Konstruktív tesztkör

Horn Gábor a Nap-keltében
Nap TV, 2009. május 9. (wmv)

Gyurcsány kedden elmegy az SZDSZ-frakcióba. Megpróbálja meggyőzni a Szabad Demokratákat arról, hogy a kormány-átalakítás egy működőképes modellről szól. Túlzottan sok keresztkérdésre nem érdemes felkészülnie: a miniszterelnöknek azt kell bizonyítania, hogy van elképzelése arról, hogy mit akar. Nehéz elképzelni, hogy ez nem sikerül majd.

Egyrészt: tök nyilvánvaló, hogy, elméletben legalábbis, az új modell működőképes. Nagyon kevés modell van, amelyik működésképtelen, talán a Torgyán minisztersége idején volt súlyos funkcionális zavar a struktúrában, ott is elsősorban személyi okok miatt. Egy ország vezetése alapvetően nem a minisztériumi szerkezeten múlik. Nem a minisztériumnak van minisztere, hanem a miniszternek minisztériuma; a háttér-apparátus úgyis kábé ugyanaz marad, akárhogy is rendezik át az osztályokat, főosztályokat és szakállamtitkárságokat. Másrészt, a Gyurcsány által most felvázolt sturktúra még nem is az elmebajosabbak közül való: nagyobb hangsúlyt kapnának a fejlesztési törekvések, kicsit áttekinthetőbbek lesznek a fejlesztési viszonyok.

Horn Gábor ma reggeli beszédéből kiderül: semmi másra nem lesz jó ez a konzultáció, csak egy kis tesztkör az SZDSZ számára, ahol kipróbálhatja, hogy egyáltalán mit értenek konstruktív ellenzékiségen. Megnézik maguknak a miniszterelnököt, aztán majd döntenek; a kérdést amúgy sem érzik az SZDSZ felelősségi körébe tartozónak. Hacsak Gyurcsány azt nem találja mondani, hogy a minisztériumok apparátusa a közeljövőben köztéri rablásokkal fog foglalkozni vagy hogy megtízszerzi az államtitkárok számát, a döntés tényleg előre borítékolható.

Annál is inkább, mivel a Horn által megjelölt cél — egy szerethető SZDSZ — jelenleg a Hold túlsó oldalán van elásva, egy félreeső kráterben, közelebb nem nagyon lehet. Kóka hétfői parlamenti beszéde is egyértelműen arra utal: az ellenzéki szerepkör voltaképpen egy arcnövesztő terápia a liberálisok számára. Gyurcsány majd időnként elmegy egy SZDSZ-es frakcióülésre, komoly hangon az SZDSZ támogatását kéri majd egy-egy kulcskérdéshez, az SZDSZ meg majd komoly vita után támogathatónak nevezi a kérést. Kényelmes forgatókönyv és remekül illeszkedik az SZDSZ tényleges politikai súlyához. Közben pedig lehet tévéstúdióba járni, és acélos tekintettel döngetni az asztalt a liberális alternatíva mellett. Ez is nagyon kényelmes.

2 Responses to Konstruktív tesztkör

  1. urbangeri szerint:

    Én másképpen látom.

    Ugyan miért kéne megszavazni az apparátus bővítését a liberális pártnak? http://ujgen.blog.hu/2008/05/11/uj_kormanyzati_struktura

    Másrészt külön érdekes, hogy Horn nem annyira akar koalíciót. Nyilván azért sem, mert ő egy új felállásban semmi nem lehetne, hiszen abszurd lenne, hogy ő, aki arrogáns megjegyzéseivel, kioktató stílusával a koalíciós súrlódások egyik fő okozója volt.

    Mondjuk Karsai József is nagyon odatette magát http://ujgen.blog.hu/2007/12/09/koalicios_barataink_1

  2. algi szerint:

    Egyébként most miért olyan nagy baj ez a módi? Úgy értem, mit tehet az SZDSZ, hogy olyan jajde nagyon liberális legyen a kormányzás? A SZDSZ nem akar Fidesz-kormányt, ha jól értem. Ha nem támogatják az MSZP-t, akkor Fidesz-kormány lesz. Olyan marha sok választásuk nincsen. Gondolom, ezért is mondja Fodor, hogy nem zárja ki a Fidesszel való tárgyalást, és akkor legalább van tárgyalási alap az MSZP-vel, így meg semmi.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.