Szavazzon-e liberális az SZDSZ-re?

Az utóbbi hetekben többször nekemszegezték a kérdést (direkten vagy indirekten) ezen a fórumon: tulajdonképpen mit is értek liberális kormányzáson, amit számon kérek az SZDSZ-en. A részletes fejtegetés előtt szeretném hangsúlyozni: az SZDSZ-t jelen állapotában nem tartom liberálisnak. Egy közepesen töttyedt, némileg szavatosságát vesztett, klasszikus értelemben vett jobboldali pártnak tartom (és ezzel kvázi egyedüliek Magyarországon.)

Kezdjük a gazdasági vonulattal! Ami a költségvetést illeti, viszonylag egyszerű a dolgom, ugyanis az SZDSZ-nek a hozzám hasonlóan trehány és felületes emberek számára egyszerűen nincs költségvetési (és adó-) politikája. Nincs. Az ugyanis nem adópolitika, hogy “Csökkencsük a zadókat”. Nem költségvetési politika, hogy “ócsóbb államot akarunk”. És persze az sem, hogy ha szóba kerül a költségvetés, akkor elüvegesedett, zavaros tekintettel, undorodva kaszálunk egyet karunkkal a pénzügyminiszter felé. Ennyit bárki ki tud böfögni magából. Karakán és jól körvonalazható liberális programnak azt nevezném, ha valaki kiállna, nyílegyenesen belenézne a kamerába és azt mondaná: ezektől a csoportoktól ezeket a kedvezményeket kívánjuk elvenni. Azonnali hatállyal. Cserébe az adók ennyivel és ennyivel csökkenthetők, és ezeket a forrásokat valóban adócsökkentésre szeretnénk felhasználni. Ennek érdekében vállaljuk, hogy sértjük azoknak az érdekeit, akiktől a kedvezményeket elvesszük. Vállaljuk, mert így a polgárok zsebében több pénz marad és nem mi mondjuk meg nekik, hogy azt mire fordítsák. Aki rosszabbul jár, azt sajnáljuk, de egyrészt odafigyeltünk, hogy ezen kedvezmények és juttatások eltörlése lehetőleg senkit se sodorjon egzisztenciális válságba, másrészt a közterhek csökkentése vitális szükséglet ma Magyarországon.

Az SZDSZ azonban úgy képzeli (a maga öt százalékával) a leszámolást a paternalista, gondoskodó állammal, hogy közben nem száll szembe a paternalista, gondoskodó állammal. Az SZDSZ-nek ugyanis egyszerűen nincs vér a pucájában az ilyesmihez. Amikor a felsőoktatási reform zajlott, még az előző kormány idején, nem javasolták tandíj bevezetését (csak Magyar Bálint, tisztsége lejárta előtt nem sokkal, amikor már lehetett tudni, hogy azt az új oktatási tárca amúgy sem fogja bevállalni). Mi több: Sándor Klára egy választás előtti vitafórumon a saját szájával tagadta, hogy tandíjat szeretne az SZDSZ. Holott a tandíj — megfelelő rendszerben bevezetve — egy remek dolog, és még remekebb eszköz egy liberális politikus kezében. Hozzájárul, hogy a hallgatók ne pazaroljanak az állami forrásokkal, csökkenti a költségvetési terheket egy olyan szolgáltatás esetében, ahol a szolgáltatás igénybevevője később — jó eséllyel — óriási előnyökhoz juthat hozzá stb. A tisztességes tandíjat fizető hallgatónak még akár arra is esélye lehet, hogy az egyetemen kikényszeríthesse az írott, mindenkire kötelező betartatását, vagy az intézmény működéséhez minimálisan szükséges szolgáltatási fegyelmet! Ehhez képest ki volt az egyetlen politikus az elmúlt tizenkét évben, aki képes volt keményen, utolsó csepp véréig kiállni tandíjkoncepció mellett? Hiller István, az MSZP oktatási minisztere. (Azzal a rendszerrel amúgy én személy szerint nagyon nem értettem egyet. Ennek azonban abból a szempontból nincs jelenetősége, hogy az SZDSZ-nek nem volt érdemi javaslata ezügyben, se jó, se rossz.)

Másik példa: hogy is állunk ezzel a gázáremeléssel? Évekig az SZDSZ kapta az Energia Hivatal javaslatait a gázáremelésre, de nem nyilvánosságra hozta őket, hanem behódolt a kormányzati akaratnak. Viel dank!

