A Fidesz nyelvújító kampányának talán egyik leggroteszkebb darabja a “provokáció” szó átértelmezése. A párt prominens személyiségei ugyanis konok következetességgel kizárólag vérlázító kontextusban képesek provokációról beszélni.

Októberben a zavargásokat például a rendőrség provokálta ki. A provokáció abban állt, hogy a rendőrség megkísérelte a be nem jelentett tüntetéseket — a rendőrségi törvény rendelkezéseinek engedelmeskedve — feloszlatni. Persze, a rendőri túlkapások ténye kétségtelen; ugyanilyen tény azonban, hogy a balhét a törvényeket megszegő állampolgárok kezdeményezték. Kijelenthető az is, hogy az intézkedő rendőr túlkapásai ellen sem tekinthető jogkövető magatartásnak a kődobálás, a verekedés, de még a tanklopás sem.

A Magyar Köztársaság legitim miniszterelnökének szereplése szintén provokáció. Bezzeg, amikor még Orbán Viktor volt a kormány elkötelezettségtől vöröslő feje, akkor ez a pozíció több volt egy közjogi tisztségnél (annyira, hogy még Medgyessy is “csak” közjogi értelemben lehetett miniszterelnök a korabeli ellenzéki szóhasználat szerint), amivel komoly spirituális kötelmek is együtt jártak. Nyilván ez csak a jobboldali miniszterelnökre igaz, a baloldaliak hivatali idejük húzzák meg magukat egy légvédelmi óvóhelyen.

Március 15-én a provokáció az volt, hogy a rendőrség letartóztatott egy olyan személyt, aki sem az idézés, sem az ügyvéddel való többszöri egyeztetés után sem volt hajlandó megjelenni a rendőrség előtt, hogy az ellene folyó eljárásban részt vegyen. A jobboldal álláspontját kommunikáló KDNP-ben fel sem merült, hogy Budaházy elejét vehette volna ennek az aljas tettnek (ami sajnálatos módon szintén törvényi kötelezettsége volt a rendőrségnek), ha megjelenik a rendőrségen. A hatóságok elöl való bujkálás és az alkotmányellenes cselekvésre való folyamatos uszítás azonban sem a Fidesz, sem a KDNP szemében semmiképpen sem minősült provokációnak.

Mint ahogy azon radikális honlapok tevékenysége sem, amelyik folyamatosan készítette fel a csürhét, pardon, a békés tüntetőket a még hatékonyabb randalírozásra, pardon, a rendőrség provokációja elleni markáns állampolgári fellépésre.

A tegnapi napok eseményei kapcsán Navracsis mester azért megemlítette azt is, hogy ez is a kormánypártok érdeke volt. Ezt a gondolati konstrukciót azért már nehéz követni: eszerint a szélsőséges elemek ezúttal minden előzetes és nyilvános uszítás ellenére otthon maradtak, az Andrássy úton pedig kommunista ügynökök verekedtek a politikai dróton rángatott rendőrséggel. Ezt túl sokan már nem fogják megkajálni.

Mint ahogy azok is egyre kevesebben lehetnek, akik a törvények következetes betartatását provokációnak tekintő bűnöző elemeket szimpatikusnak és megértésre érdemesnek találják.