Népszavazásra bocsátható a tandíj és a vizitdíj
Népszabadság, Lencsés Károly, 2007. június 6.
Abszolút és véresszájú tandíjpárti vagyok. Elég időt töltöttem már a felsőoktatásban ahhoz, hogy tudjam, micsoda eszméletlen pazarlást jelent, hogy hat év korlátozás és teljesítmény-ellenőrzés nélküli szabad rablást biztosítunk mindenkinek Magyarország legnagyobb és legdrágább játszóház-hálózatában, a felsőoktatásan. Ennek ellenére, ha a népszavazás eredményeképpen bukik a fejlesztési részhozzájárulás, a FER, visítva fogok ünnepelni. (Úgy, hogy én már a büdös életben nem fogok FER-t fizetni, akkor sem, ha marad: én már csak költségtérítéses képzésre vagyok jogosult.)
Az Alkotmánybíróság határozatát maximálisan üdvözlöm, még akkor is, ha úgy általában nem hiszek a közvelten hatalomgyakorlásban. Döntsenek a politikusok, nekik van apparátusuk és nem nekem; ők foglalkoznak az ország ügyeivel hivatásszerűen és nem én. A FER viszont azt gondolom, szimbolizál mindent, ami ratyi, szar és elviselhetetlen a mostani reformokban. Nézzük a receptet!
Van egy normális cél: ne legyen korlátozás nélkül mindenkinek, rá- és rá nem szorulónak, az egyetemre melegedni járó életművészeknek és tehetséges, belüket kihajtó fiataloknak egyaránt ingyenes a felsőoktatás. Ne legyen, mert drága; ne legyen, mert aki pazarol, az a többiek esélyeit rontja az európai munkaerőpiacon. Csakhogy ez a játék nem babra megy. A felsőoktatás ugyanis sokaknak az egyetlen esély a felemelkedésre. Megfelelően beirányzott oktatáspolitikával esélyt lehetne adni azoknak, akiket anyagi körülményeik folytán egyébként kajakra el lehet riasztani az egyetemek közeléből olyan mondatokkal, hogy “Fizess 105 ezer forintot”. Tandíj-bevezetés egyszerűen nem lehetséges megfelelően átgondolt és széles körű társadalmi konszenzussal kialakított kompenzációs rendszer nélkül. Azért van erre szükség, hogy annak, aki már a középiskola felől is jelentős hátránnyal érkezik, viszont már a közepes diploma is komoly esélyt jelentene neki, azt ne fingassuk meg azzal, hogy hülye vagy fiam/lányom, fizess.
Ehhez képest van egy felfújt hólyag, pechünkre pont oktatási miniszter, ráadásul még (a törvény beterjesztésekor) pártelnök is, így parlamenti többség áll mögötte. A választók tehát dugják fel maguknak az igényüket a társadalmi konszenzusra, ő, pardon, Ő, a lángelme a lángpallossal majd jól megadja nekik, amit érdemelnek. Ezek után, a kész törvénytervezetről lehet persze vitatkozgatni, tegyük hozzá, nem is eredménytelenül — ami végleg kimarad, az a megfelelő kommunikáció lehetősége. A tandíj híre nyilván mindenkihez elér, a rohamtempóban folytatott tárgyalások eredményei viszont nyilván nem. Ráadásul ezek az eredmények is elég soványak és részlegesek, a végül elfogadott szabályozás szerint például szociális alapon egyszerűen nem lehet tandíjmentességet szerezni. Aki tehát szegény, akinek a (tehetséges) gyerekének úgy kéne a felsőfokú oktatás, mint egy falat kenyér, az csak annyit lát az egészből, hogy ő bizony nagy valószínűséggel megint meg lesz szopatva, de emberesen. Tanulmányi alapú tandíjmentesség, az van: viszont, ha az egyetem akar ilyet, akkor a többi hallgatótól kell beszednie az így kieső összegeket. Egyszerűen nem volt idő a körültekintő tárgyalásokra, a fékek és ellensúlyok rendszerének kialakítására, csak azért, mert egy arrogáns, beképzelt alak a saját koncepcióját akarta látni a ciklus végén törvénybe kövesedve. (A bevételek trükkös módon az egyetemekhez kerülnének, így aki 2010-ben a FER esetleges eltörlésével próbálkozott volna, az milliárdos forrásokat vett volna ki a felsőoktatási intézmények zsebéből.)
Ezek után legalábbis megnyugtató látni, hogy az Alkotmánybíróság úgy látja: az egyszer már megkerült választóknak joguk van a korrekcióra, megmutathatják, hogy az ő megkerülésükkel sem lehet mindent. Ennek jegyében, ha az OVB a jelenlegi kilátásoknak megfelelően hitelesíti a népszavazási kérdést, a fejlesztési részhozzájárulásról szóló szavazáson én egészen biztosan határozott igennel fogok szavazni. Ha ezzel a Fideszt támogatom, akkor is; az esélyegyenlőség elvét ugyanis aktuálpolitikai kérdéseknél ezerszer fontosabbnak tartom.
[…] mélységesen egyetértek a tandíjas felsőoktatás koncepciójával — és mélységesen nem értettem egyet a konkrét […]