Oké, kőkemény gazdaságpolitika nélkül is van liberalizmus. A magam részéről — lévén, hogy a gazdaságot mindig is egy túlságosan sokféleképpen interpretálható, populizmusnak túlságosan kitett dolognak tartottam — a klasszikus szabadságjogok kérdését mindig is kardinálisabbnak, mindennapi életemet inkább meghatározónak tartottam. Mit tett az SZDSZ kormányázása során azért, hogy Magyarország ne egy fóbiáktól szenvedő, beteg ország, hanem egy egészséges, toleráns, nyitott és multikulturális hely legyen? Hát nem sokat. Mindezt külön súlyosbítja, hogy az ország fővárosát, fő kulturális központját lassan húsz éve egy SZDSZ-es főpolgármester vezeti.

Igen, kétségtelen, néha vannak kezdeményezések, amik jók. Gusztos Péter folyamatos kiállásai például a melegekért, vagy a Sándor-Magyar féle kvótajavaslat jó volt — de messze nem elég. Nem arról van szó, hogy az SZDSZ megy előre, mint a bulldózer, és minden rendelkezésére álló eszközzel folyamatosan küzd a fent említett célokért. Mit tett mondjuk Budapest az underground kultúra felvirágoztatásáért? Hát annyira azért nem sokat. Mi történt a melegjogok kapcsán? Alig valami. Iszonytató pénzek elmentek egy buggyant és kontraproduktív népszavazási kampányra; a melegházasság intézményének elfogadtatására (például) meg egy vasat sem költött a nagy liberális párt.

Az SZDSZ a szólásszabadság kérdésében is képtelen volt markáns, jól beazonosítható álláspontot felvállalni. Holott erre ritkábban lett volna nagyobb szükség mint most. Ma Magyarországon alapvetően kétféle vélemény képviselteti magát. Az egyik csoport, az “egy a tábor, egy a zászló” jelige bűvöletében udvariasan félrenéz, netán a párbeszéd szükségességéről, megértésről papol, de tényleg csak akkor, ha a mocsok már az előszobában lögyböl. Addig konokul hallgatnak. A másik mindent be akar tiltani, az a biztos, legyen az Árpád-sávos zászló vagy gyűlöletbeszéd. Nincs politikus, aki azt tudná mondani a Parlamentben: bocsánat elnök úr, de mélyen megvetem, amiért képes volt egy tortát zabálni Bayer Zsolttal. De az sem hangzott el: bocsánat, Semjén úr, de maga egy homofób, hipokrita barom. Az SZDSZ-nek egyszerűen nem volt normális és bátor válasza a nemzeti ünnepeken való őrjöngésre sem. Az a liberális szavazó, aki azt várta, az általa megválasztott politikusok majd a nevében is kiállnak a nácoid mocsok ellen, hát várhatott. Az egyetlen ember, aki képes volt európai politikusként viselkedni a csürhe randalírozása közepette és ellenében, megint csak egy MSZP-s politikus volt. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

Mi van az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával? Követeli az SZDSZ hétről hétre a kérdés rendezését? Mert ugye (utoljára) Medgyessy (is) megígérte, hogy a kérdés rendezve lesz. Ehhez képest az akták csak igen korlátozottan kutathatóak, rosszul hozzáférhetőek — ha egyáltalán.

Az SZDSZ kis párt. Alapállapota a jól hallható és jól beazonosítható üzenetek kommunikálása kellene, hogy legyen. A markáns kiállás a szabadságért. Ehhez képest alapállapota a kussolás. A pártnak nincs normális honlapja, nincs működő hírlevele, sajtóeseményeinek többsége — a fenti szempontok szerint — tökéletesen érdektelen. Ez a párt — ha figyelembe vesszük, hogy egy parlamenti pártról van szó — egy nulla, egy zéró, egy semmi. Mondjuk annyit tett a liberalizmusért (inkább kevesebbet), mint a Társaság a Szabadságjogokért vagy az Élet és Irodalom. Miközben tömködi a zsebébe az állami forrásokból zubogó milliárdokat, képviselői pedig milliókat markolnak fel tiszeletdíj és költségtérítés címen. De még egy elnököt sem képesek normálisan meg- vagy újraválasztani.

16 Responses to Szavazzon-e liberális az SZDSZ-re?

  1. BoNa szerint:

    Én őszintén szólva sohasem értettem meg, hogy egy liberális pártnak milyen lehet a gazdaségpolitikája. Ugye minél liberálisabb, annál kevésbé szociális, mert annál kevésbé elfogadott az állami beavatkozás, és az arányos teherviselés is kevésbé várható el. Ha van igazi gazdaságpolitikai programjuk, azt nyilván nem hozzák nyilvánosságra.
    Az meg külön poén, hogy egy liberális párt miképp támogathatja egy szociális párt programját, vagy vica-versa.

