Sváby András pofára esett. Akit Orbán Viktor sarokba tud szorítani, az akár el is gondolkodhatna rajta, tényleg újságíró akar-e lenni. Márpedig Svábi Andrást nem csak sarokba szorították, hanem felmosták vele a stúdiót, kifacsarták, beáztatták, kihipózták, átnyomták egy öblítőprogramon, majd másodpercenkénti kétezres fordulatszámmal kicentrifugálták és felakasztották száradni.
Mik voltak a legalavetőbb tévedések? Először is, egy gigantikus magas labda volt, amikor Orbán azt találta mondani, hogy a miniszterelnök nyilvános fellépése ma provokáció.
Leírom még egyszer: az erőszakot interjúban is “elutasító” Orbán szerint, ha ma a Magyar Köztársaság legitim, demokratikusan megválasztott miniszterelnöke beszédet tart a nyilvánosság előtt, az provokáció. Nem az, és nem lehet az. Akit ez provokál, az demonstráljon; aki pedig rendet bont, azt vigyék el a zsernyákok. Pont. (N.b. a miniszterelnök mostanában nem szerepel százezres tömegrendezvényeken.)
A másik, véleményem szerint alapvető gázosság, amibe bele kellett volna menni: rá kellett volna nyomulni arra, hogy Orbán szerint Magyarországon válság van. Magyarországon nincs válság, megszorító intézkedések vannak meg maroknyi elégedetlen. A többség egyszerűen sajnálja majd a fáradságot az ellenállásra, ha egyáltalán lehetséges az. Aki nem fizeti be az adóját, arra majd rászáll az Apeh; a kenyeret senki nem fogja elrabolni a boltokból, hanem megveszik drágábban. Estébé. Folytatódnak majd a tüntetések — fenyeget a pártelnök. Hát folytatódjanak, vazzeg, ha van valami, amiben egyetértünk, hát az az, hogy Magyarország addig lesz demokratikus ország, amíg mindenki addig és azért tüntet, amiért akar. Ha valaki az aranyhalak szavazati jogáért akar harcolni, meg kell neki engedni. Ha valaki kolbászból akar magának kerítést, a képviselői költségtérítési keretből, nincs az az isten, hogy ezt a vágyat megtagadjuk tőle. Magyarországon akkor lesz majd válság, ha legalább százezrek lesznek majd az utcán folyamatosan, nem pedig a polgári körök tagságának töredéke.
Mindenki, aki mást akar, azt akarja, hogy a politika engedjen a hőzöngésnek, és az erőszaknak, egy kisebbség nem is túlságosan erős nyomásának. Svábi András pedig nem keményeket kérdezett, ahogy azt ő állította, hanem megpróbált pár kormányzati szlogenből kérdést kovácsolni. Pártelnököt ilyesmivel csőbehúzni — na, az tényleg szép mutatvány lett volna.