Elő a bicskákkal?

Magyar Bálint lehet a buktató

Magyar Nemzet Online, 2006. május 16. 0:02

Hát hiába, lehetett sejteni, én is mondtam már, hogy az oktatásügy bizony elég elég kemény dió lesz. Hogy az SZDSZ ragaszkodni fog a poszthoz, ez elég nyilvánvaló volt; hiába kezeli mindenki úgy Gyurcsány miniszterelnöki-vitás beszólásait, mint az írott malasztot, ez aligha lehetett több politikai manővernél. Ezzel Gyurcsány sikeresen tett úgy, mintha elfordulni Magyartól, tett egy gesztust saját szavazótáborának — hogy aztán később, adott esetben sajnálkozó arccal jelentse be: a koalíciós megállapodás előbbre való. Mint ahogy az is várható volt, hogy a szocialisták Idiotizmus Munkacsoportja megint elkezdi majd verni a tamtamot, és kisebbségi kormányzásról meg MDF-fel való koalíciókötésről kezd el szónokolni. Szegény szomorú seggfejek, sose fogják megtanulni, mi az a demokrácia, pedig a köztársaságielnök-választáson egyszer már odakozmáltak erre.

Hiller István, az alternatíva, okos, felkészült politikus volt — ami hiányzik belőle, az pont az az eltökéltség, ami ahhoz kell, hogy a döbbenetesen maradi közoktatás és a nem is annyira feudális, mint inkább istencsászári berendezkedésű felsőoktatás niemandjai között rendet vágjon az ember. Kurva nagy csúsztatás lenne azt mondani, hogy minden rendben ment az oktatásügyben az elmúlt négy évben, de legalább elmozdulás volt attól az állapottól, amikor csak dagonyáztunk a sárban, és azt röfögtük: elitképzés… diákolimpia… elitképzés… diákolimpia, miközben a nem-elit iskolákban kontraszelektált pedagógusok nyomorították a diákokat, a felsőoktatásban pedig ívben szarták le az új idők kihívásait az elefántcsonttorony ablakából.

Most sem tartom valószínűnek, hogy az MSZP vezetésébe lényegében belebukott Hiller idén ki tudna lépni a különböző oktatáspolitikai lobbik között elegánsan, de kissé ijedten szlalomozgató aranyhörcsög szerepéből.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.