Orbán Viktor javaslatával — miszerint a “tévé-, rádió-, óriásplakát-reklámokat” ki kellene tiltani a politikai kampányolásból, gondosan ügyel arra, hogy a korrektségnek még a látszatát is elkerülje. Saját pártjának saját maga által megfogalmazott stratégiájához próbálja szabni a politikai verseny feltételeit.

A Fidesz eddig, természetesen, legyen most bármennyire is kibukva a politikai reklámokra Orbán Viktor, nem nagyon élt az önmegtartóztatás lehetőségével, szemrebbenés nélkül fosta tele a rendelkezésre álló felületeket saját reklámjaival. Mást is tett azonban: megteremtett egy hatalmas méretű, fanatizált törzsválasztói kört, akik számára axióma, hogy Orbán Viktor a nemzet megkérdőjelzhetetlen vezére, örökös spirtuális miniszterelnöke, szemben a posztkommunista, vadliberális rablóbandával, akikre értelmes ember nem szavaz.

Ha érteni akarjuk a két szavazói mentalitás közötti különbséget, elég csak a Népszabadságot összehasonlítani a Magyar Nemzettel, a Magyar Narancsot a Heti Válasszal. Egyértelmű politikai kötődésű lapokról van szó, az ideológiai függetlenség ötlete fel sem vetődhet. Mégis, azt gondolom, az átlag “balliberális” újságolvasó szeme azért csak jojózni kezdene, ha egyik reggel az a kritikai gondolkodásmódot tökéletesen mellőző, szervilis, ideológiailag telített, koncentrált szenny fröccsenne a lapokról a pofájukba, amiben az átlag “jobboldali” médiafogyasztó naponta merítkezik meg kéjes örömmel. Ezzel persze nagyon nem azt akarom mondani, hogy nincs baloldali Magyar Nemzet és Heti Válasz, hiszen Népszava és 168 óra címen bárki megvásárolhatja őket a legközelebbi újságosstandon: jobboldali Népszabadság és Magyar Narancs nincs. És húzzuk alá vastagon: a kizárólag gyűlölettel táplálkozó, megcsontosodott, unintelligens, zsigerileg fanatizált olvasókat kiszolgáltó baloldali Demokrata sincs. Nem lenne piaca.

Ha a Fidesz programja megfelelő hatásfokkal valósult meg, akkor a tipikus jobboldali törzsszavazó mára már semmiképpen sem a rugalmas gondolkodású, önálló véleményalkotásra a Párt kinyilatkoztatásától függetlenül is képes, öntudatos választópolgár, hanem a Fidesz alternatív információs csatornáival megfelelően körülvett alvó ügynök. Olyasvalaki, akire bízvást rá lehet bízni egy zaklatós gerillakampányt, aki nem lesz rest megreccsenni, csak hogy lakókörnyezetében minél hatékonyabban terjessze az igét.

A baloldalon ez persze nem divat. Nem állítom persze, hogy az SZDSZ mintája lenna a követendő, akiktől már hat, alázatosan csúszó-mászó levelet kaptam, miszerint könyörögve kérnek, hogy ne haragudjak, de ha tényleg, komolyan, valóban, most utoljára, de erősítsem meg, hogy szeretnék hírlevelet kapni, hogy aztán ne küldjenek semmit — de baloldalon valahogy nem divat a választók mindennapos basztatása. Ezért ott tényleg szükség van hirdetésekre, mind a szavazótábor mózgósításához, mind a választói figyelem megszerzéséhez. Ezek a választópolgárok ugyanis nem a behívójukat izgatottan váró tartalékos katonák.

A baloldali kommunikációba ugyancsak nem fér bele az a fajta gerillahadjárat, ami mondjuk a Magyar Vizslával, az MSZP szerverének feltörésével, vagy mondjuk a Klubrádió műsorának tegnapi leordításával fémjelezhető. Utóbbi a műsorból a közvetlenül az atrocitás előtt távozó Kósa Lajos szerint amúgy teljesen rendben van. Akkor már inkább a plaktozás.