Az Index eléggé megdöbbentő elemzéséből egy dolog derül ki: a négyes metró tipikus magyar nagyberuházás. Egyszer eldöntöttük, lezsíroztuk, visszavontuk, sós kútba vetettük, onnan is kivettük, hogy minek, azt már régen elfelejtettük, de építjük. Majd csak jó lesz valamire.

Számomra a metró elég jól szimbolizálja, hogy Demszky Gábor főpolgármesteri kompetenciái hogyan változnak az idő múlásával: megválasztottuk, mintegy jobb híján, de már nem igazán van benne spiritusz, de józan ész is egyre kevesebb. Nem az számít, hogy minden adóforint a lehető legjobb helyre kerüljön; az számít, hogy revansot lehessen venni a metrót megfúró (pontosabban meg nem fúró, ha-ha-ha) Orbán-kormányon. Demszky Gábor maga illusztrálja, hogy tényleg az állam a legócskább tulajdonos. Szerencsétlen Móricz Zsigmond körteret is másodszor barmolják szét tűréshatáron bővel belül eső intervallumban; hiába no, így mulat egy magyar dzsentri. Értelmes és időszerű tervekre nincs igény; nyomjuk tíz évvel ezelőtti vágyálmainkat, a valóság meg majd alkalmazkodik.

Demszky Gábor nagyívű terveit szemlátomást nem befolyásolják olyan apróságok, miszerint a buli cehje lényegesen nagyobb lesz annál, mint amit pillanatnyilag állni tud. Magabiztosan tekinti tutinak az egyelőre talán még annyira nem tuti uniós pénzeket — nyilván úgy kalkulál, hogy valahonnan majd csak összegurulnak a szükséges forintok. Az eredetileg Nemzeti Színház alapozásaként készült Erzsébet-téri betongödör egykori büszke tulajdonosaként eszébe juthatna azért, hogy ez sincs szükségképpen így.

Nem baj. Legrosszabb esetben majd lesz pár bazi nagy, sehová sem vezető lyuk a föld alatt, ami a hagyományok jegyében tizenöt-húsz éven belül alternatív kulturális központtá válhat majd. Feltéve persze, ha a fővárosnak és az önkormányzatoknak sikerül megállapodniuk a hatáskörökben, meg hogy ki vállalja a költségeket és a felelősséget az immár kissé szerényebbre szabott projektért. A Központnak a Négyes Metró nevet is adhatnák, és akkor Orbán Viktornak se lenne igaza.