Se kiköpni, se lenyelni

Olyan marha sok újdonság nem derül ki a Gervai Andrással készült interjúból — az viszont mindenképpen egy figyelemre méltó körülmény, hogy a magyar közvélemény milyen dühödten tud vagdalkozni, ha a tyúkszemére lépnek — az állítások valóságtartalma elveszti a vonzerejét, a lényeg, hogy valamit gyorsan elő lehessen rántani, ami bebizonyítja, hogy az idolt besározó alak maga sem áll erkölcsi magaslatokon. A legröhejesebb talán az a nyílt levelet megfogalmazó filmes volt, aki fontosnak találta megjegyezni, hogy Gervai egyszer nem adott neki vissza egy fényképet.

Igaza van Kis Jánosnak abban, hogy bonyolultabb ez az ügy annál, semhogy Szabó világhírétől elvakulva szervilisen az asztal alá söpörjük azt. Nem kell persze halálra kövezni sem, ahogy Kis is mondta, áldozat volt; de ha a szar már egyszer belekerült a palacsintába, nem ártana tisztességesen feltakarítani utána. Szembenézni a saját múltunkkal amúgy istenigazából.

Darvasi Lászlónak az Élet és Irodalomban meg aztán pláne igaza van, amikor azt mondja: Tar Sándort le se szarta senki; én is nagyon jól emlékszem, még arra is fel volt háborodva akkor a drágálatos művészi közélet, aki most sírva borul Szabó nyakába, aki meg tudott neki bocsátani Tar Sándornak. Aki nem az ügynökség tényén, az azon verte a nyálát, hogy miért nem állt elő az üggyel rögtön a rendszerváltás után, miért csak a lebukása után vallott színt; Szabó még lebukása után se vallott rögtön színt. Ahogy Kis János mondja: bele van gabalyodva a múltjába.

Az igaz gáz azonban az, hogy mi is. Hiller István most bőszen bólogat, igen tényleg rendezni kéne a helyzetet, az MSZP meg is mondta: alkotmánymódosítás kéne, csak azért, mert az általuk benyújtott törvényjavaslat elnyalt az AB előtt. Holott hát nem csak a céltáblát lehetne máshová tenni: célozni is lehetne.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.