Izgalmas, véres, brutálisan gyönyörű választási kampány, szenzációs teljesítményekkel és eget-földet rengető pofáraesésekkel, a végén pedig az elmúlt tizenöt év első igazi fordulójával: a kormányerők továbbra is kormányerők. Mi több, akik most vereséget szenvedtek, nagyobbat koppantak, mint négy éve: az eddigi “szoros” többség helyett most “kényelmes” többség lesz. (Ez a lényeg szempontjából akár figyelmen kívül is hagyhatjuk.) Ha a kormánynak most arrébb kell lapátolnia valami szart, hát ama nyugodt, felemelő érzés birtokában teheti, hogy ezt bizony ő hagyta ott saját magának.
Legalább ennyire izgi, hogy mi várható ezután. Orbán Viktor tegnap a Dísz téren megint sasszézott egy nagyon elegánsat: elvitte a balhét. Még arra is talált időt, hogy óva intsen mindenkit attól, hogy a Magyar Demokrata Fórumot kiáltsák ki bűnbaknak: három másodperc fujjogás után feltette a kezét, és felkért mindenkit arra, nézzenek szépen magukba. Szép nagyot rúgott a szélsőjobboldali szavazókba is; “indulatból szavaztak”, ahogy azt a baloldali szavazók, akik bölcsek, soha nem tennék. Magyarán a MIÉP még a büdös komcsiknál is rosszabb. A tömeg reakcióit figyelve pedig aligha gondolhatja bárki is komolyan, hogy ezután Orbán bukása következik majd. (Ha Semjén és Mikola szép csendben elsiklik a saját taknyán, azon azért nem fogok meglepődni.) Az igazi taktikai kérdés Orbán számára most aligha saját politikai túlélése; hanem hogy mit kezdjen Dávid Ibolyával. Meglepő lenne, ha Orbán még egyszer meg merné játszani, hogy a pártok fölött lebeg, miközben Dávid a saját politikai identitását kovácsolgatja a Parlamentben vagy — mondjuk — a média-kuratóriumokban. Úgyhogy alighanem a jobboldlon is elég szép meccs lesz várható.
Szintén nem érdektelen a kormánypártok sorsa. Az ígéreteket magából szökőkútként ontó Medgyessy helyett ugyanis most a kőkemény reformokat lóbáló Gyurcsány lesz mindjárt a ciklus elején miniszterelnök — az egyetlen kérdés, hogy megkapja-e hozzá a szükséges támogatást vagy sem. Fogadni mindenesetre az igenre érdeme, a mostani győzelem egyértelműen Gyurcsányé, és most nincs az a szilikatalin, akiknek rózsaszín nyivákolása esetleg megfúrhatná a jólétinek aligha nevezhető intézkedéseket.
Akik szeretnek jól szórakozni, azoknak most alighanem a koalíciós tárgyalásokra érdemes gyúrniuk; a szokásos rögbimeccs a miniszteri posztokért pont a győzelem miatt a szokottnál is durvább lesz. Jelen sorok írója az elmúlt négy évben több alkalommal is testközelből figyelhette a két párt oktatási elképzeléseinek ütközését. Magyar Bálint még a maga plüssnyúlszerűségében is betoncsökönyösségű Hiller Istvánból is kiverte már a szart; az évezred legnagyobb faszkodásának tekinthető köztársasági elnök választás körüli fiaskó sem tehette sokkal rugalmasabbá a kudarcot úgy amúgy a saját seggfejeinek köszönhető MSZP-t. Fura lenne, ha most nem lenne senki, aki rögtön az elején tudatni akarná a szabad demokratákkal: most már tényleg elég a demokratikus szarakodásból, itt az ideje, hogy a kisebbik koalíciós partner is alkalmazkodjon. A kisebbik koalíciós parnternek pedig épp az oktatásügy a gumiegere. És akkor a reformelképzelések különbözőségeiről még nem is beszéltünk — ne is beszéljünk, hiszen ott azért még a szakmaiság sem teljesen kizárható.
Szóval olyan nagy Hawaii aligha várható. Ha eddig nem tudták volna, hát most politikusaink is megtanulják majd: nem azért jöttünk a világra, hogy az örömöknek éljünk.