  2. hallgató szerint:

    Nem leszek túl népszerű az itt leírtakkal, de azt még a vak is látja, hogy a magyar egyetemek dugig vannak “kamuszakokkal”, és a tanszékek egy tekintélyes része semmi olyat nem oktat (sem minőségi sem mennyiségi értelemben), amiért külön tanszéknek kellene lennie. A “szakértők” egy része ezt úgy fogalmazza meg, hogy “nem kell annyi szociológus”, de több mérnök kell. Valódi szakértők, kutatók azt mondják, hogy igenis veszélyes dolog, hogy ilyen mértékben terjednek a tudományegyetemen az ÁLTUDOMÁNYOK.

    Jó jó, mindenki olyan szakra jelentkezzen, ahova akar, és ahova a pénztárcája engedi. A helyzet azonban korántsem ilyen egyszerű. Igenis többezer (általában nem diplomás) szülő van, aki TÉNYLEG azt hiszi, hogy az egyetemi diploma – legyen az bármilyen egyetem vagy szak – automatikus útlevelet jelent egy jobb élethez. Ezeknek a szülöknek egy tekintélyes része boldogan fizeti a gyermeke tandíját, aztán mikor Petike kijön az egyetemről, ő – és anyuci – szomorúan veszik tudomásul, hogy a képzés nem volt piacképes.

    Azt kb. mindenki tudja, hogy a programozók jól keresnek, meg hogy végzett szociológusként százszor nehezebb elhelyezkedni, mint építészmérnökként (holott az egyetemre való felvételi és annak különtanári költségei jóval kedvezőbb az utóbbi esetben).

    Húsz éve remek dolog volt jogi diplomát szerezni, ma meg szinte szart sem ér vele az ember.

    Rendben, vezessék be a tandíjat. De az a MINIMUM, hogy az állam (vagy az egyetem – bár annak sokszor nem érdeke) végeztessen felmrééseket a szakokon megszerzett diploma piacképességéről, az eredmény pedig legyen TÉNYLEGESEN hozzáférhető (itt jegyezném meg, hogy ember legyen a talpán, aki el tud igazodni az oktatási minisztérium honlapján). Jó dolog, ha Manyi néni is látja, hogy ha a kisfiát kommunikációszakra adja, előfordulhat, hogy Petike diploma után egy évig nem kap állást. Jó, ha ezt Manyi néni már akkor tudja, mikor Petike még csak elsős gimnazista. Lehet, hogy addig még el fog telni 4 év, és hatalmasat fordul a világ, de mégis csak egy támpont.

    Öt éve az én Gimnéziumomban MINDEN tanár azt mondta, hogy aki jogra megy, az olyan gazdag lesz, mint a kurvaélet. A sok negyedikes elment az egyetem nyílt napjára, meghallgatott egy kamuelőadást a sorozatgyilkosokról, és máris Tom Cruise-nak érezte magát az Egy becsületbeli ügyből. Nagyjából ennyi tájékoztatás hozzáférhető. Ja, meg még a felvi.hu-n lehoznak mostanában egy maszatos, óvatoskodó cikket.

    Nem bánom, legyen tandíj. Legyen szabad választás, hogy ki milyen szakra megy. De legyen tájékoztatás is. Az nem felelős politika, hogy mindenki csinál, amit akar. Önmagában nem.

  3. algi szerint:

    Elméletileg tervbe volt véve ilyesmi (a munka világa és az egyetem világa egyeztetése, diplomák értékelése), az egyik első lépés az egyetemeket értékelő kiadvány volt. Dehát tudjuk, hogy Magyarországon ez hogy megy. Ha csinálják is egyáltalán, akkor se tudjuk meg soha, úgyhogy egyszerűbb elég tessék-lássék, vagy egyáltalán nem csinálni.

  4. urbangeri szerint:

    Na végre!

    Ha lesz időm elolvasom.

  5. ryan szerint:

