Minipolitikai vakáció

Az elmúlt napokat mindenfélet távoli, értelmes civilizációtól elmaradt helyen tölöttem — no nem mintha ott nem történtek volna újságírnivaló dolgok. Jelen esetben némi előzetes magyarázkodás is szükséges: szűkebb szakmai alma materem az egyik budapesti egyetem hallgatói önkormányzata. Már egy jó ideje magam mögött hagytam az érdekképviselős tevékenyésget — az utóbbi évek alatt azonban egyre nagyobb szükség támadt egy független, de azért lojalitásra képes szakértőre, aki mindenféle kérdésekben képes egy kicsit professzionálisabb irányba vinni a szervezetet. Ilyen minőségemben voltam vendég az alakuló közgyűlésen is.

A szóban forgó szervezetben dúlik a demokrácia, ami azt jelenti, hogy az önkormányzat politikáját igen nagy mértékben meghatározó (egyfajta miniszter- és köztársasági keverék) elnök az elkövetkezendő egy évben az lesz, akit a hallgatók által választott képviselők megválasztanak. Sokat lehet hallani a hallgatói önkormányzati mozgalom korruptságáról — nos, tanúsíthatom, ebből egy szó sem igaz. A döntésre felhatalmazott képviselők olyan mértékben állnak távol az operatív döntéseket végző magtól, olyan szinten éretlenek, kicsinyesek és inkompetensek, hogy megvesztegetésükről, akár erkölcsi, akár anyagi értelemben egyáltalán nem lehet szó.

A demokrácia totális elszabadulását történetesen az is gátolja, hogy a képviselők eleve nincsenek is tisztában azokkal az információkkal, amelyek egy ilyen döntés meghozatalához szükségesek. Az elmúlt fél évet lényegében az elnöki munkára való felkészüléssel töltő, a feltétlenül szükségesnél lényegesen arrogánsabb, ám legalább kompetens jelölt így ugyanazokkal az esélyekkel indul, mint az elviselhetőnél nagyságrendekkel arrogánsabb, ám az elmúlt fél évet destruktív, kekeckedő baszakodással múlató, jogosítványait maximálisan abuzáló rivális.

Hogy a kép teljes lehessen, a választott tisztségviselőkből álló, az imént operatív magnak nevezett banda sem töri magát éppen össze, hogy év közben olyan mértékben beszámoljon a munkájáról az őt megválasztó szervezetnek (és így lényegében az adott intézmény összes hallgatójának) hogy az ő nyeregből való kiütésükön álmodozók valódi, kompetens vetélytársként léphessenek a ringbe. A kérdést tehát még véletlenül sem a tényleges szakmai viták, hanem a saját fontosságuk tudatától megrészegült, évente max háromszor-négyszer érdemi szerephez jutó, amúgy leginkább az évközi bulikra koncentráló bagázs pillanatnyi szeszélye fogja eldönteni: ki az, akinek támogatása nagyobb mértékben járul hozzá az egójukhoz.

Hogy ezek után történetesen egy kompetens egyéniség jut mandátumhoz, inkább csak a véletlen műve. És akkor még sehol sem vagyunk azoktól a társönkormányzatoktól, ahol a választásokat titokban rendezik, és haveri társaságok birkóznak egymásért a totális, mindenféle beszámolási kötelezettség nélküli hatalomért meg a súlyos költségvetési tízmilliókért.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.