Más rugóra

Podmaniczky Szilárd: Hutchinson rugói
Podmaniczky Művészeti Alapítvány, 2007.

Rendszeresen követem el azt a hibát, hogy Karácsonyra Podmaniczkyt ajándékozok egy-egy középkorú értelmiségi ismerősömnek. Ahogy telnek az évek, úgy igyekszem egyre óvatosabban kiválasztani a célszemélyt, a végeredmény mégis mindig ugyanaz: Podmaniczky nem mindenki számára emészthető. Most épp a Hutchinson rugóival jártam meg.

Ennek ellenére egészen biztos vagyok benne, hogy van, akinek tetszik ez a teljesen laza történetbonyolítás, az a finom játék az abszurddal, ami olyannyira jellemző a szerzőre és erre a regényére is. Elkezdődik egy viszonylag egyszerű történet, valami kis érthetetlen furcsasággal körítve — jelen esetben egy író (Jobbágy Valentin) kap ösztöndíjat egy teljesen ismeretlen alapítványtól egy teljesen ismeretlen svájci kisvárosba. Hamarosan azonban a furcsaság és az abszurditás lesz a fő motívum, Kafkára emlékeztető, ám túlzottan könnyen mégsem vehető, groteszk mozzanatokkal. (Hová szalad a hóna alatt egy kispárnával a hisztérikusan kacagó, rejtélyes ismeretlen?)

Megrázó erejű fordulatokról nincs szó, de az apró, zavaró, érthetetlen, az összképbe egyre nehezebben illeszthető kis meglepetésekről annál inkább. A Hutchinson rugói egyfajta társasjáték az olvasóval, aki megpróbálja folyamatosan kitalálni, végül is merre tart a történet, hogy aztán a szerző újra és újra kihúzza a lába alól a talajt.

Jobbágy Valentin egyre rejtélyesebb küzdelme a titokzatos Alapítvánnyal, sőt, a néhol teljesen hétköznapinak tűnő, ám a maga módján ugyancsak rejtélyes kisvárossal a hosszú felvezetéshez képest egészen hirtelen, de a regényhez egyáltalán nem méltatlan módon ér véget. A hazatérő főhősnek pedig azzal is szembe kell néznie: a sok kicsi rejtély őt is alapvetően megváltoztatta.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.