    Kihagytad a könnyűdrogok dekriminalizálását. Pedig azzal az ígérettel is nem egy szavazót szereztek.
    Gyurcsány Ferenc nem viselkedett európai politikusként, ahhoz az öszödi beszéd nyílvánosságra kerülésének napján, de talán a már a beszéd után közvetlenül le kellett volna mondania. Akkor talán marad a választókban valami szikrányi hit a demokráciának nevezett izével kapcsolatban. Az egyetlen igazán szép kiállás amit láttam ebben a témában az Demszky “esernyős beszéde” volt. Főpolgármesterként alkalmatlan, de az a beszéd egyszerűen szép volt.
    Az underground kultúra felvirágoztatásáért az szdsz azon kívűl, hogy nem gördít akadályt a terjedése elé, ne tegyen semmit, részben pont ezért underground, mert politikusok nem teszik rá a mocskos mancsukat.
    Akárhogy látod, a gazdasági kérdések a mindennapi életedet sokkal jobban befolyásolják, mint a szabadságjogok. Pl. minnél nagyobb az állami redisztribúció, annál kisebb a lehetősége a civil kezdeményezéseknek, amik szerintem a szabadság alapjai. (Állami, vagy önkormányzati pénz undergroundra? Még a gondolattól is feláll a szőr a hátamon.)
    A tandíjjal óvatosan, mert szépen hangzik, de roppantul megnehezíti a társadalmi mobilitást, ami nálunk már így is alig létezik. Az oktatásüggyel rengeteg baj van, de a reformját azzal kezdeni, hogy fizetőssé tesszük, hát az eléggé fantáziátlan ötlet. Az egyetemi diploma nem csak arról szól, hogy mit tanulsz, (főleg a bölcsész, meg egyéb un. büfészakok), a rejtett tanterv ilyen esetben jóval fontosabb, kapcsolatszerzés, stílus elsajátítása, a tanulás megtanulása stb. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem tudnám eképzelni pl. a kommunikáció szakosok egy részére költött állami támogataást jobb helyen, de azért ne akarjunk már ennyire hatékonyak lenni, mert olyan dolgokat is kigyomlálunk amiket nem kéne.
    “Mi van az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával? Követeli az SZDSZ hétről hétre a kérdés rendezését? Mert ugye (utoljára) Medgyessy (is) megígérte, hogy a kérdés rendezve lesz.” Majd pont Medgyessy?!
    Érdemes még megjegyezni, hogy az SZDSZ dzsungelharcos alakulattá vált, időnként teljesen váratlan helyzetekben megveti a lábát, máskor meg fel se vet olyan kérdéseket, amikben simán engednének nekik. Elképesztő taktikázások mehetnek a háttérben, ha sport kommentátorként akarok fogalmazni, vagy pitiáner pozícióharcok ha nem, amik teljesen mégbénítják őket. Szerencsére 2010-re valószínűleg kiesnek. Csak jönne már helyettük egy olyan párt amire úgy tudnék szavazni, hogy nem sajnálom az időt, amig lemegyek a szomszédba .

  6. Trychydts szerint:

    1. Ha a liberális álláspont szerint Gyurcsánynak az őszödi beszéd napján le kellett volna mondania, akkor az SZDSZ-nek az őszödi beszéd napján ki kellett volna lépnie a koalícióból. Mivel te sem fejtetted ki az álláspontodat bővebben, így én csak annyit mondok, hogy szerintem az őszödi beszédben semmi nem volt, ami lemondásra adott volna okot.

    2. Demszky — vagy akármelyik politikus SZDSZ-es politikus — demokratikus elköteleződését nem vontam kétségbe. Azt mondtam, hogy képtelenek voltak ezeket a rendezvényeket úgy megszervezni, hogy a “radikálisok” ugyanúgy kénytelenek legyenek szarrá égve hazakullogni, mint a Hollán Ernő utca után. Azt gondolom, ehhez elsősorban a megfelelő beszéd hiányzott. Nem mondta senki, hogy “náci hordák”; azt viszont mondták, hogy “Magyarországon nincs fasisztaveszély”. Abban az értelemben persze nincs, hogy nincs érdemi támogatottságú náci párt; abban az értelemben viszont nagyon is van, hogy az antiszemita csürhe testi épségében fenyeget nem is olyan keveseket.

    3. A gazdasági kérdésekben egyetértünk, ez nyilván egyértelmű a cikkemből is. De nem arról van szó, hogy az SZDSZ túlságosan a gazdaságra koncentrált: konkrétan semmit nem tett a redisztribúció csökkentése érdekében. Ennek ellenére sem állt ki az egyéb szabadságjogok mellett. Pedig nekem az már egy értelmezhető kompromisszum lehetett volna.

    4. Az underground kultúrával kapcsolatban csak részben értünk egyet. Svédországban pl. teljesen természetes, hogy állami támogatást csak olyan lap kaphat, amelyiknek esélye sincs megélnie a piacról (ami simán megél a piacról, az eleve nem underground). Persze ehhez megfelelően autonóm pályázati pénzek kellenének, abban viszont megint csak egyetértünk, hogy Magyarországon ez egy rémálom lenne.

