Kovács Zoltán az Élet és Irodalomban két héten belül másodszor jelenti ki kategorikusan: az egyetlen korrekt megoldás, ha Gyurcsány megy, és helyette jön egy szakértői kormány. Olyan csodálatosan, egyszerűen elegáns megoldás, hogy az embernek könnybe lábad tőle a szeme. Jön egy szakértői kormány, amelynek kompetenciáját mindenki (pártsemlegesen) elismeri, aki végrehajtja, amit kell, a Parlament pedig szépen megszavazza. Az elképzelésnek egyetlen apróbb szépséghibája van: megvalósíthatatlan.

Oké, tegyük fel: Gyurcsány feláll. Kinevezünk egy szakértői miniszterelnököt, aki átnyomja a strukturális reformokat. Azokat, amelyeket ennek a kormánynak nem sikerült. Elsősorban azért nem, mert végigvitelük durva érdeksérelemekkel jár; másodsorban azért nem, mert ellenük (bonyolult kérdésekről lévén szó) sikeresen mozgósítható a demagógia. Megtörténik a bevételek-kiadások racionalizálása, mondjuk, az indokolatlan kedvezmények megszűnnek, cserébe adócsökkentés is lenne. Ismét érdeksérelmek miriádjai, és ismét magas labdák a populizmusra. Komolyan van ember, aki elhiszi, hogy mindezt a Magyar Országgyűlés megszavazná?

Az SZDSZ talán. Ők úgyis azt mondták, reform kell, hát itt a reform, az ő célközönségük a liberális, reformer-wannabe értelmiségi reformréteg. És? Hát, kábé vége is a felsorolásnak; még az MDF az, amelyikre talán, esetleg, egyes ügyeknél számíthatna ez az imgainárius kormány.

A gondok ugye eleve ott kezdődnek, hogy a Fidesz maximum a saját jelöltjét engedné be erre a posztra: az viszont nem egy szakértő, hanem Orbán Viktor. Aki ugye tudja, hogyan kell kormányozni, négy év alatt felvirágoztatta, és piros-fehér-zöld mézzel folyó (majdnem Kánaánt mondtam, de a fideszes, nem-antiszemita értelmiségi holdudvar kedvéért mondjunk inkább Paradicsomot:) Paradicsommá változtatta ezt az országot. Minek futtatni az aranyat? A Fidesz tehát nem szavazna meg semmiféle szakértőt, de ha lenne ilyen, azt is kommunista bábnak bélyegezné.

Az MSZP-frakció a maga részéről már egyértelművé tette, hogy markáns reformokat nem támogat. Megvan rá a jó oka: elé sok egyéni képviselő ül a parlamenti padsorokban, aki nagyon is lekötelezve érzi magát a szavazótáborának. Mivel az általános reform-elégedetlenség is tapintható, a listás kéviselők sem biztos, hogy a bátor küzdelmet választanák a szokásos szöveg helyett (átgondolt reformok, túlzott teher a lakosságnak stb.) Politikai kompromisszumokért döngetnék az asztalt, ami viszont egy szakértői kormánynak nyilván nem erős oldala.

És akkor a történetnek ez még csak a parlamenti matematikai része. A szakértői kormány ötlete ugyanis fából vaskarika. A gazdaságpolitika — bár sokan képzelik az ellenkezőjét — elsősorban politika, és csak másodsorban szakma. Nem az van, hogy van egy helyes Gazdaságpolitika, amiből aztán különböző szögben és méretben elágaznak a különböző színű vadhajtások. Hanem gazdaságpolitikai elképzelések vannak, és végső soron az ország dönti el, hogy melyiket próbálja alkalmazni.

Azt gondolom, egy bizonyos pontig abszolút nem szakmai kérdés, hogy mekkora legyen az állami újraelosztás mértéke. Ha alacsony adókat szedünk, akkor nyilván kevesebb a teher a munkabéren, viszont akkor ennyivel kevesebb jut a jövelmi különbségek mérséklésére. Akkor aki sokat keres, annak sok is marad a zsebében, és akkor a szülni menő, egyedül élő tanárnő meg szépen éhenhal. Persze ha iszonyú sokat szedünk be, és — mondjuk — megkülönböztetés nélkül adjuk a gázár-támogatást gazdagnak, szegénynek egyaránt, ha mindenki, aki nem dolgozik, kényelmes segélyeket kap, ha mindenki ingyen rágcsálja a kolbászkerítést, akkor ugyan bazi nagy lesz a szociális biztonság, csak éppen a versenyképességünk lesz a béka valaga alatt. A két véglet között egyensúlyozni kell: csak éppen ez nem egy egyenlet, egy helyes megoldással, hanem társadalmi közmegegyezés kérdése. Ha úgy tetszik — próbáljuk meg ne alapból dehonesztálni ezt a kifejezést –, politikai alkuké.

Nem látom, mennyivel lenne jobb, ha ezeket a politikai alkukat egy szakértői kormány kötné meg (amelynek tagjai persze nyilván nem a nagy steril semmiből érkeztek, így ha pártpolitikai kötődésük nem is, politikai meggyőződésük nyilván lenne, különben nem lennének értelmiségiek). Hiszen a végső döntés így is, úgy is pártpolitikusok (parlamenti képviselők) kezében lesz. Egy szakértői kormány, amely az úgynevezett észérvek mentén próbálna kormányozni, csak a politikai káoszt fokozná.