Vegyünk öt valódi fegyverkereskedőt, gyúrjuk őket egybe, a késztermékre húzzuk rá Nicolas Cage-et, öntsük nyakon az egészet egy tonna cinizmussal, majd nyomjuk a padlóig a gázt — az a kesernyés szar, amit visszakapunk, alighanem hetekig velünk lesz majd, még ha csak egyszer nézzük meg a filmet, akkor is.

Nyilvánvalóan túlzó, szándékoltan túljátszott sztori — de hát nem is dokumentumfilmet nézünk. A felvetett kérdések viszont tökönrúgósan aktuálisak, a befejezés, még ha egy klisé is, mégis nagyon jól előkészített és határozottan pengés. Ritkán fordul elő mostanában, hogy a szatíra ilyen simán működjön: nem kínos, röhögünk rajta, belől meg mégis vacogunk, annyira tragikus az egész. A zene is klasszul dolgozik az összhatás alá.

Azért a végefőcím előtti vádiratot talán kihagytam volna, nyilvánvaló és pitiáner húzás. Nem baj. Húzzunk el öt perccel előbb a moziból és mindenki jól járt.