    Ez viszont nem jelenti azt, hogy indirekt eszközökkel ne lehetne támogatni az underground kultúrát. Mondjuk: van normális éjszakai közlekedés Budapesten? Van olcsó próbahely/stúdió egy underground zenekarnak? Mik a közterület-használat szabályai? [Az Erzsébet téri gödör pl. egy remek példa erre. Rengeteg fontos kezdeményezésnek helyt ad (tánc- és performansz fesztivál pl.), de mennyit kellett rá várni, és milyen kevés ilyen hely van!] Hogyan állunk a Budapestre látogató fesztiválokhoz? Milyen infrastruktúrát tud ehhez biztosítani a város?

    5. Medgyessyt csak azért hoztam fel, mert az ő “ügynökbotrányával” kapcsolatban az SZDSZ úgy csinált, mintha kompromisszumot kötött volna a kormányfővel.

    6. Tandíj. Itt hosszabban válaszolok, mert más felvetés is volt a témában.

    Fel kéne már fogni, hogy egyetemre jelentkezni — felelősség. Az egyetem iszonyatosan drága dolog. Ugyanakkor felmérni, hogy valaki hogyan fog tudni elhelyezkedni a diplomájával, lehetetlen. (Azt, hogy mire van kereslet, azt meg részben tudjuk, részben — most már — jelzi az állam a keretszámokon keresztül.) Ha te vagy a legjobb, assziriológus is lehetsz, akkor is el fogsz tudni helyezkedni. Ha rossz vagy, mérnökként sem kellesz a kutyának sem. Ha x cégnél dolgozol, ahol jó néven vennék, ha diplomád van kommunikációból, és amint megan a diplomád, rögtön százötvenezerrel többet keresel, neked akkor is megéri oda jelentkezned, ha kommunikációból túlképzés van. Satöbbi.

    A másik, hogy szerintem egy elég közismert alapelv, hogy ha valaki nem érdekelt az állami forrásokkal való takarékoskodással, akkor jó eséllyel nem fog vele takarékoskodni. Egyetemi hallgatónak lenni jó dolog. Ha következmények nélkül végezhetem ugyanazt a szakot két félévvel tovább, ha bármikor kiszállhatok az egészből, és csak az állam bukik a bulin, akkor ezt jó sokan meg is fogják tenni. A társadalmi mobilitást ugyanúgy célzott támogatásokkal kell segíteni, mint ahogy a gáz árában sem lehet szociális szempontokat érvényesíteni. Aki meg tudja fizetni az egyetemet, az fizesse meg, mert olyan esélyeket szerez vele, ami diploma nélkül mindenki másnak elérhetetlen.

    A felsőoktatásnak amúgy szerintem két alapvető baja van: az egyik a forráshiány, a másik pedig az, hogy a szereplők nem érdekeltek a források gazdaságos felhasználásában. Persze lehet dinoszauruszokat (ezek lennének az egyetemek) balettozni tanítani, de szerintem sokkal jobb, ha mindenki számára egyértelművé tesszük, hogy az állami források sem az égből jönnek. Az állam is szüntethet meg intézményeket, de az nem annyira liberális dolog. Minek? Az akkreditáció legyen transzparens, az intézmény meg tartsa el magát. Az állami támogatást legyen a hallgatóé, ahová viszi, az az intézmény kapja. De ennek nyilván úgy van igazából értelme, ha a hallgató is közvetlenül érdekelt abban, hogy értelmes képzést válasszon, ne pedig a Karakószörcsöki Tudományegyetem halpucoló szakját, csak úgy, érettségi utáni vakációképpen.

    7. A drogkérdést tényleg kifelejtettem.

  7. ryan szerint:

    1. Nem vagyok szdsz szimpatizáns,(még soha nem szavaztam egyik pártra sem) tehát elismerem, nekik is ki kellett volna lépni a koalícióból. Mert amit Gyurcsány tett az választási csalás. Sőt sima csalás. Beismerte, hogy hazudott a választóknak (nem akarom azt mondani, hogy mások nem teszik, de ilyen csúnyán itt még senki sem bukott le). Ha veszel egy kocsit, és az előző tulaj azt mondja, ez kiváló, 0 kilóméteres, műszaki vizsgával rendelkező gépjármű, később kiderül, ezek egyike se igaz, és véletlenül meghallod, hogy ezt az eladó is beismeri, mi kell még, hogy azt mond, ez kurvára csalás, az alku érvénytelen, plussz kapd be a bal lábam?
    Az öszödi beszéd emellett kiváló kórkép kis hazánkról, sokkal mélyebb jelentéssel, de a lemondás ilyen esetben annyira alap, hogy azt elsunnyogni, hát ahhoz pofa kell.
    Sajnos mennem kell a többit majd később.

