Ez lelkesíti csatára a magyart

Nem tudtam, mi hiányzik még az életemből. Szerencsére a Jobbik Magyarországért Mozgalom pontosan az ilyen esetekre tartja fenn honlapját, így most már tudom. Fekete “gyakorló” egyenruhában masírozó, Árpád-sávos címerrel kidekorált paramilitáns fiatalok szépen rendezett hordái. Szerencsére a gyötrő hiányérzet hamarosan megszűnik, ugyanis augusztus 25-én zászlót bont a Magyar Gárda Egyesület.

Természetesen kormányok, pártok és országok felett álló csoportosulásról van szó, egy igazi, hetyke, civil kurázsival csurig áthatott, alulról jövő kezdeményezésről. Igaz, az egyesület elnöke történetesen Vona Gábor, aki a véletlenek fatális összjátéka folytán a Jobbik jelenleg regnáló elnöke is egyben. Ez azonban nyilván nem fog visszatántorítani egyetlen, lelki, szellemi, fizikai (ön)képzésre szomjúzó, ám mondjuk baloldali fiatalt sem. Érdekes aktualitás, hogy Vona Gábor a melegtüntetésen az ellentüntetők viselkedését jogos önvédelemnek tünteti fel, a bejelentett alaptüntetést pedig gusztustalan provokációnak tartja, de nem baj. Lassan megszokhattuk, hogy az a büszke és bátor cselekedet, amit a nemzeti radikálisok jóváhagynak és tesznek. Kivéve természetesen, ha sötét parkokban bujkálnak, és felfegyverkezve orvtámadásokat hajtanak végre emberhátrányban levő, védtelen állampolgárok csopotjai ellen, ugyanis ekkor már inkább hőstettről kell beszélünk. Minden más, legyen az bejelentett demonstráció, legitim kormányzás vagy akár csak szabad véleménnyilvánítás, provokáció, méghozzá értelemszerűen a nemzet- vagy társadalomellenes fajtából. Valóban égető szükség van tehát arra, hogy a nemzet önvédelmi ösztöneit éppen a Jobbik Magyarországért Mozgalom edzze acélos keménységűre.

Van tehát egyenruha, címer (számomra legalábbis erősen megkérdőjelezhető de még inkább kisujjból szopottnak tűnő heraldikai magyarázattal), röhejes köszönés, meg néhány ködös cél. Az a vád mindenesetre nem érheti az egyesületet, hogy nem elég ambíciózus, lévén céljai között a nemzetőrség megteremtése is szerepel. Ennél talán egy kicsit aggasztóbb, hogy a Magyar Gárda egyúttal a többi (egyelőre hivatalos kereteket még nem szerzett) nemzetvédelmi csoportosulással is “parnteri viszonyra” törekszik majd, lévén, hogy az átlagpolgárnak a fasiszto-nácoid csürhe szervezetlenül is bőven megfelel. Reményt ad viszont, hogy a Jobbik másik nemzetmentő terve, a Bethlen Gábor program négy hónap alatt még a sajtfecni-fázison sem jutott túl. Ezúton kívánok a Magyar Gárdának is hasonló jókat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.