Menni vagy nem menni

Nick Hornby: Hosszú út lefelé. Európa, 2006.

Szilveszter éjszakáján öngyilkosok gyülekeznek London legnépszerűbb öngyilkossági helyszínén, egy toronyház tetején. Végül, éppen egymás hatására, úgy döntenek, hogy legalábbis elhalasztják a döntést — elindulnak lefelé, és ezzel kezdetét veszi egy hajmeresztően morbid, cinikus és letehetetlen történet.

A sztori nézőpontja folyamatosan váltakozik a négy főszereplő között, így az eseményeket mindig másvalaki interpretációjában, annak stílusában olvashatjuk. Alighanem elég hamar eldöntjük majd, melyik szereplővel tudunk azonosulni és melyikkel nem; én például a csajok egyikétől rendszeresen sírógörcsöt, a másiktól nehezen múló dührohamot kaptam, csak a két pasival tudtam kijönni valahogy.

A tulajdonképpen semmiről semmiről sem szóló, és éppen ezért meglepő módon mégis dinamikus és érdekes történet egyetlen tétje alighanem az, hogy megérthessük: mi vezet valakit az öngyilkosság szélére, és mi az, amiért mégis éremes lehet élni. Vaskos túlzás lenne azt állítani, hogy a Hosszú út lefelé erős és fajsúlyos társadalomkritika, de egy nagyon görbe és mégis lepzeletlenül őszinte tükörnek azért elmegy. Ebben a túlfeszített élethelyzetben olyan dolgokat mondanak a szereplők egymás és mások szemébe, amelyekre rendszerint célozni sem nagyon szokás.

Falrengetően vicces és szívszorítóan szomorú jelenetek váltogatják egymást mindenféle előzetes jelzés nélkül; a regény vége mellőzi a felesleges, zsebkendőfacsa szentimentalitást és az olcsó, banális megoldásokat egyaránt. És a hab a tortán: állati friss az egész, egy év alatt ideért a fordítás.

One Response to Menni vagy nem menni

  1. […] Elképesztően erős hangulatú, életközeli könyv emberi kapcsolatokról és emberi gyengeségekről, akárcsak Hornby másik, általam olvasott regénye, a Hosszú út lefelé. […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.