  8. ryan szerint:

    Kiegészítés az egyeshez:
    Azzal, hogy Gyurcsány nem mondott le, rengeteget vesztettünk, a szélsőjobb támogatása erősödött, reformokat ilyen megkérdőjelezhető legitimitással végrehajtani szinte lehetetlen, nem is sikerült. Az SZDSZ béna kacsaként viselkedett a kérdésben mint minden másban ebben a ciklusban, egyetértünk mint sok más kérdésben a cikkel kapcsolatban. Részleteken vitatkozom, de ezek fontos részletek.
    2.
    H. E. utcai dupla flashmob több szempontból az idei év legszebb eseménye volt, megmutatta, hogy Mo.-n is létezik civil társadalom, és, hogy a jobboldal sem náci vérfarkas droidok gyülekezete. (A szervezők között a reakció, és a konzervatórium, meg más jobboldali bloggerek legalább olyan arányban képviseltették magukat, mint az mszp tábor, amig Gyurcsány be nem szállt, ami megintcsak egy roppant ellenszenves húzás volt. Tényleg nem lehet úgy kiállni a rasszizmus ellen, hogy valami politikus azonnal a keblére ne öleljen?) Ezt tisztán politikusok ilyen szépen, főleg ilyen alacsony népszerűség esetén nem tudták volna megcsinálni. Az SZDSZ hozzáállása a 2006-os eseményekhez az maga volt a hányinger kitüntetni azt a rendőrt aki tényleg civileket veretett meg? Ez nem liberális, de még csak nem is demokrata hozzáállás, az, hogy utána valami mondvacsinált ürüggyel kivágják, azt már hadd ne minősítsem.
    3 Gazdasági kérdésekben az SZDSZ meg az MSZP is izzadt rendesen, ez látszott azon is, hogy olyan fából vaskarika dolgokat sikerült összehozni amik életképessége kb 0.
    4 Az uderground és a Gödör nagyon messze áll egymástól,a gödörben inkább az alternatív kultúra tenyész, baromi drágán. Az underground helyek jövője a közösségi házakban lenne szerintem, mennyire jó lenne már egy foglalt ház pesten pl. Azt, hogy ilyen szarul állunk ezen a téren, nem a politikusoknak, hanem ismét a civil szféra gyengeségének, a közönség lustaságának köszönhetjük. A civil szféra nem keverendő össze a vendéglátósokkal. A másfajta underground támogatására (nem zene) két jó módszert tudok: internetet mindenkinek, és olyan oktatást ami érdeklődést kelt a gyerekekben, mert később ezt az érdeklődést már nagyon nehéz felkelteni. A művészet állami támogatása korrumpálja azt, nem vagyok minden esetben redisztribúció ellenes, de a művészetektől el a kezekkel.
    Egyébként én nagyon szeretem a bp.-i éjszakai járatokat, még nem volt problémám azzal, hogy ne tudnék valahová eljutni velük.
    “Van olcsó próbahely/stúdió egy underground zenekarnak?”
    Ha valaki ki tudta fizetni a hangszerét, akkor a próbahellyel se lesz probléma, erről megint csak ne az állam gondoskodjon már. Egyébként, elég sok amatőr zenekarral találkozom, a próbahely a legkisebb gondjuk.
    A tandijról most nem írnék, kommentnek ez már így is elég hosszú lett.
    Visszaolvasva, kicsit “fidesz-szimpatizánsos” lett, félreértések elkerülése végett nem vagyok az. De a kormánypártokat kritizálni mindig több értelme van.

  9. algi szerint:

    Én már kicsit unom az őszödi beszéd kreatív értelmezését. Furcsa, hogy a politikai ellenfelek mind úgy értelmezik, hogy “a mi választási programunk egy nagy hazugság volt ellenben a többi pártéval”. Az őszödi beszéd egy próbálkozás volt az MSZP politikusainak felrázására, hogy viselkedjenek már felelősebben. Az, hogy “hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal”, nem azt jelenti, hogy minden szó, amit kimondott hazugság volt. Jól látható, hogy éppen a túlzó megfogalmazással akarta kicsapni a biztosítékot a párttársak körében. Jó beszéd, akihez eljutott (értsd: a nép, az istenadta nép), annál ki is csapta a biztosítékot.

    Persze egész más lenne a helyzet, ha az emberek lennének annyira intelligensek, hogy ne kerüljenek Gyurcsány beszédének hatása alá. Megjegyzem, nem az őszödi beszéd elhangzása, hanem kiszivárogtatása okozta a problémát, és nem az a ciki, ami elhangzott, hanem, hogy volt egy tégla.

