Nagy N. Péter és Tóth Ákos cikkei számomra teljesen világosan fejezik ki, miért nem tudok egy cseppet sem azonosulni a mai sztrájkvircsafttal. Akik ma az egészségügyi törvény elutasítására próbálják rávenni a Parlementet, egy olyan valóságképet próbálnak rám erőltetni, amit nem tudok elfogadni.

Ma az egészségügy, úgy, ahogy van, mocskosan korrupt, végtelenül pazarló és szociálisan igazságtalan. Aki szegény, az ma is szegénykórházba megy, aki gazdag, az meg gazdag kórházba. Nem azért, mert utóbbi magánellátást vesz igénybe: egyszerűen azért, mert akit a Rózsadombról visz be a mentő, az tuti jobb helyre kerül, mint akit Csenyétéről. Az állam pedig, közhely vagy nem közhely, rossz gazda: az állami egészségbiztosító nagyjában-egészében szarik arra, mire megy el a pénzünk. Ha a főorvos úr némi kis hálapénz vagy kapcsolati tőke fejében extra szolgáltatásokat biztosít valakinek a kórház állami pénzen fenntartott kapacitásaiból, azt bizony ma senki nem ellenőrzi; márpedig aligha hihető, hogy valamennyi beteg szabad elhatározásból, érdek nélkül fizeti be azt az összesen több tízmilliárd forintot, amit ma hálapénz gyanánt az egészségügybe zúdítunk. Ezekből az összegekből nem az általános ellátás, hanem csak a számunkra juttatott kezelés lesz vagy lehet valamivel jobb. A közpénzből fenntartott egészségügyben. Aki szerint ez a rendszer jó, az vagy nincs tisztában a tényekkel, vagy maga is haszonélvezője valamilyen formában. Ha nekem egy pár százezer forintért megvásárolt kvázi-magánorvosom lenne egy tisztán állami struktúrában, bizony, én is hőbörögnénk. Az OEP-ben üldögélő, kilenctől ötig dolgozó hivatalnokot viszont senki nem fogja seggbe rúgni azért, mert mi elmutyizgatunk a háttérben — a pénz a költségvetésből jön, a hatékony ellenőrzésre egyszerűen nincs motiváció.

Bizony, én nagyon is könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy a pazarlás felszámolása, a betegek saját elhatározásból megtett, de koordináltabban irányított extra befizetéseiből jobb egészségügyet lehetne fenntartani, mint ami most van. Jelenleg szó nincs arról, amit Ferge Zsuzsa állít, hogy a szegényeket ki lehetne szorítani az egészségügyi ellátásból — mármint jobban, mint ahogy most ki vannak szorulva. Erre a törvény garanciát ad. Ha viszont a magántőke képes az egészségügyet hatékonyan üzemeltetni, és a rendelkezésre álló pénzből még profitra is szert tesz, mindamellett persze, hogy eleget tesz törvényben rögzített költezettségeinek, akkor azt hiszem, mindannyian jól jártunk. Mert a kórháznak fizető biztosító ugyanis maximálisan érdekelt abban, hogy a doktor úr/nő csak annyi pénzt tegyen zsebre, amennyit a rendszer neki fizetésül rendelt és hogy ne lopjon hozzá sokkal többet. Aki jobb ellátást akar, az fizesse meg a biztosítónál, és akkor a pénz az egész rendszerben felhasználható, ott, ahol a legnagyobb szükség van rá. Amit viszont ténylegesen és legálisan megfizettünk, azt joggal követelhetjük.

Persze ez a rendszer is tele van buktatókkal. Személy szerint én azt gondolom, nagyon alaposan meg kell fontolni például azt, hogy a beteg választási szabadságát meddig engedjük meg. Ha úgy tetszik, szerintem nem szabad hagyni, hogy valaki tetszőleges mértékig spóroljon saját alapellátásán, hogy aztán, ha mondjuk agytumora lesz, ne vagy ne időben jusson hozzá a szükséges kezeléshez. Azt gondolom, itt nem érv, hogy a saját életemmel azt kezdek, amit akarok — valóban meg kell akadályozni, hogy a szegényeket saját egészségükkel való spórolásra ösztönözzük. Az alapellátás kellően szélesre definiálásával viszont ez a probléma kezelhető.

Nyilván ezer másik kérdőjel van; számomra azonban az a meghatározó, hogy akik ma tiltakoznak, szelíden vagy erőszakkal, nem képesek alternatívák felmutatására. Ha beszélhetünk egyáltalán olyasmiről, hogy az “ellenzék felelőssége”, hát azt gondolom, az éppen abban állna, hogy a kormány intézkedéseivel szemben álló társadalmi akaratot megfelelően artikulálja a Parlamentben. Biztosítson hozzá szakértőket, apparátust, adjon neki megfelelő jogi kereteket. A Fidesz minden előzetes ígérete ellenére sem tudta ezt megtenni, a Mikola doktor által beharangozott törvényjavaslatnak se híre, se hamva. Az ellenzék, ha úgy tetszik, saját retorikája alapján becsapta a választóit. Az Embereket.

Tüntetni persze mindig egyszerűbb, mint gondolkodni, csodálatos jelszavakat ismételgetni könnyebb, mint konkrét javaslatokra konkrét érvekkel válaszolni. A Fidesz fiktív törvényjavaslatának és hipertitkos egészségügyi koncepciójának még az az előnye is megvan, hogy tiltakozni sem lehet ellene. Személy szerint azért minden fenntartásom ellenére is örülök, hogy a kormány nem ezt a jogalkotási modellt választotta.