Amikor anno hangot adtam azon véleményemnek, hogy az MDF kicsinyes, porbafingó, inkorrekt módon viselkedik, amikor a Menedzser Magazin bizonyítatlan, etikátlan állítását meglovagolva megpróbál az igazság bajnokának fényében feltűnni, volt, aki azzal vádolt meg: megkaptam a pártutasítást, annak jegyében cselekszem. A Magyar Nemzet, amelyik az MDF mögé bújva kéjes örömmel megpróbálta kivenni a maga részét Kóka besározásából, azóta ismét pofára esett: már így is iszonyatos mennyiségű helyreigazításaik száma most megint növekszik egyel. A bíróság jogerősen mondta ki: állításai a hatályos törvények értelmében valótlannak minősülnek.

A történet azért viszonyogtatóan szánalmas, mert egy olyan információból lett ügy, amiről már az első perctől penetránsan bűzlött, hogy semmi más nem lehet, csak valótlan. Maga a történet — Kóka János megpróbál egy éttermi számlán egyezkedni a tulajjal, aki az adócsalás tényét lelkesen közli a sajtóval, erre adóellenőrzést kap, de 150 ezer forintért megvesztegeti (?) a revizort –, már a józan ész legalapvetőbb próbakövét sem állta ki. Mégis, az MDF érdemesnek tartotta rögvest a zászlajára tűzni a képzelt incidenst, és a közvéleményben is volt, aki kajálta a szaftos történetet.

Értelmiségi emberektől az ember legalább valami minimális kritikai gondolkodást elvárna. Lehet, hogy utálom x politikust, de a hülyeség attól még hülyeség marad. A bizonyítatlan állítás valószínűsége nem nő az alany iránt érzett feneketlen gyűlöletemmel egyenes arányban. Arisztotelész azt mondta, hogy az igazságot a barátainknál is jobban kell szeretnünk. Ebből talán az is levezethető, hogy a hazugságot még az ellenségeinknél is jobban kellene gyűlölnünk. Sajnos Magyarországon ez nem így megy. A Magyar Nemzet szemlátomást¹ elég jól megél az iparszerű hazudozásból. Normális országban ennek cikinek kellene lennie. A Magyar Nemzet előfizetői akár azt is érezhetnék: elsősorban a tényekre vágynak, nem hazugságokból szőtt ideológiai falvédőre.