  10. Trychydts szerint:

    Szerintem nevetséges azt állítani, hogy az antifasizmusnak nincs köze a politikához. Ahogy már korábban is kifejtettem, szerintem a politikusnak az a feladata, hogy részt vegyen egy ilyen demnonstráción. Az antifasizmus nem civil vircsaft, hanem nemzeti közügy. Aki számára egy ilyen rendezvényt a Magyar Köztársaság miniszterelnökének jelenléte dehonesztál, nem antifasiszta.

    Az underground definícióján vitatkozhatnánk, de nem teszem, mivel nem érzem, hogy itt érdemben vitatkoznánk bármin.

    Az éjszakai járatokon szintén nem itt vitatkoznék, szerintem nincs normális szolgáltatási színvonal.

  11. Trychydts szerint:

    Ja, és választási csalásnak a választási törvények megsértését nevezzük, csalásnak pedig azt, ha valaki mást mond, mint ami van. Ehhez képest akit érdekelt, valamennyi adathoz hozzáférhetett a jogszabályokban rögzített módon. Nb. sokan hozzá is fértek, aki olvasott Indexet és HVG-t, Népszabadságot, az tudta, mi van.

  12. ryan szerint:

    algi
    “Én már kicsit unom az őszödi beszéd kreatív értelmezését.”
    Mi ebben a kreatív értelmezés? Az analógia pontos szerintem.
    “a mi választási programunk egy nagy hazugság volt ellenben a többi pártéval”Ha idézel, ne akard úgy feltüntetni, mintha tőlem idéznél, mert ilyet nem írtam. Köszönöm.
    “Megjegyzem, nem az őszödi beszéd elhangzása, hanem kiszivárogtatása okozta a problémát, és nem az a ciki, ami elhangzott, hanem, hogy volt egy tégla.”
    A kiszivárgás, és a beszéd elhangzása is rémületes állapotokra vall az mszp-n belül.
    Trychydts
    “Szerintem nevetséges azt állítani, hogy az antifasizmusnak nincs köze a politikához.”
    Ezt már megint ki írta? Én ezt írtam:
    “Tényleg nem lehet úgy kiállni a rasszizmus ellen, hogy valami politikus azonnal a keblére ne öleljen?”
    Gyurcsány sokak számára vállalhatatlan, azzal, hogy odamegy, egy tüntetésre, sokaknak elveszi a kedvét, az ellenoldalról pedig sokaknak meghozza. Egyszerűen nem bírta elviselni, hogy a jobboldalon is vannak antifasiszták.
    “Aki számára egy ilyen rendezvényt a Magyar Köztársaság miniszterelnökének jelenléte dehonesztál, nem antifasiszta.”
    Tehát aki utálja a min. eln.-t az nem antifasiaszta? Hmm…
    “Ja, és választási csalásnak a választási törvények megsértését nevezzük, csalásnak pedig azt, ha valaki mást mond, mint ami van. Ehhez képest akit érdekelt, valamennyi adathoz hozzáférhetett a jogszabályokban rögzített módon. Nb. sokan hozzá is fértek, aki olvasott Indexet és HVG-t, Népszabadságot, az tudta, mi van.”
    HVG-t pl. gyakran olvasok de nem olvastam benne választási programot, max a saját javaslataikat. Hogy szavazzak egy pártra úgy, hogy nem tudom mit akar kezdeni a szavazatommal? Amikor egy párt tudatosan megtéveszti a választóit (itt ez történt) az, akármit mondanak a törvények, választási csalás. Ezen az se változtat, hogy más pártok is ezt csinálják.

  13. Trychydts szerint:

    Aki annyira utálja a Magyar Köztársaság miniszterelnökét, hogy még az antifasizmusban sem tud vele közösséget vállalni, nem antifasiszta. Ezt tartom.

    Soha, egyetlen kormányprogramja sem volt még köszönőviszonyban a választási programjával. Ha ezt nem tudod, alighanem nem olvastál még választási programot, de még azzal sem vagy tisztában, mi az a választási program. A választási program nem közjogi dokumentum. Tényszerű tájékozódásra alkalmatlan. Azt meg pláne nem tudhatod, hogy egy párt mit akar kezdeni a szavazatoddal. Mi több: semmi közöd hozzá. Szavazatoddal semmiféle program jóváhagyására nincs jogod: a kormányprogramot a Parlament hagyja jóvá. Közbeavatkozási lehetőséged nincs, a kormányprogramról népszavazás sem tartható. A jog tehát egyértelmű, világos, explicit felhatalmazást ad arra, hogy a kormánypártok akár már a választás más napján tetszőleges programot írjanak. Lehet, hogy neked ez nem tetszik, de ez az alkotmányos rendünk alapja, és a politikai pártok ezzel az alkotmányos lehetőséggel élnek. Ennek semmi köze ahhoz, hogy te mit tartasz szépnek, jónak, vagy meghatónak. Ha te erre alapozva követeled Gyurcsány lemondását, Orbán Viktor, Horn Gyula, Antall József lemondását is követelned kellett volna. (Lehet, hogy tetted is: ez esetben rossz lehet neked, hiszen számodra minden kormány illegitim.)

