Olyasvalaki távozott most el, akinek jelen sorok írója is különösen sokat köszönhet. Az ő fanyar stílusú, utánozhatatlanul szellemes előadásai villantották fel előttem, milyen szép is a politikai filozófia, az ő inspirációjára írtam a szigorlati dolgozatomat feminista politikafilozófiából — a dolgozat védése pedig olyan szellem élmény volt, ami egy fél szakdolgozatra elegendő muníciót adott.

Azon kevesek egyike volt, akit fenntartások nélkül bárki nevezhetett normálisnak. Képes volt morális hőzöngések nélkül nyilatkozni a politikától — volt meggyőződése és mégis független gondolkodó volt a szó legnemesebb értelmében. Akkor is érdemes volt rá odafigyelni, ha az ember éppen nem értett vele egyet. Egyike volt a legeslegjobbaknak. Józan volt és elismerésre méltóan széles látókörű.

Két hete láttam utoljára, éppen Ludassy Máriának magyarázott valamit az egyetem folyosóján, jellegzetes, kedélyes stílusában, mosolyogva bólintott oda nekem. Szerepel a szakdolgozatom köszönetnyilvánításában és a védés után neki akartam ajándékozni egy példányt. Szerettem volna a tudomására hozni: megfogadtam a tanácsait, amit a szigorlatomon adott. Most már csak az emléke előtt tiszteleghetek.