A fenti idézet a blog egy másik írásához szóló kommentből származik (kibelezettcsirke szerzeménye), alább pedig az én válaszom szerkesztett változata olvasható. Sokkal fontosabbnak tartom ugyanis ezt annál, semhogy csak negyvenharmadik komment legyen egy bejegyzéshez.

A blog címe I hate it here. Ez nem véletlen, és nem is csak kiválasztottam egy faszán hangzó szót a Transmetropolitanból. Gyűlölöm, hogy Magyarország egy durván kirekesztő, emberi jogilag elmaradott ország. (Miközben persze magyar vagyok, az itteni kultúrát szeretem és érzem a magaménak, magyarul írok és magyarul dolgozom.) Gyűlölöm, hogy egy csomó ember, cigányok, zsidók, homoszexuálisok, és egészen más értelemben, de ugyanolyan felháborítóan a nők is hátrányos megkülönböztetésnek vannak alávetve, mert csak. Persze nem Afrikához, hanem mondjuk Hollandiához, Svédországhoz, Németországhoz, az Amerikai Egyesült Államokhoz vagy az Egyesült Királysághoz képest vagyunk elmaradottak. Itt pirulás nélkül le tudják írni egyesek a legteljesebb nyilvánosság előtt, hogy valakik “legszivesebben agyonvernék a női ruhában flangáló, melegfesztiválon résztvevő (idézem) “műbuzi” majmokat”. Ahogy Eörsi István mondta: van, amit nem lehet nem gyűlölni.

Tökmindegy, hogy ezt két homoszexuális, vagy a Ku-klux Klan helyi tagozatának elnöke és alelnöke mondta. A fenti állítás elhangzásakor nyilván jóindulatú egyetértéssel lett elfogadva, és azóta is szemrebbenés nélkül terjeszthető. Aki ideírta, annak nyilván nem azzal kell számolnia, hogy mostantól kezdve meg lesz ezzel bélyegezve. Ellenkezőleg: ezzel akarta defenzívába szorítani azt a demokratikus alapelvet, miszerint mindenkinek pontosan ugyanannyi elidegeníthetetlen emberi jog jár. Aki leírta, aligha gondolta végig, mi az az agyonverés, és szemlátomást nem gondolt bele abba, hogy melegeket már vertek agyon, nem is egyszer. Boldogan terjeszti ezt a véleményt, anélkül, hogy egy szóval is utalna rá, hogy mi indokolja a fizikai erőszakot ebben az esetben.

Az agyonverést én egy nyolcvankilencszeres, pedofil kéjgyilkos esetében sem támogatnám, mint ahogy a halálbüntetést sem. De ha mégis lenne halálbüntetés, ragaszkodnék a humánus megoldáshoz. Azért, mert az illető emberi lény. Ehhez képest itt valakik azt állítják, hogy helyes lenne a nemi identitásukat egy kissé radikális módon megélő embereket addig ütni, törni a csontjaikat (ha tört már el valamink, sejthetjük, hogy az mennyire fáj), összezúzni a belső szerveiket, hallgatni az üvöltésüket, amíg el nem hallgatnak, mert a belső vérzéseik mértéke és/vagy a létfontosságú szerveikre mért ütések száma meg nem haladja a kritikus értéket. Mondjuk felreped a szíve, és a vérnyomás szétrepeszti a mellhártyát. Akik ezt a gondolatot terjesztik, nyilván azt gondolják magukról, egy szolid középutat képviselnek és csak úgy duzzadnak a toleranciától. Hiszen nem vertek meg senkit. Ha az én ismerősöm mond ilyesmit, szó nélkül hagyom ott és nem lelkesen terjesztem a véleményét, hanem soha többet nem állok vele szóba addig, amíg ezt az állítását az utolsó szóig vissza nem vonta. Akkor elbeszélgethetnénk arról, mit is akart mondani tulajdonképpen.

Ma, Magyarországon, teljesen önkényes szempontok alapján kirekesztenek egy csomó embert. Azt gondolom, ezzel szemben csak egy radikális demokráciaigénnyel lehet fellépni. Már ha értelmezhető ebben az esetben a “radikális” szó, ugyanis a szoft megközelítés csak szoft kirekesztést fog eredményezni. Jelzem, az idézetben szereplő véleményt nem nevezném mérsékeltnek. Ha valamelyik fasiszta majom erre jár, és elolvassa az idézetben szereplő mondatokat, akkor azt fogja gondolni, lám, nem hiába birkóztam a zsarukkal és dobáltam a buzikat, mert magukat intelligensnek és mérsékeltnek beállító emberek is ezt akarják csinálni, csak valamiért még nem merik. Szóval aki ezt a gondolatot érvként hozza fel, valójában elkötelezett híve a buziverésnek.

Az általam elképzelt világban természetesen mindenki azt gondol, amit akar. Lehet homofób. Lehet xenofób. Utálhatja a zsidókat és a cigányokat. Ezt el is mondhatja, élhet a szólásszabadságával.

De.

Egy hajszálnyilval sem csorbíthatja mások törvény adta jogait. Ha egy felvonulást a rendőrség engedélyez, akkor ott nem röpködhetnek sörösüvegek. Onnantól kezdve az a demonstráció ugyanolyan szent, mintha az árván maradt koalakölykök mellett tüntetnénk. Akkor is, ha a felvonulók undort keltenek egyesekben. Szervezzenek ellentüntetést, és nézzük meg, hányan jönnek el, nézzük meg, ténylegesen mekkora az undorodók tábora. Nem kirekesztő sztereotípiák döntik el, hogy vállalhatnak-e valakik gyerekek vagy sem. A gyerekeket ismerő szakembereknek kell szakvéleményt formálniuk, hogy a gyerek fejlődését károsan befolyásolja-e ez a lépés. Ha ezt nem tudják bizonyítani, demokratikus alapelv, hogy őket nem lehet eltiltani a gyerekvállalástól — demokráciában ugyanis nem valaminek az engedélyezését, hanem valaminek a korlátozását szokás indokolni.

A tolerancia nem azt jelenti, hogy igazat adunk valakinek. Azt jelenti, elviseljük a jelenlétét, akkor is, ha minket zavar. Ehhez képest akadnak, akik másként gondolkodók és élők agyonverését támogatják. Számomra majdnem indifferens, hogy csak verbálisan, vagy reális sörösüvegekkel kísérletezve. Én csak érvelek ellenük (mármint a hozzám képest másképp gondolkodók ellen) — és, ha elég szélsőségesek, támogatom a társadalmi kiközösítésüket. De elviselem őket. Nem akarom őket agyonverni, nem akarom a szólásszabadságukat erőszakkal korlátozni, és ha ezt valaki megtenné, azt tartanám a nagyobbik rossznak.

Ja, és a tolerancia semmiképpen sem azt jelenti, hogy én tűrök, miközben nektek mindent szabad.