Álljuk a cehet (?)

Hát igen, a tandíj. Sajnos ebben az adótudatosság terén büszke sereghajtó országban valahogy senkinek nem megy bele a fejébe, hogy ingyenebéd nincs, ergo ha valaki egy drága — és egyelőre még igen jó minőségű — szolgáltatást szippant fel, akkor annak valaki megfizeti az árát. Ha nem az illető, aki mellesleg hatalmasat kaszál majd a diplomájával (a diplomás munkanélküliség minden ellenkező híresztelés dacára elenyésző, és különben is — azért aligha lesz munkanélküli valaki, mert diplomás), akkor majd mi, az adóforintjainból.

Nb. vannak, akik taníttatásáért még az ember szívesen fizetne is — halmozottan hátrányos helyzetű családokat, akiknek már az is erőfeszítés, ha mondjuk az omladozó Körösi Csoma Sándor Kollégiumot is ki kell fizetniük, talán nem feltétlenül ésszerű még a tandíjjal is megbaszni. Ugyanakkor a felső középosztálybeli, az egyetemet afféle rekreációs központnak tekintő láblógató kis seggfejekkel, akik évfolyamtársaikkal íratják meg a zh-ikat, az ember szívesen megfizettetné mindezt. És hát van egy széles réteg, aki nincs rászorulva arra, hogy az utolsó vasig fizessük a költségeit — sajnos ez, mint kritérium egyszerűen nem volt képes beépülni a köztudatba. Az állam osztogasson csak, lehetőség szerint mindenkinek.

A most felvetődő konstrukció első hallásra (a részletekben persze még egy hordányi ördög is lakozhat) még nem is a legrosszabb — nem árt szépen tudatostítani mindenkiben, hogy mennyit költött rá az állam. Ha ez akár csak egy jottányival is hozzájárul ahhoz, hogy az ember felelősségteljesebben gondoljon az egyetemi tanulmányaira vagy úgy általában az állami költekezésekre, már érdemes elővenni a wc-pumpát, hogy mindezt a közvélemény torkán is le lehessen gyömöszölni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.