Gyurcsány Ferenc szemlátomást megőrül az értelmetlen politikai gesztusokért. Az én szememben azért nem elhanyagolható, hogy szemben az előző esettel, ezúttal legalább fizetett hirdetésben osztotta az észt a miniszterelnök. A hálózaton fenn levő változatban huszonhat sűrűn teleírt oldalon.

Megtisztelő persze, hogy Gyurcsány Ferenc azt gondolja, hogy Magyarország az az ország, ahol a miniszterelnök kritikusai, esetleg a bizonytalan politikai identitású választópolgárok izomból cuppannak rá huszonhat oldalas dolgozatokra, hogy aztán kőkemény intellektuális munkával kialakíthassák saját, egyedi álláspontjukat. Ezzel szemben én azt gondolom, Magyarországon a meghatározó többség sikoltozva rohan el, ha valaki több tíz oldalas politikai tanulmányokkal fenyegeti őket. Nem szeretünk olvasni, imádjuk a konzerv véleményeket és a könnyen emészthető üzeneteket — lehet, hogy egy kicsit suttyónak hatunk így, mi magyarok, de ez van.

Az ellenzék így simán megtehette, hogy csak úgy lazán odafröcsög egyet — Navracsis például csupa olyasmit kér számon a tanulmányon, ami, ha implicit formában is, de egyértelműen benne van. Hogy csak két példát említsünk: Gyurcsány kerek perec bevallja, hogy bizony, az MSZP-től sem áll távol némi popupizmus, és konkrétan számot ad arról, miért volt sikertelen az MSZP-s miniszterelnökök által vezetett kormányok gazdaságpolitikája. A Fidesz frakcióvezetője ugyanis tudhatta jól, hogy jó eséllyel még a sajtótájékoztatón megjelenő újságírók többsége sem olvassa el a dolgozatot, így kockázatmentesen beszélhetett baromságokat.

Érdekes kérdés pedig, hogy a Gyurcsány által “demokratikus minimumnak” definiált érték valóban mindenki által követendő-e. Valóban igaz, hogy a politikai pártoknak el kell fogadniuk, hogy valamennyi riválisuk a közjó érdekében tevékenykedik? Ezt nem gondolom. A demokratikus párbeszédnek ennél sokkal szélesebb körűnek kell lennie. A demokratikus minimum a jogállamisághoz való ragaszkodás. A radikális kritika korlátozása csak a kormányoldalnak áll érdekében.

Gyurcsány Ferenc maga is írja: itt csak az apró lépések politikája fog segíteni. A reformok stratégiája csak hosszú távon érik be. A népszerűségvesztés okozta fájdalmat le kell nyelni. Ez a dolgozat nem más, mint merő pótcselekvés — noha annak tökéletesen fair és ártalmatlan.