Azokat a politikusok szeretem a legjobban, akik akkor is hajlandóak hülyét csinálni magukból, ha erre semmi szükség nincs. Áder János elvállalja egy szobor felavatását, ám a szobor nem készül el időre. Van ilyen, semmi gond, elvégre megszervezni egy ilyen avatást nem olyan egyszerű, egy frakcióvezetőről se azt gondolná az ember, hogy egyik üres délutánt a másik után ajánlgatja ilyen technikai akadályok miatt – a bronzszobor nyilván el fog készülni, az avatót meg lehet tartani egyébként is; az meg már végképp elég sajátos látvány lenne, ha valaki József Attila helyett egy bronzba öntött olvasólámpát mélt- és avat.

Ez tehát nem lenne érdekes, amikor a Népszabi elkezd érdeklődni, akkor nem azért nem engedik oda, hogy ne tapizza össze a viasszobrot, hanem elkezdenek hadoválni mindenféle megsüllyedt alapról, a művész is vetít ezerrel, majd a szobor, csudák csudájára eltűnik, csak egy bírósági idézés marad a helyén, amely biankó beidéz mindenkit, aki nem hajlandó mától a “viasz” szót is bronznak ejteni. Áder eltűnik a semmiben, a Fidesz sajtóiroda meg közli, hogy a szobor bronzból van ugyan, de az időjárás viszontagságai ellen viasszal vonták be. Ja, én is gyakran szoktam látni, ahogy az Anonymus-szobrot vaxolgatják a Vajdahunyad vára előtt.

Persze még az sem kizárt, hogy ha végre bronzba öntik József Attilát, akkor Áder majd előkerül hirtelen, és a Magyar Nemzet fotósának vakusortüze mellett büszkén megkongatja majd a proletár költő homlokát, a lap pedig veretes vezértcikket rittyent majd Hazudott a Népszabadság címmel.

Akkor lenne csak igazán teljes a kép.