Vérontás árnyékban

300

Annak idején elég jelentős vitát folytattam egy kollégámmal, aki aki most habzó szájjal lelkesedik a 300-ért, hogy a Trója jó film-e vagy sem. Nekem mind a kettő tetszett, a filmkritikus kolléga csak az utóbbiért tud lelkesedni.

Persze, full meg tudom érteni, hogy neki sokkal jobban bejönn a 300 dögösebb, képregényesebb látványvilága — a szintén Frank Millerhez köthető Sin Cityben is imádtam, hogy képesek voltak a képregénnyel (na jó, a finnyásabbak kedvéért graphic novellel) teljesen analóg hangulatot teremteni. A 300 is olyan, mint egy A bevezető képsorok különösen zseniálisak; a Leonidast kerülgető farkas kidolgozása mindenkinek nyilvánvalóvá kell, hogy tegye: nem a realitás talaján mozgunk.

Kicsit aggódtam, hogy ahhoz képest, hogy csak egy csatáról szól az egész film, nem lesz-e unalmas; csípem ugyanis az akciófilmeket, de azért nem bánom, ha szól is valamiről a fene nagy vérzivatar. A 300 ilyen szempontból sem jelent csalódást; a könnyen megkülönböztethető, markáns karakterek, keserű, fekete humorukkal, illetve a Spártában játszódó (azért lényegesen kevésbé eltalált) mellékszál remekül oldja az állandó vagdalkozás monotóniáját.

Szóval mondom, megértem a Tróján fanyalgó kollégát, akinek nem tetszik annak lényegesen konzervatívabb és “filmesebb” látványvilága — mégis úgy érzem, nekem ugyanazért tetszik a két alkotás. (Ráadásul azt gondolom, hogy a trójai háború a thermopülai szorosban folyó csatával ellentében, fel sem lett volna dolgozható a képregényes eszköztárral — ehhez tényleg kellett a szűk tér és a kisebb cselekmény.) Fogtak egy agyonismert antik legendát, elképzelték, hogy hogyan képzelhették ezt annak idején a a görögök, majd feltranszformálták az egészet a 21. századba. A végeredménynek nyilván köze nincs a valósághoz, de aki a valóságot akarja látni, az jelentkezzen az ELTE BTK régész szakirányára, és turkáljon kedvére.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.