    Amúgy a demokrácia halála lenne, ha te (menet közben) számon kérhetnéd, hogy nem azt kezdik a szavazatoddal, amit te szerettél volna. Arra a pártra szavazol, amelyikkel azonosulni tudsz. Ha egyikkel sem tudsz, nem szavazol, vagy új pártot alapítasz.

    A HVG pedig nem választási programot közölt: megírta, mi a gazdasági helyzet (mert az nem volt eltitkolva) és azt is, kábé milyen irányú politikai lépésekre lehet számítani.

  14. urbangeri szerint:

    Bassza meg. Én most az Újgenyó programján dolgozok ‘one man army’-ként és fókszvesztés lenne ha hosszasan írnék néhány dologról.

    Például az adócsökkentés vitájáról. Az SZDSZ-es javaslat nem lett teljesen kész, mert a politikai fókusz elmászott. Most már tárgytalan. Én se látok pontosan belel, de Fodor azokra hallgat, akik azt mondják ne legyen nagyméretű adócsökkentés, Kóka meg vadul nyomatja. A Fodor véleményét formáló érveket nem ismerem, de én azon a véleményen vagyok, hogy a szocpárt nem képes kiizzadni magából 300 milliárdnál több pénzt. Nem annyira csökkenteni kéne, mint inkább átsruktúrálni. Ezt se meri a szocpárt. A munkaterhek helyett lehetne áfaemelés és/vagy vagyonadó. Elsősorban ingatlan. Vesztesek az idősek, akik adófizetővé vállnak, és a minimálbéren élő és ezen a szinten adózó 1,2-1,5 millió, nyertesek az adózott munkajövedelemből élők. Ezt kéne, de egy alacsony népszerűségű szocpárt számára ez lehetetlen. Azaz nem biztos, mert Kóka 500 milliárdért verte az asztalt, meg azért, hogy meg tereljen gyalázatos teljesítményéről. 10%-ot ígért, amihez 6-on kéne állnunk legalább, ehelyett 2-3-on csalingázik a párt. Szóval azt még nem tudni, hogy a szocik/Gyurcsány belemenne egy kisebb adócsökkentésbe, ami mögött nagyobb mértékű munkatehercsökkentés áll. Ha nem akar kevés adót és munkaterhet csökkenteni, akkor nyugodtan kiléphettünk. 2009-ben meg előrehozott választás.

    És akkor már lehet azon gondolkozni, hogy Gyurcsány lebénult-e, vagy csak keveri. Reform, vagy bukás; csakhogy már nem az országban, hanem a szocpártban. Ha reformálna, államférfivá vállna, de hamarosan megbuktatná saját pártja. Gyurcsány ezt nem hagyja, de lemond a rövidtávú reformról és talán túléli. 2013-14-ben visszavágózhat. Mert talán nem lesz több párt a parlamentben. (Az MDF inkább lesz. SZDSZ kevésbé, de lehet. Mint ahogy az is, hogy jön új ökolib párt, esetleg a Fidesz szakad.)

    Jobb szkenárió, ha Gyurcsány visszavonul a pártba. Ez esetben Bajnai lesz a miniszterelnök, SZDSZ visszamászik. Mérsékelt tempójú reformok, átalakítások – kinek melyik szóval hálna – lesznek, jóval erősebb verbális előkészítés. Szerintem ennek lenne érteleme, vagy 2009-ben jöjjön, akinek jönnie kell. A Zorbán. Lássuk mit kezd, Közép-Európa leglassabb gazdaságával.

  15. urbangeri szerint:

    bocs a szar helyesírásért és központozásért. A 2. bekezdésig jutottam.

  16. algi szerint:

    ryan:

    Én meg arra kérlek meg most két alkalommal (először és utoljára), hogy ne gyanusítgass semmivel!

    Valóban, rémes állapotokra utal az MSZP-ben. Teljesen egyetértünk. És miből lehet ezt a következtetést levonni? Hát abból, hogy Gyurcsány ezzel a mondatával éppen FELSZÁMOLNI AKARTA ezeket az állapotokat. Vagy nem??? Úgyhogy szerintem innentől kezdve Gyurcsány az egyetlen MSZP-s, akiben bízhatunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.