Sose gondoltam, hogy a Fidesz ennyire elbágyadhat. Mintha elfelejtették volna, tavaly miben is állt a nagy varázslat: Orbán összedobott egy spontán image-ű, jó pár tízezres naggyűlést a TF-re, utána pedig nyakába vette az országot, és egyszerűen a csapból is ő folyt. Ő volt az utolsó pillanatban mégis hadbaálló, lángszavú miniszterelnök. Most meg mintha azt képzelné, hogy létezik legalább egyetlen olyan bizonytalan szavazó, aki maga alá vizel a meghatottságtól, ha meglát egy naggyűlést, és rögtön lázasan hegyezni kezdi a golyóstollát a vasárnap esedékes választásokra. Márpedig hiába látogat meg Orbán egy rakás választókerületet, ha ezek hangját elnyomják a nagyyűlések szónoklatai.

Vagy nem képzeli? Vagy azt képzeli, hogy neki egy hét múlva is brutálisan lojális jobboldali szavazókra lesz szüksége; hogy igen rövid idő alatt vaskézzel kell majd rendet tennie a pártjában, mielőtt egyáltalán felvetődik a felelősség kérdése. Ebben az esetben hirtelen ismét értelmet nyer a törzsszavazók kampányidőszakban való csicskáztatása — ez inkább szól majd befelé, mint kifelé.

Ilyen értelemben négy naggyűlés untig elég, Dávid Ibolya körbenyalása pedig szolgálhatta azt a célt, hogy legyen kire mutogatni ellenzékből. Lesznek ugyanis önkormányzati választások is. Nem tartozom azok közé, akik beszopják: van olyan vereség, amelyik Viktor Fideszen belüli pozícióját megingatná. Olyan vereség viszont kurvára létezik, ahol a Fidesz falkavezéri pozíciója inog meg az országos politikában.