Lefosom, hogy Járai Zsigmond hol mit mond. Már kinvezésének első percétől ezt tettem, azóta max egyra magasabban és egyre folyékonyabban: azt gondolom, egy pénzügyminisztert egy lendülettel jegybank-elnöknek kinevezni olyan szemkápráztató, arcpirító arcátlanság, amely tökéletesen jellemezte az Orbán-éra személyi döntéseit — akár a régi barát, Simicska Lajos APEH-elnöki kinevezése vagy Grespik László is az eszünkbe juthat. A befektetők is leszarják, mit mond (legalábbis gyanúsan toleránsak voltak a mostani kormánnyal szemben) — miért nekem kéne izgatnom magam?

Az érdekes azonban az, hogy Járai Zsigmond az egyetlen, akit a jobboldal elismer független értelmiséginek. Nyilván ugyanúgy forralja a vérüket, amikor azt találja nyilatkozni Linzben, hogy Magyarország “vesztes ország”, amely “az új EU-tagállamok között immár az utolsók közé tartozik, miközben korábban még azt lehetett gondolni róla, hogy az elsők között vezetheti be a közös valutát”, mint amikor magyar értelmiségiek írogattak mindenfélét az ország állapotáról külföldön (ők erről egyébként polgári akkurátussággal listát is készítettek), vagy Kovács László “merjünk kicsik lenni” szlogenje. Járai Zsigmond kapcsán mégsem hangzik el soha az olyannnyira szeretett “áruló” kifejezés — a magunk részéről csak üdvözölni tudjuk ezt a mentalitást, és hát elvégre valahol mindenkinek el kell kezdenie.

Járai Zsigmond amúgy is egyike azoknak, akikkel szemben a Fidesz már réges-rég megkezdte a tolerancia gyakorlását, afféle kis próbababa; azt legalábbis még róla sem hiszem el, hogy a harcos ellenzékiség lendítette őt 1976-ban az Állami Fejlesztési Bankba, vagy tette lehetővé, hogy Mongóliában tanácsadóként dolgozzon. Mégis, még Pénzügyminiszter is lehetett belőle.

Persze az is lehet, hogy egyszerűen csak egy szervilis, opportunista alak, akiket mindig tárt karokkal vár a Fidesz vezérkara.