfelelő jogállást az azonos nemű pároknak. Az alkotmány ugyan a melegházasságot — ezt a sajnálatos tényt a határozat igen részletesen, nemzetközi kitekintéssel alátámasztva indokolja — nem engedélyezi, de ez nem ad felhatalmazást a homoszexuális polgárok emberi jogainak csorbítására. Ezt leírva látni ugyancsak kellemes a szemnek. S hogy ezt láthatjuk, abból az is következik, hogy Alkotmánybíróságunk tárgyilagos ugyan, de nem homofób. Ez is megnyugtató.
Most persze kezdődhet az újabb jogalkotás — erősen ajánlott lenne még ebben a ciklusban tető alá rántani a megfelelő szabályozást. Ha Orbánék kerülnek hatalomra, hogy finomak legyünk, nekik ez nyilván nem lesz prioritás. A miniszterelnök mindenesetre felkérte a szükséges lépések megtételére az igazságügy-minisztert. Persze akár megszületik a szükséges szabályozás, akár nem, azok, akiknek ez az ügy igazán fontos, nem alhatnak nyugodtan. Addig nem, amíg nem leszünk képesek valóban embertársaink magánügyének tekinteni, hogy kikhez vonzódnak. Lehet, hogy az AB, mint testület most nem tehetett mást. Magánemberként viszont mindenkinek látnia kell: bármiféle jogi megkülönöztetés helyeslése egyenlő a nyílt vagy burkolt homofóbiával.
Mi tortent a szerzovel? Nincs tema?