Jobb volt gitárral

Well, vagy az újdonság varázsa kopott meg, vagy a stílusváltás történt számomra kedvezőtlen irányba, de az Euthanasie helyébe formálódott Gothika engem nem igazán tudott lekötni. A lelkes rajongók nyilván abszolút értékelték a hosszú koncertet, a magam részéről azonban már többször a nyers és szakmaiatlan távozást fontolgattam.

Nem indult pedig rosszul a buli, bár a nem tartanám szar ötletnek, hogy ha egy rendezvény kilencre van kiírva, akkor kilenckor már van valami. Dj-zésnek látszó cselekvés, vagy akármilyen kis maszatolás, ami értelmet ad az ember félórájának: grafikai kiállítás az elmúlt évek legdurvább hentai-jaiból, vagy ha mást nem, hát kapcsolják be a Sláger rádiót. Mindegy, egy idő után elkezdődik egy japán diszkózene-összeállítás, amire a szokatlanul hamvas és fiatal közönség táncolni is hajlandó, szóval, amikor színpadra lép a servo.hatred, akkor már van feeling, érdeklődés, tömeg.

Legutóbb sercegő éneklés alatt szóló sercegést hallhattam; ehhez képest a javulás legalábbis ezerszázalékos, bár azóta már többen is említették, hogy már az akkori malőrért is leginkább csak a hely hangosítása lehetett a felelős. Most már csak az énekes serceg, ami persze egy kissé átlátszó előadóművészeti technika az énekhang hiányának teljes elleplezésére, de valamennyire azért működik. A zenei aláfestés is, bár én mondjuk a hallottak alapján úgy öt számot nevenék ütősnek, megalapozottnak és jó másodosztályúnak — a többi az egyszer már bevált sablonok mutálgatásából és variálgatásából áll. Az előadás szenvedélyességére azonban semmi esetre sem lehet panasz. Az eddigi tapasztalataimmal ellentétben ezúttal egyáltalán nem röhejes énekes még a fallal is üvölt egy sort, gondolom, a biztonság kedvéért.

Az Euthanaise-ből a kilépett a gitáros, a maradék, Gothikának átkeresztelt formáció meg akkor szépen elnyomult elektronikus irányba. Részemről ezzel egyben a változatos, különleges, az ember lekötésére hosszabb távon is alkalmas hangzásnak is sikerült búcsút mondani, monton, jellegtelen, szürke, elektronikus ektoplazma az egész; pozitívumot csak a különlegesen mély és jól képzett énekhangok jelentenek. A társaságom maradéka nemes egyszerűséggel elszundikál a Kék Yuk túlságosan is kényelmes foteljaiban, és mire vége a koncertnek, addigra maximálisan elmegy az életkedvünk is az afterpartytól. Pedig, ha csak egy kicsit is hasonlított a before-ra, akkor alighanem az lehetett a második tetőpont.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.