Angliából hozta haza és mutatta meg nekem egy DVD-t egy barátom; ha egyszer ide is eljut, egy ultrabrutális filmet tekinthetnek meg az sci-fi rajongók: egy háborús filmbe oltott, élőszereplős animét.

A XXI. század és egy ötvenéves háború végén járunk: az Keleti Szövetség végül legyőzte az Európai Uniót, de a Földet eddigre elborítja a nukleáris és vegyi szennyeződés, az atomjaira hullott társadalom meg talán soha nem lesz képes felállni ebből a sokkból. Ráadásul a fegyveres konfliktusoknak nincs vége a háborúval. A Hetes körzet terroristái ellen embertelen körülmények között, embertelen eszközökkel folyik tovább a harc. Ekkor áll elő egy tudós egy új tudományos módszerrel: egy kisebb népcsoport tagjainak szervezete olyan, speciális sejteket termel, amelyeket tovább tenyésztve lehetővé válhat új szervek növesztése. Itt is lenne az ideje valamilyen orvosi csodának, mivel a népesség hatvan százalékát megbetegítette már valamilyen környezeti ártalom. A tudós személyesen is érintett az új gyógymódok kidolgozásában: felesége is halálos beteg, fia pedig önkéntesként indul a terroristák elleni harcba, és nehéz lenne megmondani, hány darabban tér majd haza.

Maga az alapszitu sem különösebben rózsás tehát, de sem a kibontás, sem a választott eszközök nem engedik, hogy sétagaloppként éljük meg a majdnem három órás filmet. A kutatások enyhén szólva visszaféle sülnek el, ez újabb, hátborzongató csavart jelent a történetben. A némi miszticizmussal is fűszerezett sztori ezer szálon fut, csak nagyon lassan kezd el összeállni a teljes kép; ráadásul mindezt a japán készítők japán hozzáállása is nehezíti az európai néző számára. Az igen egyedi atmoszférát tovább mélyíti a nagyon durva, nagyon modern elektornikus és metálzene, ami néha már-már klasszikusba hajló darabok váltanak fel újra és újra. A képi megoldások is szédületesen újszerűek, teljesen gátlástalanul olvasztják magukba az animék hagyományait; néha kifejezetten visszaköszön egy-egy ismertebb alkotás néhány képkockája.

Azt, hogy elsőre, segítség nélkül fullra összeáll majd a kép, azt ne várjuk semmiképpen se; de arra se számítsunk, hogy a film megtekintésének napján bármi értelmeset vagy vidámat csinálunk majd. A szereplőkkel együtt véresen meg kell küzdenünk a leghaloványabb reménysugárért is, és ez alighanem ugyancsak igénybe vesz majd minket.. Ugyanakkor kihagyni szimplán csak gyávaság lenne, ezúttal ugyanis nem rejtőzhetünk esztétikai ürügyek mögé: ez a film bizony üt, mint a légkalapács.