El a kezekkel a traktoroktól!

Azt kell, hogy mondjam, Demszky Gábor a Fidesz-éra legsötétebb, legsuttyóbb időszakát idéző módon áll hozzá a szabadságjogokhoz. Akkoriban is kurvára baszta a csőrömet, ha a hatalom indokolatlanul csorbítani akarta az őket kritizálni akarók jogait és lehetőségeit — magát liberálisnak nevező politikus szájából még brutkóbb ez a típusú demagógia.

Függetlenül attó, hogy a törvény betűje mire ad lehetőséget, a főpolgármesternek nem feladata, hogy meghatározza, milyen tüntetést lehet és milyet nem lehet tartani Budapesten. Ez rendőrségi ügy. A rendőrségen kívül civilizált ember nem korlátozza hatalmi szóval a demonstrációkat. Lehet, hogy lehet, akár jogszerűen is, de hogy nem elegáns, az biztos.

Természetesen továbbra is bunkó paraszt suttyóknak tartom a mostanában tüntetők egy jó részét, a követeléseiket pedig immorálisnak és megalapozatlannak — ennek ellenére nem vigasztal, hogy valaki ugyanezen okokból korlátozni kívánja a surmók szabadságát. Ha ebből szokásjogot csinálunk, akkor egy idő után már az arcunk sem rezzen majd, ha valamilyen tényleg fontos és megalapozott ügyben nem lehet majd kellő súllyal demonstrálni.

Demszky egy kicsit elgaloppozta magát, csak azért, mert a küszöb alatt átcsusszanva megint főpolgármester lehetett. Elfelejtette, hogy a szabadság nem az, ha a hatalom által engedélyezett esetekben és formában mindenki véleményt nyilváníthat. A szabadság az, ha a legnagyobb hülyéknek sem fogjuk be erővel száját, vagy húzzuk ki alóluk a traktort.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.