Nagy jóstehetségre nem volt szükség ahhoz, hogy az ember megsaccolja, Sólyom László nem fogja aláírni az egészségbiztosítási reformról szóló törvényt. Lépése tökéletesen illeszkedik abba a szereptévesztésektől hemzsegő, autokrata, arrogáns stílusba, amellyel hivatalát viseli.

Ez nem azt jelenti persze, hogy úgy önmagában semmi érdemleges nem lenne abban, amit Sólyom állít az egészségügyi reformról. Hanem ha megjegyzéseit a köztársasági elnöki szerepkör és a jelen politikai helyzet teljes kontextusában nézzük, akkor a köztársasági elnök viselkedését teljes joggal nevezhetjük aljasnak és kicsinyesnek.

Az elnök maga elismeri az egészségbiztosítási reform szükségességét. Ebben mindenképpen egyetért a kormánnyal és jelentős véleménykülönbségben van a jelenlegi ellenzékkel, amely mind a mai napig nem volt hajlandó — nyilvánosan tett ígéretei ellenére — érdemben részt venni a reformról szóló párbeszédben. (Messze elmaradva ezzel azon, nem elhanyagolható méretű értelmiségi réteg mögött, amely minden nehézség ellenére is valahogy képes volt ilyen vagy olyan véleményt formálni a kérdésben.) Sólyom Lászlónak azonban fontosabb volt önimádata, mint az ország érdekének előmozdítása. Szeretném még egyszer hangsúlyozni: Sólyom felelősségét nem a kormányzati akarat, hanem önnön, nyilvánosan megvalott meggyőződése generálta. Az ő véleménye szerint is szüksége lenne az egészségbiztosítási reformra, mégsem volt hajlandó kihasználni nagyon is meglevő mozgásterét annak minél hatékonyabb előrevitele érdekében.

Kifejthette volna például, mi a véleménye az amúgy lelkes egészségprivatizátor Fidesz “az egészségügy nem üzlet” mantrájról. Aggályainak időben is hangot adhatott volna. Szerepet vállalhatott volna a párbeszéd katalizálásában. Sólyom azonban semmi mástól nem irtózik jobban, mint a párbeszédtől.

Ez való neki: tanáruras szigorral beírni a marha nagy fát a kormány ellenőrzőjébe. Még az sem zavarja, hogy gesztusának így, ebben a formában semmi értelme nincs. Az Országgyűlés alighanem rekordgyorsasággal fontolja majd meg az elnök észrevételeit és ereszti le azokat a lefolyón, az ugyancsak egyeztetés nélkül jelölt országgyűlési biztosok mellé.