Együttműködjenek-e kivel is?

Kóka: Gyurcsány tehetséges, de árt az országnak
Hirado.hu, 2008. április 3.

Tudják, merik, teszik?
Heti Válasz, 2008. április 3.

Ez az a pont, amikor biztosan kijelenthetjük: az SZDSZ nem ússza meg, hogy az elnökválasztási cécó át ne kússzon a koalícióró jövőjéről folytatott vitára. Fodor Gábor a mai Heti Válaszban megjelent interjújában meglehetősen egyértelművé teszi: ő személy szerint (és így egy, az esetlegesen általa választott SZDSZ) nagyon is vevő egy megfelelő szempontok alapján vezetett koalícióra. Fodor mond mást is, amire feltételenül érdemes odafigyelni.

Végérvényesen véget vet például azon találgatásoknak, amelyek szerint a koalíciós válság (szakítás?) “egységbe kovácsolta” volna az SZDSZ-t. Nem. Fodor súlyos legitimációs problémákról beszél, amelyet csak egy tisztújító küldöttgyűlés hozhat helyre. Jelzi azt is, hogy a tisztújítást abszolút nem tekinti formaságnak — nagyon is komolyan számol azzal, hogy esetleg leválthatja Kókát.

Mindezekből adódóan még az is előfordulhat, hogy a tisztújítás egyben a koalícióból való kilépés eddig felvázolt forgatókönyvét is felülírhatja. Hiszen egy új elnök az égvilágon mindent megindokolhat. Mondhatja, hogy vele majd másképpen fognak tárgyalni a szocialisták; mondhatja, hogy mögötte valódi legitimáció áll és persze azt is mondhatja, hogy a kilépés felvetése egyszerűen szar döntés volt és kész.

Persze, ha a Hírszerző felvetései a Fodor-stáb széteséséről és Szent-Iványi István előretöréséről igaznak bizonyulnak, az teljesen másfajta értelemben jelentene új helyzetet. Hogy Fodor egykori támogatóinak van kiből kiábrándulniuk, azt a Heti Válaszban megjelent interjú is alátámasztja. Fodor Gábor 2007 februárjában még azt mondta: a siker persze fontos, de mindegy, hogy milyen úton, milyen áron érjük el azt. Akkor még az volt a meggyőződése, hogy az SZDSZ számára az elsődleges feladat a liberális alapértékekhez való visszatérés lenne. Mindez különösen élesen vetődött fel a legnagyobb ellenzéki párttal kapcsolatban, akikről egyenesen ezt mondta:

“Azzal a Fidesszel, amit Orbán Viktor és Kövér László vezet, azzal az SZDSZ-nek nincs együttműködnivalója, ez nyilvánvaló. Nincs együttműködnivalója, mert ez a Fidesz alapjaiban támadja a demokratikus berendezkedést. Szembehelyezkedik vele, ahogy azt láttuk legutóbb is. Ahogy azt láttuk március 15-én, abban a szégyenteljes beszédben, amit a Fidesz vezetője mondott. Ahogy láttuk előtte is arról beszélni, hogy nincs demokrácia Magyarországon.”

A Fidesz azóta sem változott. Ami látszik a programjából és identitásából, amire visszaemlékezhetünk az 1998 és 2002 közötti kormányzás stílusáról, az a liberalizmussal, a multikulturalizmussal, szekularizációval való szembefordulásról szól. A demokratikus értékek relativizálásáról, a demokráciaellenesség jegyében törő-zúzó vandálok melletti kiállásról. Legitimitását kétségbe vonni persze fölösleges: nyilvánvaló, hogy ma Magyarországnak számos olyan polgára van, amelyik retteg a “túlzásba vitt” szabadságtól; amelyik a szabadságjogok törvényi korlátozásától sem riadnak vissza, ha ez a korlátozás a status quo-t óvja. Őket is képviselni kell. De az erre a képviseletre felesküdött párttal a “jó viszonyt”, az együttműködés lehetőségét keresni, aligha liberális célkitűzés.

A kormányválság, ez lassan egyre nyilvánvalóbb, valójában egyenlő az SZDSZ válságával. Hiszen mi értelme a koalícióból való kilépésnek, ha az SZDSZ-nek elemi érdeke, hogy ne legyen előrehozott választás? Kormányprogrammal, írott megállapodásokkal nem konform törvények elfogadása így sem volt kötelező. A probléma inkább az, hogy az SZDSZ egyre kevésbé látja, merre is tart egyáltalán. Kérdéses az is, vallja-e egyáltalán valaki azokat az értékeket, amelyekre a párt prominens politikusai folyamatosan hivatkoznak? Alighanem már akkor mázlistának nevezhetik magukat, ha nyárra legalább ezekre a kérdésekre megszületik a válasz.

3 Responses to Együttműködjenek-e kivel is?

  1. urbangeri szerint:

    együttműködnivalója…

    Márpedig egy pártnak, pláne ha kis párt, akkor céljait csak nagyokkal kompromisszumokat kötve, vagyis legalább részlegesen együttműködve tudja elérni. Ekkor nem tehet mást, hogy deklarálja, ez számára nem az ideális világ -az idézet szöveg számomra erre az ideális, csakhogy nem létező helyzetre vonatkozik-, de mégis ha javítani kíván rajta, akkor kompromisszumokat kell kötnie. Persze egy ilyen fajta békére hajló komprimisszumos megoldás, az egy hidegháborús közegben sokak nem tetszését válthatja ki.

  2. Trychydts szerint:

    Az idézett szöveg a pártelnöki vitából való, amikor téthelyzetben megkérdezték Fodort, mondja meg, kikkel lát együttműködési lehetőséget. Ha Fodor csak egy képzelt helyzetről beszélt, akkor — lássuk be — hazudott, hiszen a kérdés egyértelműen nem erre vonatkozott.

    Ha az SZDSZ együtt akar működni olyanokkal, akik szerint a melegek élettársi kapcsolata alkotmányellenes, akkor nemhogy a szavazatomra nem számíthatnak, de még tüntetni is hajlandó vagyok ellenük. Mindezt alá is húzza az, hogy Fodor mindkét kijelentését egy igen erős helyzetben — tehát egyszer sem tét nélkül — tette: egyszer a pártelnöki vita finisében, egyszer a koalíciós partnerrel való válság kellős közepén. Egy olyan ciklus közepén, amikor már két éve állandósult az az állapot, hogy az ellenzék az alkotmányos értékrendet feszegetve bénítja a kormányzást, egy olyan pillanatban, amikor Fodor még miniszter.

    Asszem, erről beszéltem, amikor az elvszerűséget hiányoltam.

  3. urbangeri szerint:

    A Fidesz szerint a melegek élettársi kapcsolata alkotmányellenes? Nem is tudtam, pedig ez jelentős világnézeti különbségeket rejt. (innen két lépésből eljuthatunk a beteg, bűnöző homokosokig.)

    Ettől még szerintem együtt lehet működni a Fidesszel adócsökentés terén, de amikor összeborulásról beszélnek, akkor fel lehet dobni ezeket a témákat, hogy eddig tartott, ami közös.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.