Annak idején abszolút nem győzött meg Sándor Klára javaslata a kvótarendszerről; nem azért, mintha nem tartottam volna jó ötletnek. Azért nem, mert nem tartottam hitelesnek. Sándor Klára álláspontja azóta érdemben egy jottányit sem finomodott: bedobott egy tekintélyérvet (retorikai lesre futás), miszerint már az ENSZ nők diszkriminációjával foglalkozó bizottsága is javasolja a kvótát, akkor most már legyen. Ettől senki sem lesz hitelesebb.

Johnny Depp két filmben, a Karib tenger kalózaiban és a Desperado II-ben is megfogalmazott szabályt, amit szerintem nekünk, feministáknak is jobban szem előtt kellene tartanunk. Az életben alapvetően egy törvény van, ami valódi korlátot jelent nekünk: van, amit az ember meg tud tenni, és van, amit nem. Hiába tartom vérlázítóan, elviselhetetlenül, mocskosul igazságtalannak a nők mesterséges kiszorítását a döntéshozói pozíciókból, azt gondolom, berregjen bármennyit Sándor Klára, a kvótarendszert most nem fogja tudni átnyomni a Parlamenten. A kérdés számomra nem is ez, hanem az, hogy miért nem azt csinálja, amit meg tudna?

Javaslatának, gondolom én, nyilván nagyobb esélye lenne saját pártjában. Sándor Klára az SZDSZ-ben mégsem követeli mondjuk ugyanennek a rendszernek a bevezetését. Pedig lenne miért követelnie, hiszen azt a legjobb indulattal sem állíthatnánk, hogy a Kóka János vezette SZDSZ egy maradéktalanul feminista szellemiségű párt. Az SZDSZ, mintegy demonstratív jelleggel, akár önállóan is bevezethetné a kvótarendszert, sőt, akár szigorúbb szabályokat is alkalmazhatna. Sándor Klára, bár ezt megtehetné, mégsem reccsen meg az erőfeszítéstől, hogy legalább hazai pályán átvigye az ötletét; holott ezzel még a szükséges parlamenti többség összekaparásán is lendíthetne valamelyest. Mégsincs nyoma annak, hogy ezt tenné; ehelyett sorba írja a cikkeket a Népszabadságba, vegyesváltóban Magyar Bálinttal. Persze, megteheti ezt is, csak nem értem, miért nem érzi, mennyire ciki ez így.

Sándor Klára csinálhatna elvi kérdést abból, hogy nem tagja olyan pártnak, ahol a nők nem egyenrangúak. Ragaszkodhatna hozzá, hogy a szabad demokraták már az EP-választásoknak is úgy fussanak neki, hogy valódi, érdemi esélyeket biztosítanak a női politikusoknak. Ha az SZDSZ erre nem hajlandó törvényi szorítás nélkül, akkor kiléphetne a pártból, és alapíthatna egy másikat, már eleve ezekkel a szabályokkal. Megpróbálhatná megmutatni, mire lehet menni egy valóban liberális és valóban feminista elkötelezettségű szervezettel, de nem teszi. Nem teszi, mert képtelen kockára tenni a karrierjét. Persze, nem olyan vacak dolog üldögélni a képviselői meg az ügyvivői székben, utópisztikus álmokat szövegetni; csak így éppen változtatni nem lehet.

Egy célért nem csak úgy lehet küzdeni, hogy az ember választ magának egy rögeszmét, aztán ezt hajkurássza, amíg az meg nem valósul. Talán egy kicsit kevésbé látványos, de hatékonyabb módszer megkeresni azt a pontot, ahol tényleg tudunk tenni valamit és ott előre lépni. Egyet. Ez után lehet keresni egy komolyabb kihívást, lehetőleg ismét ellenállva a lila köd csábításának.