Rossz és igazságtalan

A HÖOK alternatív tandíjkoncepciója
Sajtóközlemény, 2007. október 9.

Az OM közleménye a hallgatói juttatásokról
Sajtóközlemény, 2007. október 2.

Nem mondhatni, hogy a HÖOK tandíj-koncepciója csöpögne a spiritusztól. Persze, nyilván rengeteg problémát megoldana, amit a jelenlegi koncepció felvet: ugyanakkor újabb problémákat is húzna a rendszerbe. Ráadásul érdemi bevételt sem jelentene, arról már nem is beszélve, hogy mennyire méltánytalan lehetne. Mert hát miről is van szó?

A régi, még az előző félévben is érvényben levő rendszer szerint az ember 12 félévet szambázhat kedve szerint, az állam kontójára a felsőoktatásban. Szivornyázhat hat évet egy három éves alapképzéssel, járhat párhuzamosan több intézménybe. Ha gondolja, elvégezhet a saját költségén egy hat féléves alapképzést, után járhat három négy féléves mesterszakra. (Esetleg többre, ha azt is bevállalja párhuzamosan.) A fene nagy ingyenességnek egy korlátja van: az egy intézményben, egy szakon elvégzett kreditek száma. Egy alapképzés 180, egy mesterképzés 120 kreditet jelent; ennyit köteles az intézmény ingyenesen biztosítani, plusz még tíz százalékot. A többiért aztán az intézmény, ha akar, szedhet plusz pénzt a hallgatótól, függetlenül attól, hogy amúgy államilag finanszírozott-e vagy sem. (Az állami finanszírozással persze nem csak ingyenes képzés jár, de tanulmányi ösztöndíj, szociális támogatás és más juttatások, amit az intézmény részben saját belátása szerint szór szét a pórnépnek.) Hogy ez a tíz százalék mire megy el: már felvett tantárgyak (akármilyen okból, tehát betegség, csontmerev részegség, új barátnő miatt történő) ismétlésére vagy a hallgató egyéni ízlésének megfelelő, érdeklődésből felvett tárgyakra, tökmindegy.

Erre a rendszerre akarta tehát az OM ráhúzni a tandíjat. Mindenki fizet, alapképézésben évente 105.000 forintot. Ennek egy része tanulmányi ösztöndíj formájában visszaosztásra kerül, plusz még ugye a legújabb javaslat szerint a legjobb 15%-nak nem kell fizetnie. Aki viszont nem teljesíti a képesítési követelményekben előírt kreditmennyiség felét, az szépen elveszíti az államilag finanszírozott státuszát, vagyis az ösztöndíj lehetőségét is, és még az intézmény által tetszőlegesen meghatározott költségtérítést is fizetnie kell. Elég markáns rendszer, nyilván próbálja kezelni a felsőoktatásban évekig lébecoló hallgatók jelentette problémát, akik aztán az ingyenes időszak lejárta után diploma és értékelhető tudás nélkül, lógó orral távoznak az egyetemről. Az elv nyilván az, hogy akinek 105 rugót ki kell csengetnie, a talán majd jobban odafigyel arra, hogy ezért a pénzért mit csinál. A rendszer nem is lenne rossz, ha nem azokat sújtaná a legjobban, akiknek a legnagyobb szükségük van a felsőoktatás jelentette lehetőségre: a hátrányos helyzetűeket, akiknek már így is éppen elég nagy megterhelés az egyetem. Szociális kompenzáció ugyanis nem nagyon van a rendszerben, szociális alapú tandíjmentesség pedig pláne nincs. De legalább a minőségvédelem elvei érvényesülnek.

A HÖOK javaslata a minőséget nem védi, sőt, olykor kifejezetten kontraszelektál. Vegyünk két képzeletbeli hallgatót, Xavért és Anasztáziát!

Xavér tizenkét féléven keresztül lényegében az olcsó bérlet, a jó társaság és a fűtött épület miatt járt egyetemre. Minden félévben felvette a sci-fi irodalom című szemináriumot, ahol science-fiction regényeket kellett olvasnia az ötösért; szorgalmasan bejárt a “digitális kultúra a képernyőn” tárgyra, ahol rajzfilmeken röhögött, együtt a fiatal oktatóval; mi több, a “személyi számítógép története” című órát is rendszeresen látogatta, ahol minden félévben készített egy darab prezentációt a Commodore-család valamelyik tagjáról. (Félreértések elkerülése végett ezek kreditet érő, valós, jegyre menő és ösztöndíjat érő kurzusok az ország egyik legnagyobb tudományegyetemén.) Mivel soha nem kellett egy tárgyat sem elhagynia, fizetni egy vasat sem fizetett, majd hat év múlva belült adatrögzítőnek egy cég adatfeldolgozó osztályára.

Anasztázia hat félév alatt elvégezte a hat féléves kémia alapszakot, diplomát szerzett, és jó eredményének köszönhetően fel is vették mesterszakra. Sajnos azonban a harmadik félévben beteg volt, le kellett adnia 18 kreditet; lemaradását később ugyan pótolta, viszont a következő félévben 104.500 forintot kellett fizetnie. Pontosan 104.500 forinttal többel kell hozzájárulnia a magyar felsőoktatás költségeihez, mint Xavérnak — miközben az utóbbira költött minden forint ablakon kidobott pénznek minősül. Ennek ellenére Anasztázia a HÖOK koncepciója szerint jogosan fizet, hiszen “nem tanult”.

A másik, fundamentális jelentőségű probléma a HÖOK javaslatával, hogy nem várható belőle annyi pénz, amennyit az OM elvár. Ez csak akkor valósulhatna meg, ha valamennyi hallgató, minden egyes félévben legalább 9 kreditet elhagyna — miközben a szak mintaszerű elvégzéséhez 30 kredit teljesítése szükséges. Lógósak ugyan a magyar hallgatók, de ennyire nem. Lehet persze mondani, hogy a felsőoktatás forráshiányát nem a hallgatóknak kell fedeznie; ugyanakkor ezeket az elveket most már nyugodtan félre lehet tenni. Tekintettel arra, hogy a hallgatókat mozgosítani érdemben nem képes HÖOK nem az erő pozíciójából tárgyal, sokkal jobb lenne olyan javaslatokkal előrukkolni, amelyeknél legalább az elvi esélye megvan annak, hogy kedvező fogadtatásra talál.

És akkor arról a surmóságról még szót sem ejtettünk, hogy az alternatív koncepció kifejezetten érdekeltté tenné az intézményeket a minél nagyobb bukási arányokban. Hihetetlen, hogy a mindennapos érdekképviseleti munkában edződött HÖOK választmányi tagok erre nem gondoltak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.