Aktív Linux felhasználó vagyok. Utálom is, mint a szart.

Nem arról van szó, hogy a Linuxnak nincs rendben a filozófiája: nagyon is rendben van a filozófiája, csak éppen használhatatlan. A Windows filozófiájáért felelős emberek beleit szívesen ontanám ki egy krumplihámozóval, viszont használható. Nem is irritálna a Linux-jelenség, ha egyes geek arcok nem csinálnának egyfolytában úgy, mintha a Linux alkalmas lenne mindennapi használatra. Persze alkalmas — számítástechnikai szakembereknek és hozzám hasonló fanatikus őrülteknek. Édesanyám előbb térne vissza az abakuszhoz, semmint hogy képes legyen Linuxot használni.

Tegyük fel, hogy elmegy hozzá a kisfia, felinstallál neki egy kereskedelmi disztribúciót, amiben nem okoz gondot (nem igényel szakdiplomát) a grafikus felület belövése. Tesz fel neki levelezőprogit, szövegszerkesztőt, táblázatkezelőt, prezentáció-készítőt. Videót és tévét nézni nem fog tudni, mert nevezett kisfiúnak két év alatt nem sikerült az mplayert vagy úgy egyáltalán, a filmnézéshez használatos cuccokat megfelelően beállítania. Nem baj; legfeljebb nincs több on-line Fidesz-sajtótájékoztató. Kisfiú elmagyarázza neki, hogy szöveget lehetőleg csak úgy szerkesszen, hogy az összes, Windowst használó partnere valami kurvára mást fog látni az általa (akár Word-formátumban) elkészített dokumentumból, nyomtatni pedig majd csak fél órás baszkurálás után fogják tudni azokat. Édesanyám, aki nemzetközi tréner, és elemi érdeke, hogy az általa előkészített prezentáció használhatatlanságáról ne Indonéziában kelljen szembesülnie, ezen a ponton verné szét a fejemet egy egérrel, és vágná el a torkom a telepítőcd szilánjával. (Mivel édesanyám még életében nem játszott a számítógépen Tetrisnél izmosabb programmal, ezért neki a játékok nem hiányoznának; másnak valószínűleg éppen ez üti ki eleve a Linuxot.) De vegyük a jobbik esetet és tegyük fel, hogy el tudtam szaladni.

Édesanyám ezután elmegy kirándulni, készít pár fotót, majd összedugja a fényképezőgépét a számítógépével… és nem történik semmi. Felhívja a kisfiát, és most elárulom, hogy a kisfiú sem fog tudni segíteni. Ha kell egy új program… hát nincs, vagy ha van, majd a kisfiú lesz az, aki feltelepíti azt. Egy router hozzáillesztése a rendszerhez a kisfiú otthoni hálózatán Windows alatt 10 másodperc volt, Linux alatt még most sem hézagmentes — a meglevő kis szakértelem nélkül pedig egyáltalán nem ment volna.

Faszányos persze a nagyobb stabilitás, a szimpatikus, barátságos és mégis következetes programfejlesztési filozófia, a kicsivel nagyobb netbiztonság. Ezeket a dolgokat az átlagfelhasználó azonban csak akkor tudja értékelni, ha nem kell egészen elementáris igényeiről lemondania. Pláne, hogy a legtöbb felhasználónak a Windowst sem kell megvásárolnia, hiszen adják a géphez — és nem olcsóbb üres gépet venni, mint telit. A Linux már akkor zabálja az erőforrásokat, amikor a Windows még csak eszi. Ráadásul: hol van az a grafikus, aki Linuxot kezd el használni, bízva abban, hogy majd csak lesz Linuxos Coreldraw; hol van az a tördelő, aki megvárja, amíg professzionális kiadványszerkesztő programot portolnak neki Linux alá?

A Linuxnak is megvan a maga helye — az egyik sarokban. Masszív és széles körű elterjedésének éppen a masszív és széles körű elterjedtség hiánya szab gátat; amíg a Windows a maga arrogáns és aggresszív módján képes kiszolgálni a mezei felhasználók nagy többségét, a Linux meg nem, addig kár a lesajnáló mosolyokért.